Főkép

Ahogy egyre több és több kötet jelenik meg A háború kutyái sorozatból, úgy fokozódik bennem két – pólusukat tekintve egymással ellentétes – érzés. Egyrészről határozottan örülök, hogy magyar nyelven megjelennek ezek a regények. Még akkor is, ha csak fikciókról van bennük szó, irodalmi értékük pedig nem ér fel egy szépirodalmi művel. Valahogy úgy vagyok velük, mint Alistair MacLean II. világháború alatt játszódó műveivel.

Másrészről értetlenül állok a tény előtt, miszerint nem a történetek időrendi sorrendjében jelennek meg a könyvek, hanem ide-oda ugrándozunk az időben. Eddig ez nem volt zavaró (legalábbis nem ennyire), mert nem volt elérhető ilyen szempontból kezelhetetlen mennyiségű kötet, mostanra azonban lassan húsz-harminc regénynél járunk, és le a kalappal az előtt, aki képes sorba pakolni a történeteket.

Vagyis már meg sem lepődünk, hogy A Halál Sólymai előbb játszódik az időben, mint a Végső küldetés. Itt az alakulatot még Első SS Stuka Századnak hívják és az egység parancsnoka sem De la Maziére százados, hanem Greim ezredes. A tisztánlátás végett azt azért nem árt tudni, hogy a Waffen SS-nek soha nem volt repülőgépes csapatteste, pláne nem csak Stukákból (JU-87) álló.

Az Angliáért folyó légicsata lassan finisébe érkezik, már érezni lehet a levegőben, hogy a Luftwaffe ezt a menetet el fogja veszíteni. Az Első SS Stuka Század fiatal és elhivatott pilótái azt tervezik, hogy egy merész húzással (megpróbálják porig rombolni a Buckingham-palotát, benne VI. Györggyel és a teljes királyi családdal) véget vetnek a „darálónak”.

Az ötlet miatt Hermann Göring, a Luftwaffe parancsnoka személyesen teszi tiszteletét az általa borzalmasan utált Első SS Stuka Századnál és le is hordja őket a sárga földig, arrogáns, szarházi SS csürhének titulálva az alakulatot. Azonnal át is helyezteti őket Görögországba, ahol a Kréta ellen tervezett támadást kell majd támogatniuk.

Hogy teljes mértékben kiélvezze az Első SS Stuka Század megszégyenítését, a pilótáknak vonaton kell az Égei-tenger partjáig eljutniuk, szóba sem jöhet, hogy odáig repüljenek. Az út pedig a megszállt Jugoszlávián át vezet, ahol Tito partizánjai már lesben állnak, hogy megsemmisítsék az alakulatot, az őket szállító szerelvénnyel egyetemben…

Leo Kessler ismét gördülékeny történettel állt elő, amely az első pillanattól kezdve magával ragadja az olvasót.
A jól bevált kessleri karaktertípusok itt is fellelhetők. A „jófiú” és egyben főszereplő De la Maziére százados, akiben – részint arisztokrata származása miatt – megmaradt egy jó nagy adag emberség, beosztottjai szeretik és tűzbe mennek érte. A „rosszfiú” Karst százados, aki megrögzött náci. Törtető karrierista, aki még saját katonatársait is képes lenne lemészárolni, ha ezzel feljebb juthat a ranglétrán.

És természetesen itt is felbukkan a „kis-nagy ember páros”, a hegyomlás Hannemann törzsőrmester és a kis termetű Petyhüdt Segg Schmidt őrmester személyében, akik leginkább egymást heccelik. Küldetésük elviselhetőbbé tenni a háború borzalmait bemutató részeket, amelyeket a szerző meglehetősen érzékletesen tud olvasói elé tárni, hiszen ő is aktívan részt vett a háborúban.