Főkép

Mint ahogy azt Pratchett-től megszokhattuk, Egyenjogú rítusok című könyve is humor mögé rejtett társadalomkritika. Bár azt is megszokhattuk tőle, hogy az előbbi elhomályosítja az utóbbit, javaslom, élvezzük ki minden sorát. A történet ezúttal a női egyenjogúság kérdését feszegeti, és erre nem is lehetne jobb főhőst találni, mint Wiharvész Anyó, aki történetesen cseppet sem hisz az egyenjogúságban, hiszen ki hallott még olyat, hogy a férfiak a nők közelébe érhetnének…

Azonban miután egy fiatal lány – bizonyos Eszk – csatlakozik hozzá, lassan ráébred, hogy ezzel a véleménnyel majdhogynem egyedül van Korongvilágon. Eszk ugyanis varázsló szeretne lenni, de mint az köztudott, ez a mesterség mindig is a férfiak kiváltsága volt. A nők persze nem akartak kimaradni a jóból, ezért kitalálták a boszorkányságot. Ennek a „tudománynak” pedig nincs is jelesebb képviselője Korongvilágon, mint Wiharvész Anyó. Elkezdi tehát tanítani Eszket a boszorkánymesterségre. Sajnos azonban a kislányt nem igazán vonzza sem az ésszerészet, sem a gyógynövénytan – amik köztudottan az egész alapját képezik –, így elindul a Láthatatlan Egyetem felé, varázslást tanulni.

Útközben azonban rá kell döbbennie, hogy hiába a tehetség, hiába a hatalmas varázsbot, amit egy nagy varázsló hagyott rá, nőként akkor sem léphet a tanoncok közé. Szerencsére azonban nem adja fel ilyen könnyen. Rosszul is tenné, hiszen az egyik varázslóinas épp Korongvilág, és ha már itt tartunk, az egész Mindenség végső... de ez már legyen meglepetés.

A történet során szinte mindennel találkozunk, ami egy igazi bestsellerhez kell. Kaland, akció, cselszövés, romantika és humor, mindez persze Pratchett változatban. Szinte már olyan érzése van az embernek, hogy direkt bestseller-paródiát olvas – persze csak a fantasy-paródián túl.

Sok-sok év után 2010-ben ismét kiadásra került a kötet, ráadásul új fordításban. Biztos leszenek, akik a régire esküsznek majd, de szerintem ez a változat sem rossz, nekem kimondottan tetszik (kinek a Dob Kvartély, kinek a Bilét Donát név tetszik jobban). Az alábbi bekezdés mindenesetre zseniális:
„Anyó életében most először töprengett el azon, hogy nem lehet-e tényleg valami fontos azokban a könyvekben, amelyekért annyira odavannak manapság. Bár szigorú erkölcsi okokból ellenezte az olvasást, mivel hallotta, hogy több könyvet halott emberek írtak, és ezért a logika szerint ezeket elolvasni nekromancia lenne. A végtelenül változatos univerzumban Anyó többek között a halott emberekkel való beszélgetést sem helyeselte, akiknek amúgy is elég a maguk saját baja.”

Részlet a regényből

A szerző életrajza