Főkép Mielőtt bárki blaszfémiának kiáltaná ki a Shakespeare művek manga-, vagyis japán/keleti stílusú képregényes feldolgozásait, az jobb, ha tudja, hogy az irodalmi klasszikusok képregényes átiratainak igen nagy hagyománya van hazánkban is (lásd például Zórád Ernő vagy Korcsmáros Pál megannyi munkáját), és még a Bibliának is van mangásított verziója.
 
Az ilyen feldolgozások nagy előnye, hogy legalább a sztori biztosan jó. Elvileg és alapból. De persze bármit el lehet rontani, meg ahhoz, hogy egy ilyen képregény jó legyen, nem elég a történet. Pláne, ha az a cél, hogy valami újat vigyenek bele a dologba, s ne pusztán illusztrálják.
Mint ahogy jelen esetben is, amikor nem csak a Japánból származó, hazánkban is döbbenetesen népszerű manga stílus jellegzetességei vannak jelen, hanem a történetet is amolyan cyber köntösbe öltöztették. És történetesen ennek a kiadványnak épp ez utóbbi a legnagyobb hibája.
 
A ’79-ben született Emma Vieceli alapvetően szépen rajzol, és a manga számos jellegzetes stílusjegyét képes interpretálni (még az itt inkább idegesítő kisaranyoskodó betétek is felbukkannak, amikor a szereplők hirtelen kb. idétlen rajzfilmfigurába váltanak).
Képei között van néhány egészen művészi, illetve a hangulatot átütő erővel közvetítő is. De maga a cyber környezet egyszerűen erőltetett, sőt esetleges, és semmit nem tesz hozzá az egészhez, úgy, ahogy mondjuk a Baz Luhrman rendezte Rómeó + Júlia film tett.

Sokszor annyira üresek, semmitmondók a hátterek, mintha valami nagyon kis költségvetésű, vagy nagyon avantgarde színházi adaptáció lenne. Ez lehet koncepció is, jelzés, hogy a sztori időtől-helytől függetlenül érvényes, de attól még nem tetszik. És a manga olyan klasszikusaival, mint Tezuka Osamu Buddha-sorozata, össze sem lehet hasonlítani.
 
Viszont a történet ebben a közegben is üt. Gondolom, mindenki ismeri Hamlet, a dán királyfi tragédiáját, hogy hogyan és miképpen igyekszik bosszút állni királyi apja gyilkosán, aki nem csak a trónt, de a királynő kezét is elbitorolta, s közben milyen romlásba sodródik maga is.
Nem mondom, hogy a kedvenc Shakespeare darabom, de tény, hogy megrázó ereje, atmoszférája manga verzióban is maga alá temeti az embert.
 
A Manga Shakespeare sorozat magyar kiadását a neves nyelvész és műfordító Nádasdy Ádám szerkeszti, több Shakespeare mű, köztük a Hamlet újrafordítója. Ennek megfelelően a szöveg káprázatos, még ha képpel együtt először szokni is kell, meg aztán a szállóigévé vált részletek is furák, hiszen az Arany-féle fordításban lettek azzá.
Arra pedig nem vennék mérget, hogy iskolások tömegei fognak ezekhez a képregényekhez folyamodni az eredeti elolvasása helyett.

Az amúgy kétségkívül igényes kivitelű kötetek (merthogy a Rómeó és Júlia is megjelent már, és továbbiakra számíthatunk) kb. egy ezressel drágábbak a többi magyarul olvasható mangánál. És, legalábbis ebben az esetben, akármilyen cool-ra és menőre rajzolta is a karaktereket Vieceli, aligha vehetik fel a versenyt a manga igazi sztárjaival.
De ahogy nézegettem a többi részt, lesznek itt jobbak, és igazából a Hamlet sem rossz. Van olyan jó, hogy adjak még egy esélyt a sorozatnak.