Szerhij Zsadan: Depeche Mode

 
Percről percre vánszorgó, lelassult idő, sötét érzések, kilátástalanság, céltalanság, gyökértelenség, mégis a csoporthoz tartozás fílingje, alkohol, cigaretta, marihuána, a háttérben a Depeche Mode ködös, fájdalmas, mechanikus dallamaival.
 
Szerhij Zsadan Depeche Mode-ja az 1970-es években született, a mai harmincasok, az akkori húszas éveikben lévők generációjának mindennapjait örökíti meg. Zsadan a `90-es évek Ukrajnájának abszurd, szürke hétköznapjaiba helyezi történetét, számunkra, kelet-közép európaiak számára egy nem teljesen ismeretlen időszak hangulatát idézve meg.
 
Zsadan hősei a legkevésbé sem igazi, a szó szoros értelmében vett hősök; inkább amolyan tengő-lengő, a szüleik és környezetük által rájuk hagyományozott reménytelenség, jövő nélküliség terhét cipelő, és azzal a maguk sajátos módján „megküzdő”, vagy leginkább meg nem küzdő fiatalok.
 
Mert hát mi is tölti ki a gépészeti műhelyben éldegélő Csapaj, a cserkészekhez menekülő Karburátor, a trockista tanokban elmélyedő Kommunista Vászja, a munkagyűlölő, alkoholfüggő Kutya és az egész bagázst számunkra bemutató főhősünk, Zsadan életét?
Valahogy így jellemezhetnénk: szerezzünk pénzt a mindennapi betevő drogunkra, italunkra, e célunkban tartsunk össze, és közben érezzünk a vacaknál egy fokkal kellemesebben magunkat.
 
Emellett pedig minden más eltörpül. A munkalehetőségek száma amúgy is kevés a rendszerváltó Ukrajnában, a mindennapi gürizés pedig nem mondható túl perspektivikusnak, avagy vonzónak.
Az egész országot áthatja az erőszakgépezet, az egyetlen valamire való és „jól” elvégzett munkatevékenység a könyv tanúbizonysága szerint a katonáké, rendőröké, akik minden alkalmat megragadnak, hogy lecsapjanak a „közveszélyes” csellengőkre, naplopókra és elbánjanak velük. A többi „munkásember”, mintha csak az ő meghosszabbított karjuk lenne: kioktat, rendre utasít, elmagyaráz, tehát ellátja a rábízott szintén tisztességes melót.
 
Ha e verklinek nem akarsz, avagy nem tudsz a részévé válni, marad a Zsadan és a haverjai által választott állandó sodródás, amelyben nincsen hely olyan hétköznapi tevékenységekre, mint a napi tisztálkodás, a tisztességes étkezések és első látásra értelmezhetetlennek tűnnek az átlagember által felmagasztalt kapcsolatteremtés, a barátság, szerelem „normális” formái.
 
Ugyanakkor a Zsadan által megrajzolt fiatalok közötti összetartozás bár sajátos, más, mégis bizonyos értelemben szorosabb, meghittebb, intimebb, szerethetőbb, mint számos kiüresedett, kényszerűségen alapuló, hétköznapi értelemben vett emberi kapcsolat.
A különböző ideológiák képviselői, legyen az keresztény, kommunista, hippi, avagy akár antiszemita-zsidó, itt remekül megférnek egymás mellett, nincsenek elvi alapú összetűzések. Az együtt élő fiatalok jól ismerik egymás mindenféle állapotát, és, ha nem is mindig sikeresen, de igyekeznek egymást átsegíteni a nehézségeken.
 
Ez a bajtársi hangulat, azok számára, akik közül sokan szintén ugyanebben az időszakban, csak Magyarországon szocializálódtak hasonló adottságú környezetben - akár a Depeche Mode zenéjén -, ismerős lehet, csakúgy, mint Zsadan meglehetősen életszagú, asszociációkkal tarkított, elsőre értelmetlennek, csapongónak tűnő, a marihuána ködébe vesző párbeszédei.
 
A regény univerzálisnak mondható a föld e kelet-európai részén, ahová ugyan be-behallatszottak egykoron a nyugat hangjai, de itt új értelmet nyertek, vadonatúj üzenet hordozóivá váltak.
Szerhij Zsadan tökéletes, rendkívül egyedi és egyben nagyon találó hangnemben számol be Zsadan (nyílván nem véletlen a névrokonság sem) és barátai kalandjairól, tökéletes választóvonalat húzva a globalizáció okozta nyugati dekadencia, és a szétesett, egykori kommunista ország, Ukrajna kilátástalan jelenje között.
 
A brit Depeche Mode együttes által játszott a maga idejében korszakos, és a mai napig élvezetes, eredeti, elektronikus zene ugyanis sokféleképpen befogadható. Míg a nyugati világban főképpen egyfajta depresszív, a kapitalista lét anomáliái által okozott kiábrándult életérzéssel rokonítható, az effajta megközelítés a kelet-közép európai blokk számára értelmezhetetlen.
 
Írónk maró humorral jellemzi azt az abszurd világot, amelyben Zsadan létezni kényszerül, ahová kevés valós információ szűrődik be a nagybetűs nyugatról, igazából még a Depeche Mode együttes által közvetített életérzés is semmitmondónak, üresnek tűnik a valódi problémákkal küzdő és azokat folyamatosan a szőnyeg alá söprő fiatalok számára.
 
Az itt bemutatott ifjak ugyanis nagy részben mérhetetlenül szegény, őket gyakran lehúzó, nem támogató környezetből jönnek, szüleik kiábrándultak már az őket örökösen körülvevő különféle ideológiai tanításokból, sokuknak egyetlen támasza az alkohol.
Életfeladatuk ennek megfelelően rendkívüli nehézségű: saját értékrendet kell kiépíteniük. Zsadanon kívül, azonban a legtöbbjük képtelen akár csak elindulni ezen a rögös úton, és főszereplőnkről is legfeljebb annyit tudunk meg, hogy ha nem is lelki síkon, de fizikailag mindenképpen sikerül valamelyest továbblépnie.
 
A Depeche Mode-ban Szerhij Zsadan mesteri prózában, karikatúraszerű alakok szerepeltetésén, abszurd társalgásokon, sötét humorral átitatott élethelyzetek ábrázolásán keresztül vezet el minket konklúziójához, miszerint a valós élet képtelen, keserű események láncolata, és még így is valamelyest túlélhető, sőt élvezhető, persze a kérdés csak az, hogy mit nevezünk túlélésnek, és mit élvezhetőségnek.
 
A Depeche Mode olyan újszerű témát dolgoz fel modern nyelvújító stílusban, formában, amellyel eddig a kortárs irodalom nemigen foglalkozott, Körner Gábor kiváló fordítása pedig ragyogóan tolmácsolja felénk Zsadan egyedi világlátását.