Főkép Alighanem a kvantumfizikával kezdődött, az 1900-as évek elején kialakuló új, forradalmi tudományos irányzattal, mely az elemi részecskék fizikáját igyekezett leírni. Ezen a szinten olyasmiket találtak a tudósok, amiket a klasszikus fizikán belül nem lehetett leírni – amik aszerint lehetetlennek számítottak.
Ezzel kezdődhetett, ezzel lehetett elindulni olyan jelenségek megfejtése felé, amiket, az addig ismert fizikai törvények szerinti megmagyarázhatatlanságuk miatt jobbára nemlétezőnek fogtak fel, és ha egy tudós mégis azokkal foglalkozott, akkor a saját jó hírnevét tette kockára.
 
Mindez különben, mint ebből a könyvből is kiderül, bő száz év alatt sem változott sokat: a tudomány felkentjei bőszen, foggal-körömmel védik állásaikat, és előszeretettel kiáltják ki nevetségesnek az olyan feltevéseket (és akik azokat felteszik), mint hogy pl. létezik távgyógyítás, telepátia, pszichokinézis, vagy akár csak hogy a homeopátia működik – s pláne, ha valaki azt állítja, van valami megfejtése arra is, hogy miért.
 
Mindazonáltal van ebben a világban olyan bátor és kíváncsi tudós elég, aki szeretné megtudni a válaszokat ezekre a kérdésekre.
Egy részük azért dolgozik ezeken, hogy bebizonyítsa, hogy kamu az egész, mások viszont biztosak a dologban, és „pusztán” tudományosan is szeretnék bebizonyítani mindezeket. Lynne McTaggart könyve ezen emberek egy részéről szól, és arról, hogy igen, bizony, bebizonyították.
 
Lynne McTaggart oknyomozó újságíróként járt utána számos kutatásnak, ami (ahogy a könyv alcíme mutatja) az univerzum rejtett erői után folyt és folyik. Igyekezett csak olyan eredményekről beszámolni, amiket a legszigorúbb tudományos előírásoknak megfelelő kutatások alapján értek el.
Egyúttal azon volt, hogy amit összegyűjt, az olvasható legyen a laikus számára is. Hogy utóbbi téren mennyire járt sikerrel, az relatív – igaz, hogy egy fia matematikai képlet, vagy túlzásba vitt szaknyelv-használat sincs a könyvben, de attól még nekem személy szerint elég nehéz volt a szöveg, lassan haladtam vele, és csak kb. a 130. oldaltól kezdtem felvillanyozónak érezni.
 
A különféle kutatások és eredményeik leírása mellett a fontosabb kutatók, tudósok rövid életrajzát is megkapjuk, ami azért hasznos, mert láthatja az olvasó, hogy mindannyian a karrierjüket tették kockára (sok esetben tönkre) az elért eredményekért, egyúttal az is kiviláglik, hogy a könyvben idézett emberek egytől-egyig kiváló tudósok.
Lynn sokukkal interjút is készített – igaz, sokuknak esélye sem volt eredményeiket tudományos folyóiratokban, hasonlókban publikálni... A könyvben ez mellékszál, mégis érdemes elgondolkozni rajta, mit árul el az uralkodó, alkalmasint politikai hatalommal is bíró tudományos elitről.
 
A könyv alapját az adja, hogy tudósok rájöttek, hogy az, amit eddig üres vákuumnak hittek, valójában nagyon is tele van: információval. Nullponti mezőnek nevezték el, és ez ott van mindenütt – kitölti az egész világegyetemet.
És remekül lehet vele magyarázni sok mindent, amit máshogy nem lehetne. Hogy miért vannak megérzéseink, mint küldhet üzenetet valaki egy másik embernek a gondolatai által, vagy akár csak hogy tud hatni az ember a gondolkodásával arra, hogy egy gép 0 vagy 1 számjegyet adjon ki.

Nyilván az utóbbi volt az egyik alapvető kísérletezési lehetőség, amit tudományos keretek között lehetett végezni – egyben az első lépés egy beláthatatlan jelentőségű felfedezéseket hozó úton.
Olyasmikről van itt szó, amik eddig nem számítottak tudományosnak, amiket eddig csak különféle vallások, mítoszok, spirituális tanok mondtak ki, és amiknek most tudományos bizonyítékát találták.

McTaggart egészen visszafogott abban (és a tudomány elkötelezett hívei számára ez minden bizonnyal a könyv egyik nagy erénye), hogy kifejtse, mi mindent jelenthetnek ezek a felfedezések.
De arról sem nagyon ír (és ezt hiányolom egy kicsit), hogy pontosan mely ősi tanítások igazát látszik bebizonyítani egyik vagy másik tudományos felfedezés. Mindazonáltal ha az ember egy kicsit utánagondol, megrázó és felvillanyozó élményben lehet része.
 
Hogy valami konkrétabbat is mondjak: a könyvben felvonuló tudósok annak találták meg a bizonyítékait, hogy a világban valóban minden mindennel rezonál, mindennel összefügg, minden tettünknek, sőt gondolatunknak lenyomata van, magyarán befolyásoljuk a világot a gondolatainkkal.

Előállnak egy elmélettel arra vonatkozólag, hogy hogyan és miért is működhet a homeopátia, vagyis amikor adott gyógyító szer olyan nagy arányú hígítását készítik el, amiben gyakorlatilag már nem kimutatható az eredeti szer egyetlen molekulája sem, ám a hatása ugyanúgy megmarad.
Kísérletekkel igazolják, hogy ha valaki másnak a gyógyulását kívánja, akkor azzal valóban pozitív hatással lehet rá. És ehhez nem szükséges médiumnak, speciális képességekkel rendelkező embernek lenni, ahogy különösebb rituálé vagy ima sem szükségeltetik hozzá, legfeljebb ellazult, békés (vagyis meditatív) tudatállapot.

De például egy kísérletsorozat egy keresztény imakör imáinak hatását mérte le, melynek tagjai tőlük többezer kilométerre élő, általuk nem ismert emberekért imádkoztak, és az eredmény döbbenetesen jó volt. Meg hasonlók.
 
Azt hiszem, az ezoterikus tanok arról szólnak, mi mindenre lehet használni a szellemünket, a gondolatainkat, míg az ebben a könyvben bemutatott tudósok és kutatásaik azt próbálják megfejteni, hogyan működik mindez.
És azt hiszem, az emberek zöme úgy van ezzel, hogy nem érdekli, hogy és mitől működik a mosógép, csak az számít neki, hogy minél jobban kimossa a ruháit. Hasonlóképpen: egy haldoklót nem biztos, hogy érdekli, hogy tudományosan igazolt-e az a módszer, ami meggyógyítja vagy megmenti az életét.

A gond csak az, hogy a mi nyugati kultúránkban azt nevelik belénk, hogy a tudomány a megoldás a problémáink túlnyomó részére, hogy nem számít, mit gondolunk, és hogy mindenki külön sziget.
Nem vagyok olyan naiv, hogy azt gondoljam, hogy ha minden ember elolvasná akár csak ezt a könyvet, és értelmezné és használná, amire ebből rájön, akkor eljönne a jó világ, amiben béke és szeretet uralkodik; de azért jól esik eljátszani a gondolattal, milyen volna, ha mindenki abban a tudatban élne, hogy ha jót gondol valakiről, akkor azzal segíthet, meg hogy ha másnak árt, azzal magának is, merthogy tényleg össze vagyunk kötve mind, akik ebben a világban élünk, és így tovább.
 
Természetesen lehet mindehhez totál szkeptikusan is hozzáállni. Nem csak úgy, hogy amit én nem láttam, az nincs is (mely felfogásról épp a tudomány bizonyította be milliószor, hogy mekkora baromság); de úgy is, hogy ez az egész könyv, úgy, ahogy van, lehet kamu, mert én sem voltam jelen ezen kísérletek egyikén sem.
Csakhogy nem voltam ott akkor sem, amikor Einstein kitalálta a relativitás-elméletet, meg egy fia tudományos kísérleten sem, és ilyen erővel mindenki, de mindenki hazudhat, mert honnan tudhatok bármit is biztosan, amit más mond nekem?! Pláne, ha arra nem emlékszem, amit félórája mondtam...

Szóval nem kell semmit elfogadni készpénznek, ezt a könyvet sem. De talán érdemes elgondolkozni rajta, netán próbára tenni, mert van benne olyasmi, amit bárki kipróbálhat.
 
Aki minderről olvasmányosabb, kevésbé tudományos, ám „elrugaszkodottabb” formában szeretne olvasni, annak tudom ajánlani Balogh Béla A végső valóság című művét, illetve A Mi a csudát tudunk? című filmet és az ahhoz készült, Mi a ...(füttyöt) tudunk!? című könyvet, de aki maradna a komolyabbként, tudományosabbként elismert vonalon, az pl. az itt is idézett Dr. László Ervin könyveit vegye meg. Aki pedig marad szkeptikus, annak is kívánom a legjobbakat. Hátha működik...