FőképÖtvös Csöpit mackótermetű balatoni zsaruként jegyzi a hazai filmtörténet, akinek kalandjait olyan filmekben élvezhettük, mint például A Pogány Madonna vagy a Csak semmi pánik.
Öntörvényű volt abban az értelemben, hogy nem a törvény betűjét, hanem a szellemét követte, s ezért minden további nélkül becsukta szemét a kisemberek stiklijei felett, ellenben a valódi gonosztevők bilincs mellé pár pofont is kaptak tőle.
 
A figura kitalálója, megszemélyesítője, a filmek producere és lelke, Bujtor István az akkori hivatalos állásfoglalással szemben úgy gondolta, olyan filmeket kell csinálni, amelyekre beülnek az emberek és remekül szórakoznak. Nem nézte le a művészfilmeket, csak úgy vélte, könnyedebb hangvételű alkotásokra is szükség van.
 
Természetesen hiba lenne beskatulyázni Bujtort a keményöklű zsaru szerepébe, hiszen színészként ennél jóval többet letett a képzeletbeli „asztalra”.
 
A kötet szerzői ezt a szerfölött szerteágazó pályafutást rakják össze aprólékosan – a kezdeti színházi szerepektől egészen a sportemberként lelkesen űzött balatoni vitorlázásig. Úgy tűnik, Bujtor csak olyasmivel foglalkozott, amiben jó volt, s amiben jó volt, abban maradandót alkotott.
 
Számomra meglepő módon nagyon kevés interjú szerepel a kötetben, s több helyen is említik az ismerősök, mennyire ódzkodott a nyilvánosságtól. Azon kevesek közé tartozott, akik tudatosan távol tartották magukat a celebségtől.
Szerencsére a hozzátartozók és a közeli ismerősök helyette is beszélnek, s ennek köszönhetően számtalan fontos részletet ismerünk meg az életéből.
 
Akinek mindez kevés, az befejezésül elolvashatja Bujtor 1992-ben megjelent könyvét (Ezt megcsíptük Oszi.!?), ami számtalan színes történettel egészíti ki az addig leírtakat, miközben nem mellékesen megismerjük nézeteit a világról, önmagáról, pályafutásáról és céljairól.
 
A könyvhöz CD melléklet is tartozik, rajta egy komplett családi műsor, amit a két Bujtor (István és Balázs fia) ad elő. Zenerészletek, évtizedekkel korábbi rádiófelvétel-töredékek adják a keretet azoknak a verseknek, melyeket Bujtor István mond el bátyjára, Latinovits Zoltánra emlékeztető módon, mégis egyénien, mély átéléssel, belső tűzzel.