Főkép A cseh írók sosem okoznak csalódást. Legyen szó akár olyan nagy nevekről, mint Bohumil Hrabal, vagy Milan Kundera, vagy akár kevésbé ismert, ámde annál tehetségesebb szerzőkről, mint például az 1932-es születésű, eredeti foglalkozását tekintve mérnök, Vladimír Páral.
Sodró lendületű regényei közül nehéz kiragadni a legjobbat, a hozzám hasonló fiatalok fantáziáját azonban egy témájában és elbeszélésmódjában is lebilincselő történet, A képzelet kínja ragadhatja leginkább magával.
 
A regényben felbukkanó érdekes ellentét, hogy bár a történet minden elemében tipikus és sok helyen talán banálisnak is mondható, maga a főhős, aki képzelgéseivel újabb és újabb világokat teremt magának, egyáltalán nem szorítható a társadalom által szabályozott szigorú kategóriák keretei közé.
Marek Paar, a Pardubicében frissen diplomázott vegyészmérnök kisgyermekkora óta a világirodalom bűvöletében él: példaképként a francia irodalom nagyjaira tekint, és saját életét az ő elképzeléseik mentén igyekszik élni.
 
Páral nem titkolt szándéka, hogy főhősét Stendhal Julien Soreljéhez hasonlóan rögös úton, a képzelet és a nagyravágyás kínjai között terelgesse, a nem tragikus, mindenesetre baljós végkifejlet felé.
Marek Liberecbe kerülve rögtön állást kap a Primatex állami vállalatnál, ahonnan útja hol nagyravágyó álmai mentén kapaszkodik felfelé, hol pedig, a saját esetlenségének hála, meredeken ível lefelé.

23 évesen állami vállalat igazgatójának képzeli magát, aki bár alkatánál fogva képtelen megküzdeni a sikerért, becsvágyóbb a legsikeresebb embereknél is.  A szerelmet pedig a regények lapjain keresi, a nőket saját álmaival díszíti fel, szerelmes a szerelembe, és túlontúl fiatalként nem érzi annak súlyát, hogy egyszerre több nővel folytat viszonyt.
 
A több mint 400 oldalas regény azonban unalmas lenne, ha csak Marek képzelgései kaphatnának helyet. Az igazi bravúr a mellékszereplők bemutatásában rejlik: mindegyik egy-egy tipikus alakot képvisel, és Páral, a néhol csak 1-2 oldalas jellemzésekben egy valódi sebész szikéjével boncolgatja személyiségük alapvonásait.

Megjelenik a nagyravágyó Zina, aki 30 évesen, az általa épített birodalomban sétálgatva döbben rá az őt kínzó szeretethiányra, „nagykutya szeretője”, Arnost pedig egy tipikus élethelyzetben vergődik, ahol a család és a hívogató fiatal szépség közötti vergődés jelenti a kínt.
A gyakori nézőpontváltások (amelyek még egy mondaton belül sem ritkák) lehetővé teszik, hogy egyszerre több alak útját kísérhessük végig (természetesen Marek, Arnost és Zina mellett), így kapva ezzel teljes képet több társadalmi réteg élethelyzetéről.
 
A hol finom iróniával és bájos humorral, hol pedig maró gúnnyal megírt történet szépsége sokféleségében rejlik. Páral ugyanolyan mesterien nyúl a szende diáklány alakjához, mint amilyen tökéletességgel ír a rideg vállalatvezető kiüresedett életéről.
A mű központi alakja azonban mindvégig Marek marad, s bár a bemutatott rengeteg szereplő sokszor nem kapcsolódik közvetlenül hozzá, mind-mind segít abban, hogy megértsük, hogy a semmiből jött főhős miért jut vissza végül oda, ahonnan jött.
 
A Primatexnél eltöltött unalmas hónapok után a becsvágy hajtotta őt Zina, a nála idősebb és tapasztaltabb nő karjaiba, ugyanúgy, ahogyan Julien Sorelt saját nagyravágyása De Renalnéhoz.
Julienhez hasonlóan azonban Mareknak sem volt elég egy nő szerelme, s újabb és újabb kalandokba bonyolódva sodródott, míg végül elkerülhetetlenül le nem csapott rá a végzete. Képzelgéseinek hosszú órái alatt ugyanis még csak nem is sejtette, hogy habár ő nem hű saját szeretőihez, vannak olyanok, akik igen.
 
A baljóslatú kezdés pedig valóban balszerencsével végződött, s Marek szerelemtől és munkától megfosztva kezdhetett egy újabb nagyravágyó álmok által fűtött, ámde tartalmatlan életbe, ahol valószínűleg már nem várja más, csak újabb nők, újabb hazugságok és a munka, amelyre sosem vágyott és amire valószínűleg soha nem is lesz képes.