Főkép

A Dél-Amerikában meggazdagodott üzletembert holtan találják az épülő golfpályáján – valaki leszúrta és éppen sírt ásott neki, amikor megzavarták. Gyilkosjelöltekből ezúttal sincs hiány - a közvetlen családtagoktól kezdve az üzleti ellenfelekig mindenkinek lehetett indítéka. Nem könnyű eset, de kedvenc belga magánnyomozónknak ez nem jelenthet gondot. Ráadásul ezúttal nem Angliában történik mindez, hanem Franciaországban, így legalább a kosztra nem lesz panasza.
 
A Gyilkosság a golfpályán Christie harmadik regényeként jelent meg 1923-ban, s még érződik rajta a pályakezdő lelkesedése, bizonytalansága és kiforratlansága. Ez utóbbit mutatja például a későbbi történetekre jellemző záró magyarázat „kivitelezése”, amire ezúttal nem a nyilvánosság előtt kerül sor, hanem Poirot négyszemközt magyaráz el mindent Hastings kapitánynak.
 
A legnagyobb meglepetést kétségkívül Hastings nők iránti fellángolása okozza, ami ugyan máskor is előfordult már, de emlékeim szerint egyszer sem volt szerelmes. Ebből aztán számos bonyodalom adódik, főként mivel kezdetben két jelölt is versenyzik az imádott nő címért. A két szál váltogatása (természetesen a nyomozás a hangsúlyosabb) ritmust ad a történetnek, amiben még Poirot több évtizedet felölelő emlékei is felhasználásra kerülnek. Menet közben megismerhetjük elképzeléseit a helyes nyomozás mikéntjéről (a kopós hasonlat nagyon találó), véleményét az új típusú rendőrfelügyelőkről, és természetesen saját magáról.
 
A regény korábban más címen (Az ijedt szemű lány) és más fordításban már megjelent magyarul, azonban a mostani nem csupán az eredeti angol címet adja vissza szó szerint, hanem a szöveg is egységesebb, jobban illeszkedik a sorozat hangulatához.
 

A szerző életrajza

Kapcsolódó írások:

Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Agatha Christie képregények
Interjú Mathew Prichard-dal, Agatha Christie unokájával – 2010. november