FőképA mai nap igen csúnya véget ért egy borzalmas felhőszakadás képében. De ne szaladjunk egyből a végére, inkább kezdjük az elején.

A szokásos napi rutin (zuhany, hiper-szuper market, közben újabb zuhany az izzadtságtól) után körülbelül totál kikészültünk. Valami volt már készülőben odafent, mert idelent borzalmasan párás meleg lett. Szerintem nem volt olyan ember, akiről ne folyt volna a víz vagy ne vált volna ragacsossá a bőre a testéből kicsapódó izzadság miatt.

No, ez tett be nekünk is és nagyjából semmihez sem volt nagyon kedvünk. De aztán erőt vettünk magunkon és belecsaptunk a lecsóba. Hogy tényleg magunkhoz térjünk a melegtől való szédelgésünkből, mindjárt az MTV Headbanger felé vettük az irányt, ahol a honi modern metal jeles képviselője, a Blind Myself zúzta szét az agyunkat. A srácok nem sok esélyt adtak a lötyögésre, az első pillanattól fogva atomkemény melódiákkal bombáztak minket. A közönség azonnal vette a lapot, indult is a pogó elől, a hajrázás hátul és a többi és a többi... Ami feltűnt - és ez sajnos a tegnapi The 69 Eyes-ra is jellemző volt - nagyon-nagyon kevesen voltak kíváncsiak a produkcióra. Jó, ha a sátor fele megtelt a hallgatósággal.

Azon el lehetne filozofálgatni, hogy ez minek is köszönhető. Az biztos, hogy manapság ismét csak nagy keletje van a keményebb zenéknek, tehát én személy szerint nem hiszem azt, hogy egy esetleges hanyatlás lenne a magyarázat a csekélyke érdeklődésre. Inkább arra tudok gondolni, hogy a jegyárak riasztották el a stílus rajongóit. Illetve akikkel beszéltem, mind panaszkodtak a gyenge felhozatalra. És ha nem tud valaki egy egész estére való programot összelőni a Sziget kínálatából, az egy vagy jó esetben két koncertért nem fog ennyit fizetni. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy este tizenegy után nem lehet olyan helyet találni - a metalhelyszínen kívül -, ahol normális zenét játszanának és ne ezt a borzalmas tüc-tüct. Egyszerűen mindenhol ezt a s@t - mert másnak már nem tudom titulálni - nyomják az ember arcába. Ráadásul még a neves lemezlovászok - normális zene kategóriában - is ki vannak akadva, hogy nem játszhatnak mást. Pedig ők nyomnának retrót, popot, rappet. De nem lehet. Szánalmas.
Jah! És az egy külön rosszpont még, hogy magyar zenét aztán meg pláne nem lehet sehol hallani. Ez végképp felháborító. Ha egyszer az ide látogató külföldieknek megpróbáljuk be- illetve megmutatni kicsi országunkat, a kultúránkat, az embereket, ehhez ugyanúgy hozzá tartozik a magyar könnyűzene, mint a magyar népzene. És nem, nem elég, hogy van két színpad, ahol a magyar zenekarok felléphetnek. Mert ha ott vége a programoknak, mindent elborít a tüc-tüc.

A következő állomásunk a Világzenei Nagyszínpad volt. Itt a német-magyar-ukrán nemzetiségű arcokból létrejött RotFront lépett a nagyérdemű elé. A zenéjükben van minden: klezmer, punk, ska, reggae, rock és nagyon sokféle népzenei elem. Mindebből egy hallatlanul pörgős, kifejezetten ugrálásra készetető muzsikát kalapáltak össze. Az első pillanattól kezdve ugráltatták is a népeket és az első pillanattól kezdve ugráltak is a népek. A zenekar hol orosz, hol angol, hol magyar neylven adta elő számait, ami csak méginkább kiemeli, hogy a tagok a világ minden tájáról csatlakoztak a bandába. Azt hiszem az ilyen koncertre mondják azt, hogy feledhetetlen. Vagy legalábbis biztosan emlegeni fogja az ember. Minimum addig, amíg el nem megy a következő RotFront koncertjére.

Világzene után irány vissza az MTV Headbanger színpadhoz, ahol a Paradise Lost csapott a húrok közé. Ha jól emlékszem nagyon régen, a ZP-ben láttam őket utoljára. Akkor egy - a saját bevallásuk szerint is - pocsék koncertet adtak. Lehet, hogy emlékeztek egy kicsit erre, mert most igazán kitettek magukért. Lelkesen, energiától duzzadva nyomták végig az előadásukat. A közönség pedig nagyon is hálás volt ezért, együtt énekelte a nótákat Nick Holmes-zal, bólogatott, néha még ugráltak is. Szóval nagyon pöpec kis koncert volt. Amolyan igazi sötét ünnep. A koncert gerincét az utolsó album dalai adták, de természetesen felcsendültek a régi klasszikusnak számító nóták is.

A koncert után úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk végigmulatni az estét, ha találunk valahol normális zenét, de iszonyatos hirtelenséggel elöszőr borzalmas szélvihar kerekedett, majd pedig elkezdett csepegi az eső is. Ekkor már tudtuk, hogy baj van. Ezerrel iramodtunk a sátor felé, de csak részletekben értünk oda, mert időközben ránk szakadt az ég. Az "eredményről" majd holnap...