Főkép A lexikon szerint a szépirodalom „az irodalomnak az az ága, melyben a szép eszméje uralkodik s fő cél a tetszés”. Ez a meghatározás kellemes ugyan, nem túl szűk és nem is túl tág, de ma már nem sok köze van ahhoz az irodalmi formához, amelyet szépirodalomnak nevezünk.
 
Ugyanis ez lehet éppen gúnyos vagy kritikus is, nemegyszer csupán öncélú egotrip, vagy groteszk, szatirikus, pikareszk, hogy csak néhány olyan példát említsünk, melynek már rég nem a szép eszméje ad alapot, vagy éppen tetszeni sem akar annyira.

Személy szerint én szívesebben osztanám fel az irodalmat szép/ponyva helyett realista/fantasztikum kifejezésekkel, de nem vagyok abban a pozícióban, hogy ilyen változtatásokat eszközöljek az esztétika fogalomtárában.
 
A témánál maradva és a bemutatandó könyvhöz közelítve: a realista sem feltétlenül jelent reálist. Nem alapvető, hogy a rögvalóságot jelenítse meg, annál inkább szükségszerű, hogy az általunk ismert világba helyezze tárgyait és karaktereit. Nem kell, hogy mentes legyen a misztikumtól, ezt már Süskind, Borges és számtalan más író bizonyította a mágikus realizmus által.
 
Közéjük tartozik Szappanos Gábor is, akinek írásai sokkal mélyebben gyökereznek kicsiny valóságunkban, mint azt első olvasatra érezhetjük. Nem elitizmus azt állítani, hogy vannak, akik elsőre is értik ezt a fajta irodalmat, és mi lenne jobb bizonyíték erre, mint az, hogy a Csőregh Márton válogatott szenvedései díjat nyert.
Sajnálatos, hogy kiadását ennek köszönheti, hiszen önmagában is megért volna egy misét, felesleges holmi díjakkal felhívni rá a figyelmet.
 
Engedtessék meg, hogy kanyarodjak még egyet és visszatérjek a szerzőre. Szappanos nem „íróceleb”, nem a népszerűsége hatalmazta fel arra, hogy bármit megtehessen, hanem az írói képességei, melyeket más kötetekkel (Apokrif történetek, Szárazbabódi dekameron, Ajándéknapok a túlvilágról) is bizonyít. Sajátos kísérletbe kezdett, amelyhez keveseknek adatott meg a bátorság: mer egy olyan megvetett műfajt beépíteni műveibe, mint a pornó.
 
„Hú, elhangzott ez a szó is, biztosan hatásvadászat okán”, gondolhatják sokan. Azonban ez a gondolat nem vesz figyelembe két alapvető tényt.
Egyrészt a pornó is egy műfaj (legalábbis alműfaj, de most ne bonyolítsuk tovább), ezáltal alkalmas az ötvözésre. Másrészt a műfaji ötvözet részeként nem feltétlenül a hatásfokozás a célja, hanem eszköz is lehet, amellyel kivételes körülményeket teremtve a szerző akár jellemvonásokat is bemutathat.
 
Vagy éppen meglehet, hogy a pornográf jelenetek a szeretet stációinak bemutatása közben bukkannak fel a boldogságkeresés útján. Mint például a Csőregh Márton válogatott szenvedéseiben.