Főkép Február huszonötödikén mutatták be nálunk Jon Ronson Kecskebűvölők címre keresztelt regényének filmváltozatát, Grant Heslov rendezői tolmácsolásában.
Az előzetes sokat ígért: igaz történetet, rettentő vidám sztorit, sok-sok poént, na meg persze sztárparádét. Ezekből párat végül meg is kapunk, de sajnos az a klasszikus helyzet állt elő, hogy a trailer valami egészen másra invitálja a nézőt, mint amit az ember fia/lánya végül is megkap.
 
Félreértés ne essék: a film egyáltalán nem rossz! A hangulata például végig kellemes, a színészek pedig hozzák a tőlük elvártakat, de a pörgés, a poénokkal történő szőnyegbombázás teljes egészében elmarad.
Ronson regénye dokumentációként adja el magát, persze bizonyítékok nélkül, szóval az a legbiztonságosabb, ha az egészet csak jópofa fikcióként kezeljük.

A párhuzam a Csillagok háborújával végig érzékelhető, ami talán a legkellemesebb eleme a filmnek. Érezzük az egyes karakterek szerepén, a cselekmény irányán és több apró utalásban is. De ne fussunk ennyire előre: nézzük, miről is szól pontosan a Kecskebűvölők!
 
„Bob Wilton (Ewan McGregor) riporter épp a nagy sztorit keresi, mikor találkozik Lyn Cassady-vel (George Clooney), aki az USA egyik különleges, kísérleti hadseregének katonája. Cassady szerint az új haderő, az  „Első Föld Zászlóalj" bevetése során a háborúk teljesen új értelmet nyernek, tagjai ugyanis paranormális képességekkel rendelkező emberek, akik képesek az ellenség gondolataiban olvasni, falakon áthatolni, sőt, a szimpla tekintetükkel meg tudnak ölni akár egy kecskét is. A program szülőatyja, Bill Django (Jeff Bridges) eltűnik, így Cassady útnak indul, hogy felkutassa. Bár Bobnak sántít a sztori, mégis úgy dönt, hogy elkíséri az útra Cassady-t. A nyomok a látnok Hooper (Kevin Spacey) vezette titkos katonai táborba vezetnek, ahol a riporter hamarosan Django Első Föld Zászlóalja és Hooper saját hadserege kereszttüzében találja magát. Hogy túlélje az elképesztő kalandot, valahogy túl kell járnia a nem mindennapi ellenfelek eszén.”
 
Tulajdonképpen két dologra figyelmeztetném a potenciális mozilátogatót: az egyik, hogy mindenképp nézze meg a filmet, a másik azonban, hogy ne várjon se elképesztő kalandot, se a túlélésért folytatott küzdelmet!
A Kecskebűvölők ugyanis inkább az intellektuális humorra fekszik rá, végig nyugodt tempójú (ez helyenként sajnos átfordul unalmasba), a hangsúly pedig inkább a jól eltalált dialógusokon és belső monológokon van, mintsem a lebilincselő képi megoldásokon.
 
A humorpatronok zömét sajnos már az előzetesben ellövik, ezek mellesleg a film első 30-40 percében találhatóak. A Kecskebűvölők második fele az, ami hangulatában visszahúzza, lelassítja a filmet – még szerencse, hogy sikerült ilyen erős szereplőgárdát összeszedni. Ők (és köztük is leginkább a nagyszerű Jeff Bridges) viszik el a hátukon a mozit, jelenlétük végig rendkívül erősen érzékelhető.
 
Nem tisztem rosszat mondani a Kecskebűvölőkről, hiszen kíváncsian vártam a filmre, de azért kicsit többet szerettem volna kapni a laza hangulatnál és a kellemes mosolygásnál. Sok-sok poénlehetőséget hagytak ki vagy bontakoztattak ki csupán félig, ezekért pedig igazán kár.