Főkép Nem én mondtam először, hogy a gyermek a legnagyobb tanítómester, de én akkor mondtam először, amikor a fiam megtanított rá, élete első hónapjaiban.
Bujdosó István, aki nyilvánvalóan nálam is sokkal többet agyal mindenfélén, és pláne nálam is jobban beleásta magát a keleti filozófiákba, ugyanerre jutott a kislánya kapcsán, és írt erről egy olyan könyvet, aminek nagyon tudok örülni. Köszönöm szépen!
 
Bár a mesélő Regina, a szerző 13 hónapos kislánya, valójában filozofálós párbeszéd ez itt, amit István folytat a lányával, ahogy figyeli a gyermeket, és elképzeli, miket gondolhat és érezhet az a kicsi lény, akit annyira mérhetetlenül kevésbé befolyásol az evilági lét minden velejárója, már az apjához mérten.

Szóval a Hal a vízben nem arról szól, hogyan kell apának lenni, hogyan kell gyereket nevelni, és a pelenkázás és etetés titkos technikáit sem osztja meg az olvasóval.
Talán nem is túl praktikus darab, hiszen az önmagával szemben is igen kritikus író is rámutat, hogy a túl sok filózás mit sem segít az igazi életben („Aki sokat jár iskolába, aki sokat tanul a mások kárán, de a saját kárán nem tanul eleget, az úgy jár, mint Apa. Elméleti ember lesz, aki az elméjében éli az életet. Sok mindenről tud. De igazából nem tud semmit. Fél a ragaszkodástól, de a félelmeihez ő is foggal-körömmel ragaszkodik.”), de attól még bizony arról szól, az igazi, megélt életről.

Hogy milyen csodák vannak benne, ha egy gyermek szemszögéből nézzük, és hogy mi mindenre vagyunk képesek, hogy elszúrjuk. Meg hogy miért vagyunk itt, mit tehetünk, hogy tényleg éljünk, és ne csak beprogramozott fogyasztó-robotok legyünk. Meg ilyenek.
 
Regina stílusa alapból aranyos, mi más is lehetne egy pici lánykáé, s mellé humoros is sokszor. És nem csak amikor a baba élet apró-cseprő eseményeiről mesél (mert szó van azokról is).
A rövid, tartalmas és ütős mondatok miatt akár még Vonnegut is eszünkbe juthat róla, de ennyiben ki is merül a hasonlóság, hiszen a tartalmuk erősen a keleti filozófiák és vallások hatását tükrözi, már amennyire telik egy olyan magyar embertől, aki sokat elmélkedik, de azért nem adja elő, sárga vagy vörös rucikba bújva, és hogy ő a megvilágosodott mester.

Épp ez az: Bujdosó nagyon is őszintén tárja elénk, hogy néha, főleg ha a lánya szemén át szemléli magát és az életét, úgy érzi, nem tud ő semmit.
De nem mindenben bizonytalankodik: ahogy haladunk előre a könyvben, kiderül, hogy emberünknek sok mindenről van karakán véleménye, különösen ami a modern fogyasztói társadalmat illeti. De igyekszik senkit sem elítélni, s közben elismeri, hogy neki magának sem megy annyira jól a lét ebben az életben.

És ezzel, azt hiszem, elég sok magyar ember (és messze nem csak a nem túl jól fizetett értelmiségi réteg) problémájáról is beszél, akik szintén vergődnek a rémes, megélhetést alig adó munkájukkal vagy anélküliségükkel, igyekezve közben úgy élni és gyerekeiket úgy nevelni, hogy ne váljanak tévébámuló rabokká, merthogy látják e világ felszínességét és hamisságát, de mellette, helyette már csak nagyon nehezen tudnak igazán jót és élhetőt összehozni.
És Regina/István azt mondja, hogy a megfejtés nagyon is egyszerű: úgy kell élni, mint hal a vízben. Elengedni mindent, amihez ragaszkodunk, amitől félünk, és akkor boldogok lehetünk.
 
Különös egy könyv ez. A szöveg minősége szépirodalmi, ám a tartalma miatt sokkal inkább hasonlítható például Osho (akinek több könyvét is fordította István), Richard Bach, vagy akár a korai Paulo Coelho, netán Müller Péter műveihez.
Ezekhez hasonlóan szórakoztató és jól olvasható, még akkor is, ha ezekhez mérten földközelibb, összességében nem áll elő világmegváltó válaszokkal, és nem is annyira nagyon lelkesítő.

Nem annyira, de épp eléggé. Merthogy pezsgő, izgalmas szellemi kalandként is felfogható ez a könyv. Szívem szerint mindenkinek a kezébe adnám, aki valaha is elgondolkozott és elbizonytalanodott, hogy mi az élet értelme.
Egyúttal minden apának és anyának is, akkor is, ha soha fel nem merültek bennük ilyen kérdések, épp azért, hogy igenis gondolják végig, hogy annak, hogy szülői lettek egy vagy több emberi lénynek, ilyen vonzatai is vannak.

Hogy nem elég, hogy legyen fedél a feje fölött, legyen rajta tiszta pelenka, a pocakjában elég kaja, és a többi, de hogy lelkileg, szellemileg is adni kellene a kölyöknek valamit. Merthogy végül is erről szól a könyv, minden tépelődése és útkeresése mellett is: hogy megértsük a gyerekünket, és hogy tudjunk neki mutatni, mondani, adni valamit, amitől emberré lesz.

Részlet a regényből