Főkép Nagy Koppány Zsolt zseniálisan fogalmazza meg, hogy mennyire értelmetlen is valójában az életünk. Ott van szegény főhős, aki belül igazi festőként, ám kívül igazi giccsfestőként ténykedik.
Egészen pontosan ténykedett, hiszen szegény főhősünk már nem él. Mint a cím és egyben műfaji megjelölés is mutatja, rá emlékezünk.

Annyira jelentéktelen figura ő, hogy akik emlékeznek rá, azok sem tudnak mit mondani róla, így inkább saját magukról beszélnek. Hiába van itt, mint központi figura, még a saját őrangyala sem tud mit mondani róla.
Igazi csinovnyik. Csak azóta már eltelt sok év, és ma már nem hivatalnokokról, hanem egyszerű boldogulni akaró, de nem tudó kisemberekről szólna.
 
Hogy tragikus-e Ágost halála? Neki mindenképp, de senki másnak nem az. Persze sajnálja mindenki, de igazán jót mondani róla senki nem tud. Az összes szereplő ettől van zavarban, hogy sajnálnia kell, meg valahol sajnálja is, de legbelül nem hat meg senkit. Sőt, az olvasót sem rázza meg igazán, hogy Ágost már nem él.
 
Nem, nem nihilizmus az, amit tapasztalunk. Helyette inkább amolyan „Te tényleg azt hiszed, hogy leteszel valamit az asztalra és akkor majd mindenki emlékezni fog rád és fájó űrt hagysz magad mögött?” kérdést teszt fel az író minden oldalon.
Jó humorú kellemes könyv – mint sok másik –, de nem ezért érdemes elolvasni. Illetve természetesen igen, mert abszolút szórakoztató, simán lehet a metrón is nevetni rajta, azután meg azon, hogy úúú de ciki, de nem ettől gondoltam azt, hogy örülök, hogy elolvastam.
 
„A vendégmunkás dalai”, a függelék az, ami miatt én elégedetten tettem le a könyvet. Egyrészt nagyon jól lezárja és – legalábbis nekem – megvilágítja az előtte olvasható történeteket; másrészt önmagában is értelmezhető, ráadásul szerintem a könyv legsikerültebb darabja. Nyilván lehet olyan, akinek közhelyes a téma, de az írónak nyilván nem az.

Milyen lehet vendégmunkásnak lenni?
Azt gondolni, hogy nem ismer senki, vagy mégis?
Milyen az, amikor élő közhely vagy?
Ekler Ágost, vagy angoltanár, vagy író?

Tényleg a függelék az, amit igazán megéri elolvasni. Javaslom, ha valaki könnyebben akarja megérteni a többi írást, vagy azzal már nem is akar törődni, hanem a többin szórakozni, csak akkor kezdje a függelékkel. Abban túlesünk mindenen, és az emlékezés ezek után már igazán felhőtlen, gondolkodásmentes szórakoztatást tud nyújtani.