FőképA történet valamikor 1943-44-ben kezdődik (folytatódik) az orosz fronton. Régi ismerőseink az ötödik századból még mindig azzal vannak elfoglalva, hogy megállítsák a Vörös Hadsereg előrenyomulását úgy, hogy közben életben is maradjanak. Helyzetüket azonban nem csupán az ellenség állandó támadásai keserítik, hanem újonnan kapott parancsnokuk, Von Vergil alezredes is.

Hiszen a frontot nem ismerő tiszt nem csupán arról van meggyőződve, hogy a harcoknak nemsokára vége, mert az oroszok hamarosan feladják a harcot, hanem arról is, hogy egységeinek mindig makulátlan egyenruhában kell parádézniuk. Persze ezt a lövészárkokban egy kicsit nehéz betartani. De hát a parancs az parancs, hacsak Porta, a század esze ki nem talál valamit. Csakhogy a szemle elodázására kitalált csetepaté olyan véres következményekkel járt, hogy azokat a katonákat, akik életben maradtak, visszaküldik az anyaországba pihenni és feltöltődni. Katonaságról lévén szó, azért ezt sem kell szó szerint érteni, időnként ugyanis beosztják őket egy-egy kivégzőosztagba, vagy a hamburgi gestapó épületét őrző katonák közé.

Ez utóbbi helyen nemsokára tanúi lehetnek annak, amikor a büntetőszázad parancsnokát, Ohlsen hadnagyot a gestapósok hazaárulás vádjával behozzák. Csakhogy emberei, ezek a többségében hétpróbás gazemberek időközben megszerették a tisztet, aki a szokottnál hosszabb ideig maradt életben mellettük. Abban nem bíznak, hogy valaha is viszontlátják, de valahogy szeretnék kifejezni tiszteletüket. Persze megint valami disznóságra készülnek, de akik ismerik őket, ezen cseppet sem csodálkoznak.

Ezúttal a hangsúly nem a harctéri borzalmakon, hanem a hátország szörnyűségein van, amelyek legalább annyira felkavaróak, mint a lövészárkok kegyetlenségei. Hassel kalauzolásával közvetlen közelről élhetjük át, miként dolgozott a gestapó és a vérbíróságok. A hazafias kötelességé emelt besúgás és a hivatalból elkövetett megfélemlítés légkörében csupán a vezér bukásában, és a háború végében való bizakodás ad reményt az embereknek.

A szerző életrajza