FőképNem hiszem, hogy a Metallica fontosságát különösebben méltatnom kéne a thrash metal kialakulásában, fejlődésében.
Az első három album (Kill ’Em All, Ride the Lightning, Master of Puppets) nem csupán az együttes történetében mérföldkő, hanem példát mutatott a kortársaknak, mit és hogyan lehet dalszerzés és előadásmód tekintetében letenni az asztalra. Ezekkel a lemezekkel váltak világhírűvé, s ez még akkor is igaz, ha a későbbi lemezeik sokkal nagyobb példányszámban, és jóval nagyobb közönséghez jutottak el.
 
Joel McIver ennek a máig létező legendának jár utána, s miközben bemutatja a zenekar történetét, számtalan tévhitet eloszlat. Ezért aztán könyve minden rajongó számára kötelező darab, kivált, ha a korai évekre kíváncsi. Kik voltak akkoriban a tagok, hol, hogyan és miből éltek, miért rúgták ki Dave Mustaine „riffmestert”, mennyire volt meghatározó a Metallica zenéjében Cliff Burton komolyzenei képzettsége és elképzelése közös jövőjükről?
 
A sorozatra jellemző módon az események nagy részét a kortársak (zenészek, producerek, újságírók) kommentálják, s bár a Metallica tagjai rendre megszólalnak, időnként meglepően kevés lehetőséget kapnak a pontosításra.
Illusztrációként pedig egy halom hivatalos fotót nézhetünk meg, amelyekből nem csupán a múló évek alakformálását követhetjük nyomon, hanem kicsit a négyes felfogásbéli változását is.
 
Merthogy az első és a jelenlegi utolsó lemez között azért érezhető különbség van, nem beszélve pár kései lemezről, amelyek a mai napig megosztják a rajongókat (Load, Reload, St. Anger).
Ez utóbbinál egyszerűen nem hiszem el, hogy ezek a tapasztalt zenészek, valamint a szintén veterán producer valóban garázshangzásra törekedtek (pedig elmondásuk szerint igen).
 
Amennyire igyekszik semleges maradni a korai évekkel kapcsolatban (Hetfield alkoholizása, Mustaine drogos ténykedése), szerzőnk úgy nyilvánít véleményt – diszkréten ugyan – a kései idők egyes megnyilvánulásairól.
Ez alatt értelemszerűen nem a lemezek megítélésére gondolok (bár McIver eléggé lehúzza a Loaddal kezdődő időszak termését), hanem például a Napster ügyet vagy Jason távozásának okát. Ennek fényében nem meglepő, ha az utolsó évek krónikája meglehetősen kaotikus, jelezve azokat a problémákat, amelyek akkoriban jellemezték az együttest.
 
Összességében felemásnak érzem a könyvet, miként a Metallica pályafutása is – ha elfogadjuk a szerző érvelését – felemásnak tekinthető. A korai évek krónikája miatt egyértelműen ajánlott, a többi meg kis túlzással bármelyik bulvárlapba is bekerülhetne.
 
A könyv fordítása egészen jó, de van benne pár furcsaság. Legalábbis csodálkozva szemléltem a heavy rock kifejezést, mivel magyarul ez inkább hard rock formában használatos.
A könyv második felében helyesen Overkill néven említődik meg Bobby Blitz Ellsworth együttese, ellenben a korai évekről szóló fejezetekben még Over Kill formában szerepelnek.

Aztán nem tudom, sajtóhiba vagy tudatos lépés eredményeként lett a Cannibal Corpse együttesből Annibal Corpse. Ezek persze apróságok, csak éppen bosszantó apróságok. Meg aztán egy diszkográfia sem ártott volna a végére.

Részlet a könyvből