Főkép Amikor kinyitja az ember a CD-t, azonmód tudja mire számíthat – legalábbis hozzávetőlegesen.
A félrehúzott csatornafedél a mélységben önfeledten mulató emberekkel nyilvánvaló utalás az Underground című Kusturica filmre. Csak míg ott a németek elől a föld alá menekült emberek fegyvereket gyártanak a partizánoknak, itt valami egészen máson ügyködnek a zenészek.
 
Az együttes még a múlt században alakult, s lemezről-lemezre gyarapodik nemzetközi rajongótáboruk, köszönhetően az évente adott számolatlan koncertnek, ahol az emberek személyesen is meggyőződhettek arról, hogy Eugene Hütz egy örült, de legalábbis hiperaktív zseni, aki nem kevesebbre vállalkozott, mint a gipsy-punk műfaj megteremtése és népszerűsítése.
 
Ez a lemez áttörésként is értelmezhető pályafutásukban, hiszen a multikiadós terjesztés és a neves producer jelzi, hogy ez bizony már nem az underground kategória. Az persze más kérdés, hogy a váltás mennyire jelent majd nagyobb népszerűséget és több lemezeladást, de úgy vélem, ez a régi rajongókat különösebben nem érdekli.
 
Sokkal inkább az: vajon mennyire változott meg a zene az új producer, Rick Rubin hatására. Aki nagy név a szakmában, elvégre korábban olyan együttesek lemezeinél bábáskodott, mint a Slayer, a Metallica, a U2, a Dixie Chicks, Shakira, The Mars Volta, Red Hot Chili Peppers.
 
Amennyire hallom, a lényeg nem sérült, a Trans-Continental Hustle továbbra is hamisítatlan Gogol Bordello muzsikát rejt. Az alapokat még mindig a cigányzene biztosítja, amire habozás nélkül pakolják a punk egyszerűségét, s díszítésként hozzácsapnak némi worldmusic motívumot.
Ez utóbbi teljesen természetes jelenség náluk, hiszen a zenekar összetétele is nemzetközi, így cseppet sem esik nehezükre egzotikus foszlányokat beilleszteni zenéjükbe, aminek egyébként a fő jellemzője a közönség megmozgatása. Tartós hallgatása bulizásra, önfeledt táncolásra késztet, képtelenség csendben, befelé fordultan hallgatni.
 
A lemez féktelen nótával kezd (Pala Tute), amelyben Eugene Hütz énekes és csapata azonmód megragadja a hallgatót és egészen az utolsó számig (Trans-Continental Hustle) fogva is tartja. A hatás elől nincs menekvés, elvégre a népesség többsége szereti jól érezni magát.
 
Ez a zene némileg emlékeztet több délszláv együttesre (például az Emir Kusturica and the No Smoking Orchestra produkciójára), de köszönhetően az elektromos gitároknak, azoknál keményebb.

Ráadásul nyilvánvaló, hogy az önfeledt mulatásnál többről, átgondolt muzsikáról van szó. Erre példa mondjuk a melankolikus „Sun Is On My Side”, aminek hangulata az áttáncolt éjszakát követő reggelhez illik, de még így is tele van életigenléssel.
A punk lendületét szerintem leginkább az „Immigraniada (We Comin` Rougher)” adja vissza, miközben azért ez a szám messze összetettebb bármely Sex Pistols opusnál.
 
Talán ennyiből is kiviláglik, hogy a Trans-Continental Hustle egy roppant változatos, többféle hatást ötvöző album, amire büszkén tekinthet a Gogol Bordello tagsága. Mi pedig reménykedhetünk, hogy idén ismét ellátogatnak hozzánk, s mint a korábbi alkalmakkor, most is elkápráztatják az arra kíváncsiakat.
 
Az együttes tagjai:
Eugene Hütz – ének, akusztikus gitár, ütőshangszerek
Szergej Rjabtsev – hegedű, vokál
Jurij Lemeshev – harmonika, vokál
Oren Kaplan – gitár, vokál
Thomas Gobena – basszusgitár, vokál
Pamela Jintana Racine – ütőshangszerek, vokál, tánc
Elizabeth Sun – ütőshangszerek, vokál, tánc
Pedro Erazo – ütőshangszerek
Oliver Charles – dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Pala Tute
2. My Companjera
3. Sun Is On My Side
4. Rebellious Love
5. Immigraniada (We Comin` Rougher)
6. When Universes Collide
7. Uma Menina
8. Raise The Knowledge
9. Last One Goes The Hope
10. To Rise Above
11. In The Meantime In Pernambuco
12. Break The Spell
13. Trans-Continental Hustle
 
Diszkográfia:
Voi-La Intruder (1999)
Multi Kontra Culti vs. Irony (2002)
Gypsy Punks: Underdog World Strike (2005)
Super Taranta! (2007)
Live from Axis Mundi (2009)
Trans-Continental Hustle (2010)