Főkép Dhafer Youssef tunéziai születésű muzsikus, önmagát elsősorban énekesnek, oud-játékosnak és zeneszerzőnek tartja, de több hangszeren játszik is.
Hazájában vallási iskolába járt, de már akkor érdeklődni kezdett a jazz iránt. 1990-ben, 23 éves korában Európába került, ahol hamar felfigyeltek tehetségére – oud-játékosként többször is közreműködött a trombitás Paolo Fresu és a gitáros Eivind Aarset felvételein.
 
Új, 2010-es albuma esetében már a címválasztás is utal arra, hogy valódi különlegességet hallhatunk.
Abu Nawas (vagy: Abu Nuwas, Abu Novas) a 9. század legnagyobb arab/perzsa költője volt, munkásságával és személyiségével olyan nagy hatást gyakorolt a térség kultúrájára, hogy még az Ezeregy éjszaka meséi című történetfolyamban is többször felmerül a neve, utalások történnek rá és verseire.

Faluhelyen született, de miután anyja eladta őt egy kereskedőnek, bekerült egy akkori nagyvárosba, ahol felnővén bohém életet élt – amolyan arab Villon-ként habzsolta az élvezeteket, vedelte a bort, és miközben megpróbálta elviselhetővé, szórakoztatóvá változtatni az életét, az eseményeket, az érzéseit, a gondolatait versekben örökítette meg.

Nagy tréfacsináló hírében állt – egyes vélemények szerint a folklórban a Naszreddin Hodzsa nevéhez köthető csínyek közül a valóságban jó néhányat ő hajtott végre.
Mivel a legtöbb esetben érzékeny témákat is érintett (szexualitás férfiak és nők, nők és nők között; az ital okozta bódulat dicsérete), megbotránkozást keltett környezetében. Szabadszájúsága és életvitele miatt Bászra városából Bagdadba költözött, később Egyiptomba menekült.
 
Dhafer Youssef az albumon található szerzemények többségében Abu Nawas egy-egy versét zenésítette meg, pontosabban fogalmazva: ezeknek a hol borongós/szenvedős, hol vidám/„egyszer élünk” hangulatát megragadva állított össze egy valóban különleges zenei anyagot.

A szerzeményeket nem lehet egyértelműen a jazz kategóriájába sorolni, de azt sem lehet rájuk fogni, hogy „világzenék”.
A jazzban megszokott instrumentumok hangjához úgy társul hozzá Dhafer Youssef különleges énektechnikája, hogy a kialakuló elegyben egyszerre vannak jelen a különleges, már-már vallásos jelleget öltő, „arabos” hangulatelemek, és a kissé rideg, csírátlanított skandináv jazz jellegzetességei.

A szerzeményeket nem érdemes külön-külön elemezni, a szinte pontosan egy órányi anyag (60:03 perc) komplett egészet alkot.
Ha odafigyelve, a zenére koncentrálva hallgatjuk végig, olyan érzésünk támadhat, hogy visszakerülünk a bagdadi kalifák, Naszreddin Hodzsa, az ezeregy éjszaka világába, abba a térbe és korba, ahol egy szimpla „szezám tárulj”-ra kinyílnak a kapuk, ahol egyetlen fiatal srác simán lepofoz negyven rablót, ahol Szinbád, a tengerész, miután levágott néhány tucat tengeri szörnyet, megpihen a sivatag közepén lévő oázisban felépített házába…

Ha odafigyelve hallgatjuk végig, ebben a zenében benne vannak azok a hangulati elemek, amelyek érdekessé és szívhez szólóvá teszik az arab irodalmat, a verseket, a dalokat, a régi történeteket; benne van minden, ami varázslatossá változtatja képzeletünkben a gyilkos sivatagokat – és benne van az a szentimentalizmus is, amelyet (eléggé el nem ítélhető módon) manapság a világ ezen tájain élő emberektől idegennek tartunk.

Mindez úgy, hogy Dhafer Youssef nem használ olyan direkt módon közel-keleti elemeket, mint például Khaled, és nem folyamodik olyan populáris megoldásokhoz, mint például Natasha Atlas. Ő végig megmarad a jazznél, és ebbe csöpögteti bele a téma által megkövetelt „arabosságot”.
 
Ha egymás után meghallgatjuk Dhafer Youssef albumát, valamint az izraeli Avisha Cohen 2009-es Aurora című lemezét, ha nem zárkózunk el az ezekből sugárzó érzések elől, lelkesültségünkben még azt is elképzelhetőnek tarthatjuk, hogy a mi életünkben megteremtődik a béke a Közel-Keleten…
Kár, hogy nem az olyan művészek irányítják a világot, akik pontosan tudják, mit jelent az a szó, hogy „empátia”.
 
Az együttes tagjai:
Dhafer Youssef – oud, ének
Tigran Hamasyan – zongora
Chris Jennings – bőgő
Mark Giuliana – dob
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Sacré „The Wine Ode Suite”
2. Les Ondes Oriantales
3. Khamsa „The Khamriyyat of Abu Nawas”
4. Interl’Oud
5. Odd Elegy
6. Ya Hobb „In The Name Of Love”
7. Shaouk
8. Shatha
9. Mudamatan „The Wine Ode Suite”
10. Hayastan Dance
11. Sura
12. Profane „The Wine Ode Suite”
 
Diszkográfia:
Malak (1999)
Electric Sufi (2002)
Digital Prophecy (2003)
Divine Shadows (2006)
Glow (2007)
Abu Nawas Rhapsody (2010)