Bona: The Ten Shades Of Blues (CD)

A kameruni származású Richard Bona, aki tavaly járt hazánkban, jazz basszusgitáros létére 2009-ben megjelentetett egy érdekes albumot, amelyet zenei stílus szempontjából valahol az easy listening, vagy smooth jazz és a világzene határán lehetne elhelyezni.
 
A „Take One” egy perc alatti intro, ami kissé félrevezető: aki meghallja, könnyen arra gondolhat, hogy ezután valami olyasmi következik, aminek sok, nagyon sok köze van a ’60-as években népszerű doo-wop muzsikához. Ez az a zene, amit – mint oly sok mindent – az amerikai fekete srácok kezdtek művelni: összeálltak az utcasarkon, és dúvápoltak, mindenféle hangszer nélkül, a szájukkal adták a ritmust, utánozták a hangszereket. A mostani rapperek ezt a megoldást fejlesztették tovább.
 
A nem egészen találó intró után a „Shiva Mantra” következik a lemezen, amiben nagyon érdekesen keverednek az amerikai smooth jazz, az afrikai (hol fekete-afrikai, hol pedig arab-afrikai) beütésű, folkos ízű megoldások, és a távol-keleti futamok. Ha Kelet-Afrika és India között lenne egy nagyobb, kulturális szempontból is jelentős földdarab, mondjuk egy sziget, akkor ott biztosan ilyen zenét csinálnának.

„Good Times”. Ennek már nem sok köze van a folkhoz és távol-kelethez; a dal nagyjából úgy szól, mint egy nagyon smoothos Marcus Miller szám, mondjuk a „Jean Pierre” – ugyanis abban is van szájharmonika.
 
A „Mbembe Mama” megint érdekes: a tipikusan amerikai, unplugged pophoz valamilyen afrikai nyelvű ének társul, és ez, a nyelv teszi érdekessé az egyébként túlságosan is lágy, túlságosan is sima, nagyon mainstreames, nagyon rádióbarát számot.

„Kurumalete”. Itt az amcsi smooth jazz, a jazzes pop (bárzene) néhány jellegzetessége keveredik össze a tipikusan afrikai gyökerű világzenével. Az afrikai nyelv (fogalmam sincs, melyik) lüktetése, valamint a jellegzetesen fekete ritmusok teszik érdekessé a dalt, ettől válik pulzálóvá az egész.

„Souleymane”. Ismét a smooth jazz és a world music összeolvadását halljuk. Ez is csak az afrikai lüktetés miatt érdekes.

„African Cowboy”. Ez kifejezetten érdekes kombináció: a tipikus amcsi cowboy-zene (country) és az afrikai zenei elemek furcsa kombinációja. A végeredmény: fogyasztható, rádióbarát, kellemes, különösebb érzelmeket nem gerjesztő, de zenei szempontból mindenképpen izgalmas dal.

„Eskudu”. A dal elején úgy szól a furulya, mintha valami havasi pásztor fújná – de erről persze szó sincs, ez valami afrikai hangszer. Ez is egy kellemes, popos, smoothos, „senkinek sem ártok, én csak úgy vagyok” dalocska.

„Yara’s Blues”. A hammondos indítás, amibe itt-ott belecsíp a szájharmonika hangja, a bluesos ritmus ebben az esetben izgalmassá teszi Bona kellemes, sima, időnként már-már jellegtelennek tűnő énekhangját. Jó kis blues, ami időnként Ali Farka Tourét juttatja az ember eszébe.

„Sona Moyo”. Könnyen meglehet, hogy az előző blues után ez az album második legjobb dala. Afrikai hang-elemekkel teleszórt pop-jazz.

„Camer Secrets”. Afro-jazz, vagy afro-jazz-pop, vagy… Nem is tudom, mi ez. Egyes részletek az afrikai folkot idézik, egyes részletek a kissé már avítt amerikai popzenét, de vannak benne olyan elemek is, amikhez hasonlókat a ’70-es évek végén, ’80-as évek elején készült filmekben vagy rajzfilmekben lehetett hallani – most kifejezetten a Kockásfülű nyúlra, meg a Piedone filmekre gondolok. Valahogy túlságosan is mainstream.
 
Annak, aki szereti a popba hajló smooth jazzt, vagy az afrikai gyökerű világzenét, vagy akinek tetszett Paul Simon 1986-os Graceland című albuma, nyugodt szívvel tudom ajánlani ezt a lemezt. Forró nyári napokon, amikor nem jó a csend, de a hőség miatt az embernek nincs kedve súlyosabb zenékhez, szintén olyan üdítő lehet, mint egy pohár hideg… valami, ám aki inkább tisztán szereti az afrofolkot, a bluest, vagy esetleg a jazzt, az keressen magának más hallgatnivalót.
 
Az együttes tagjai:
Bailo Baa – fula furulya
Bert Van den Brink – orgona
Bob Reynolds – szaxofon
Christian Howes – hegedű
Frank McComb – ének
Gregoire Maret – harmonika
Jean Michel Pilc – zongora
Jojo Kuoh – dob
Marshall Gilkes – puzón
Michael Rodriguez – trombita
Nandini Srikar – ének
Niladiri Kumar – szitár
Obed Calvaire – dob
Richard Bona – ének, basszusgitár, billentyűs hangszerek, gitárok, ütőhangszerek
Ryan Cavanaugh – bendzsó
Satyajit Talwalkar – tabla, konnakol
Shankar Mahadevan – ének
Sylvain Luc – gitárok
Vivek Rajgopalan – mridangam, ganjira, konnakol
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Take One
2. Shiva Mantra
3. Good Times
4. Mbemba Mama
5. Kurumalete
6. Souleymane
7. African Cowboy
8. Eskudu
9. Yara’s Blues
10. Sono Moyo
11. Camer Secrets
 
Diszkográfia:
Scenes From My Life (1999)
Kaze Ga Kureta Melody (2000)
Reverence (2001)
Munia: The Tale (2003)
Toto Bona Lokua (2004)
Tiki (2005)
Bona Makes You Sweat (2008)
The Ten Shades Of Blues (2009)

Bonafied (2013)