FőképŐz Zsolt egyszer azt nyilatkozta: „a Vidámpark nem alternatív, hanem egy kedves kis rock`n`roll zenekar”.
Azt, hogy a fenti állítás mennyire állja vagy nem állja meg a helyét, döntsék el a zenekritikus hölgyek/urak. Az viszont tény, hogy a rajongók jelentős része ebbe a szubkultúrába tartozik, vagy legalábbis nyomokban tartalmaz valamennyit belőle.

A zenei alapokat tekintve tényleg azt mondhatjuk, hogy a Vidámpark rock`n`roll alapokra építkezik. Viszont elég sok stílus elemeit építik bele zenéjükbe, így valami egészen egyedi jön létre.
„A Vidámpark az Vidámpark.” – mondta ugyanebben a nyilatkozatában Őz Zsolt erre. És azt hiszem, ebben nagyon is igaza van. Mostanság hallgathatunk újabb keletű, hasonszőrű zenéket – igen vannak ilyenek, bár lehet csípőből utasítanák el, hogy ők a Vidámparkra hajaznak –, de ezek csak megközelíteni tudják a nagy elődöt.

A zenekart 1991-ben Őz Zsolt hozta létre, miután kiszállt az Ugatha Christie-ből. A Karnevált viszonylag hamar sikerült összehozniuk (1991) és megjelentetniük (1992).
Az első jelzők egyike, ami az eszembe ugrott a lemez kapcsán, az a polgárpukkasztó. A másik pedig az a sajátságosan vidám, ám számomra kissé álságosnak ható békebeli életérzés, amelyre leginkább azt tudom mondani, hogy talmi csillogás.

Aztán ahogy az ember a szöveggel ismerkedik és egyre inkább eljut a tudatáig a mondanivaló, úgy kristályosodik ki benne, hogy a számok jelentős része alapvetően semmi másról nem szól, mint a csalódásról. Csalódásról a nőben.

Habár a „Száz és magányt” felvezető introszöveg leginkább az első két érzetet erősítette bennem, és azt hittem, hogy a zenekar pellengérre fogja állítani ezt a sápadt ragyogást, amelyről, ha csökken a fény intenzitása, csak nyomorult kis életünk rögvalósága sejlik fel, mégsem ez történt.

A továbbiakban ugyan néha-néha felbukkan a fentebbi görbe tükör motívum („Háztartási szörny”) és a zenekarral együtt ünnepelhetjük és nevethetjük ki saját gyengeségeinket, vagy akár az egész életünket, mégis leginkább a szerelemi csalódásokból fakadó mélységes fájdalom az, ami meghatározza a szövegvilágot.
Őz Zsolt hangjából hol mélységes csüggedtség, elmúlás és lemondás, hol pusztító erősségű energiák áramlanak a hallgató felé.

Na nem egy érfelvágós, hisztizős, nyálfolyós, debil dolgot kell elképzelni. Mert a Vidámpark képes ezt a fájdalmat úgy bemutatni, hogy a hallgatónak ne is fájjon annyira, és ne is érezze rosszul magát tőle.
Mert némi konzekvencia is levonódik a dalszövegekben és már az album legelején helyre tesznek bennünket: „Önök most lírai manipulációknak lesznek gyanútlan áldozatai, öntudatlan résztvevői egy csak önmagukra nézve veszélyes játéknak, melybe kutya kötelességük jól érezni magukat és ha a fene fenét eszik is szórakozni fognak!”

Az együttes tagjai:
Őz Zsolt – ének, gitár, vokál
Szalay Péter – gitár, ének, vokál
Balahoczky István – bass gitár
Keleti Tamás – ütőhangszerek
Papócsi László – billentyűs hangszerek
Huba Zoltán – szaxofon

Közreműködők:
Kuncser Mónika – pozán
Makó László – szaxofon
Weyer Balázs – szaxofon
Erdélyi Péter – ének (4.)
Bodoros Ferenc – hegedű

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Száz év magány
2. Nagy blöff
3. Visszajár
4. Bárcsak lennék…
5. Háztartási szörny
6. Karnevál
7. Csak a tánc
8. Várj még egy percet
9. Őszi sanzon

Diszkográfia:
Karnevál (1992)
10 új sláger (1992)
Carcowia Express (1996)
Best of (2000)
2 citrom (2007)