Robert J. Sawyer: Flashforward - A jövő emlékei

A fizikusok eredetileg csak egy hipotetikus részecske létezésének igazolását keresték, amikor belekezdtek a kísérletbe. Az senkinek még csak eszébe sem jutott, hogy esetleg ettől a földön élő összes ember egy perc negyvenhárom másodperce elveszítheti az eszméletét, és ez idő alatt bepillanthat a huszonegy évvel későbbi jövőjébe…
 
Zseniális, bár közel sem újszerű. Na nem az ötletre gondolok, hanem arra, hogy sci-fi ruhába bújtatva komoly filozófiai kérdésekre keressük a válaszokat. Gondoljunk csak a 2001: Űrodüsszeia, a Solaris vagy az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényekre. Jelen esetben a szabad akarat, a végzet kijátszása és a sors megváltoztatása kérdésköröket járjuk körbe.
 
Még nagyjából itt az elején le kell szögezni valamit: bár Sawyer 1999-es regénye szolgáltatta az alapot a televízióban most is futó sorozathoz, lényegi eltérések vannak a történetekben. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ezúttal is a könyv viszi a prímet. Legalábbis az én szememben mindenképpen. Ebben ugyanis, éppen a huszonegy éves időugrásnak köszönhetően egészen mások a léptékek, amik egyben az események alakulását és az emberek életét is nagyban befolyásolják. Míg a könyv inkább egy tudományos-fantasztikus filozófiai utazás, addig a filmsorozat egy összeesküvés-elméletekkel terhelt akciódús thrillernek tűnik a szememben.
 
Bár ahogy olvasgattam a neten, sokaknak éppen az a bajuk vele, hogy nem az. Nos, nekik nagy valószínűséggel nem tetszene az 1960. április 29-én született, többek között Nebula- és Hugo-díjas kanadai sci-fi író, Robert J. Sawyer regénye. Aminek az én szememben éppen az az egyik legfőbb erénye, hogy olyan olvasók is élvezhetik, akik egyébként nem különösebben rajonganak a tudományos-fantasztikus művekért, illetve akik nem igazán mozognak otthonosan ebben a közegben. Hiszem mi is szeretünk elmerengeni az élet értelmén és nagy kérdésein; az esetleges alternatív és/vagy lehetséges jövőkön; a tudomány és a tudósok felelősségén; vagy éppenséggel azon, hogy ha ismernénk a jövőt, vajon miket tennénk, hogyan élnénk az életünket.
 
Ami a Flashforward – A jövő emlékeiben történik, az még ezeknél is sokkal komolyabb kérdéseket vet fel, amiket aztán órákig lehet merengeni, majd még ennél is hosszabb ideig lehet róla beszélgetni baráti körben, hiszen ezek olyan témák, amikről mindeninek van valamiféle véleménye, akár ismeri a sztorit, akár nem; akár képben van a különféle fizikai és filozófiai elméletekben, akár nincs.
 
Ahogy így jobban belegondolok, van egy, az egyes vallási irányzatok legvitatottabb hittételeként elhíresült elmélet, a predesztináció (eleve elrendelés), amihez egy súlyos teológiai probléma, a szabadság és a szabad akarat kérdése vezetett el, és aminek az első meghatározását Szent Ágoston (354-430) írta le. Nem kell megijedni, eszem ágában sincs a Flashforward – A jövő emlékei kapcsán vallási irányba elmozdulni, csupán eszembe jutott, hogy milyen abszurd, amikor egy tudományos-fantasztikus mű alapkérdése egy vallási tételre vezethető vissza. Vagy mégsem? Nem tudom, de lehet ez is egy vetülete a dolognak.
 

Hiszen ha egyes szereplők úgy gondolják, hogy sorsunk kőbe van vésve, és hiába teszünk bármit, akkor is az lesz, aminek lennie kell, akkor ők valahol eszerint gondolkodnak, nem? Csak nem a mennyről és pokolról, hanem életről és halálról beszélünk. Na jó, kicsit sarkítva, hiszen a történetben sokkal többen vannak azok, akik látják a saját jövőjüket, mint azok, amik nem, ám ha jobban belegondolunk, mégis mindannyian jövőjük árnyékában fogják leélni az életüket. Legalábbis egy bizonyos pontig.
 
Legjobb példa erre az egyik főszereplő, Dr. Theodósziosz Prokópidisz, akinek az ájuláskor nem volt jövőemléke, ami annyit jelent, hogy nagy valószínűséggel már nem lesz életben 2030-ban. Theó megszállottan kezdett nyomozni saját halála ügyében, és ez határozta meg az egész életét. 21 év egyetlen dolog megszállottjaként. 21 év egyetlen nap árnyékában. Pedig tudta, hogy a jövő megváltoztatható…
 
Legjobb tudomásom szerint az 1999-es Flashforward – A jövő emlékei a szerző első magyarul megjelent regénye, amit legnagyobb meglepetésemre kifejezetten élvezettel olvastam, hiszen nem a hagyományos értelemben vett sci-fi, sokkal inkább elmélkedés a tudomány és a vallás, a racionalizmus és a misztikum viszonyáról, egymást keresztező útjairól. Na jó, azért az akció szál is megcsillan, mégpedig nem is akárhogyan, de csak azért, hogy még hangsúlyosabbá tegye az alap mondanivalót, és újabb kérdéseket vessen fel.
 
Arról nem is beszélve, hogy Robert J. Sawyer prózája tiszta, egyszerű, kvantumfizikai levezetései pedig a laikusok számára is tökéletesen felfoghatóak. Éppen ezért egyetlen olvasó sem fogja magát butának vagy tájékozatlannak érezni olvasás közben. Sőt, büszke lesz rá, hogy újabb ismeretekkel gyarapíthatta tudását. Legalábbis szerintem.
 
Tudom, hogy a szerzőnek számos egyéb regénye jelent már meg világszerte, ezért nem tűnik reménytelennek, hogy nálunk is megjelenjen valamelyik. Én egészen biztosan el fogom olvasni.
 
Részlet a regényből