Főkép„A fanatizmus lényege az a vágy, hogy változásra kényszerítsünk másokat. Az a gyakori késztetés, hogy neveljük a szomszédot, jobbítsuk a hitvest, irányítsuk a gyereket, helyes útra tereljük a testvért, ahelyett, hogy békén hagynánk. A fanatikus a legönzetlenebb teremtmény…igazi emberbarát…Meg akarja menteni a lelkünket, meg akar szabadítani a hibáinktól, a hittől, vagy a hitetlenségtől…”
 
Ámosz Oz ezen gondolatának hallatán minden bal liberális érzelmű csakúgy, mint mérsékelt konzervatív meghökkenve néz maga elé (minden bizonnyal), egyúttal némi felháborodással ismételgeti magában az idézett mondatokat.
 
Mert, hát egyszeri, magunkat higgadt, átgondolt személyeknek tartó emberként mit is gondolunk a fanatikusokról?
Nem nyitottak, mindenre elszánt gonosztevők, akik akár az emberi élet kioltásán keresztül is elérik céljukat, nem ismernek sem embert, sem Istent, valamely elvont eszme nevében tőrnek előre, és pusztítják el mindazt, ami az útjukba akad.
 
Ezek pedig semmiképpen sem lehetünk mi magunk, akik olyan tisztán, világosan látjuk, mi a jó és a rossz közti különbség, és eme tudásunkat nyugodtan, kedvesen, okosan továbbítjuk gyermekeink és környezetünk felé.
 
Ámosz Oz három rövid esszét, és egy interjút tartalmazó Hogyan gyógyítsuk a fanatikust című kis kötete pontosan ezt a választóvonalat kívánja megkérdőjelezni a vallási, avagy katonai egységekbe tömörülő klasszikus „fanatikusok” és mi köztünk.
 
Írásaiban megvizsgálja a közel-keleti válság kiváltó okait, a világban egyre inkább eluralkodó fanatizmus problematikáját, valamint az írói szerepvállalás jelentőségét a megoldási folyamatokban.
Teszi ezt oly módon, hogy felhívja a figyelmet a kollektív felelősség jelentőségére, nézőpontváltásra buzdít, és elutasítja a fekete-fehér látásmódot.
 
„Jó és Jó között” című szösszenetében a már klasszikusan „amerikaias” látásmódnak aposztrofált állásponttal száll szembe, miszerint minden politikai konfliktusban van jó fiú és rossz fiú, fekete és fehér bárány.

A palesztin- izraeli háborúskodás esetében - véleménye szerint legalábbis - szürke bárányokkal számolhatunk.
Próbálkozhatunk ugyan a bűnbak kikiáltásával, a tények azonban egész mást sugallnak. Az arab-izraeli konfliktus Oz szerint nem más, mint egy egyszerű „ingatlan” vita, ahol ugyanolyan jogalappal mindkét fél egyazon területre tart igényt.
 
Oz teljességgel elutasítja a számára szentimentális maszlagnak tartott gondolatmenetet, miszerint a háború ellentéte a szeretet, az együttérzés, megváltás lenne. Számára a háború nem többel, nem kevesebbel, mint a békével ellensúlyozható.
Ez pedig a „Békét most” mozgalom alapítója szerint sehogy másképp nem érhető el, mint egy tisztességes, de minden bizonnyal fájdalmas, lemondásokkal teli válás levezénylése során, ahol megvalósul a felek kárpótlása és két független állam jön létre.
 
Oz a címadó esszéjében, ahogyan a kezdő idézetben is arra buzdít minket, hogy időközben igyekezzünk eszméinket kívülről is megvizsgálni, és együttérzéssel kezelni társaink nézeteit.
 
A fanatizmus ugyanis nem a módszeres gyilkolásnál kezdődik, hanem pontosan a fekete-fehér látásmódban gyökerezik, és egyetlen igaz ellenszere a humor és az empátia.
Mások indítékainak, élethelyzetének, érzelmeinek megértése, áttekintése, saját magunk humorral való kezelése vezethet el egy olyan társadalomhoz, ahol a felek képesek leülni egy tárgyalóasztalhoz, ugyanakkor kritikusan szemlélni nemcsak a másik, de saját igényeiket, és kötelezettségeiket is.
 
„Titkos örömök” című esszéjében azt fogalmazza meg, hogy az írók, akik nap mint nap bújnak újabb és újabb szereplők bőrébe, és érzékenyen reagálnak a világ rezdüléseire, történéseire, különösen hivatottak eme látásmód terjesztésére.
 
Végezetül a kötetet záró „Teáskanál rend” címet viselő interjúban a cselekvő erő jelentősségére hívja fel a figyelmet, miszerint nem elég értekezni a jó megoldásokról, hanem azokat összefogásban meg is kell valósítani.
 
A Hogyan gyógyítsuk a fanatikust jól szintetizálja a világhírű író legfőbb hitvallását, amelynek megfelelően Oz elveti az oktalan erőszakot, de kiáll az élet, a személyiségjogok akár erővel való megvédése mellett, elutasítja a gyakorlatiatlanságot, érzelgősséget és a problémák valós okainak megtalálására, megoldására való koncentrálásra tesz javaslatot.
 
Egyetlen zavaró tényező, hogy az esszékben megjelenő, ezt a hitvallását alátámasztó példák egy része nemcsak más írásaiból köszön vissza, de a köteten belül is ismétlődik. Nem ártott volna meg a könyvnek, ha a röpke 80 oldalon belül sokszor nem is egyszer visszatérő gondolatokat másokra cseréli az író.
 
E hibájától eltekintve mélyen elgondolkodtató írásgyűjteményt tartunk a kezünkben, amely egy olyan korban igazán sokatmondó, ahol a fanatizmus számos formája nap mint nap mindenhonnan visszaköszön, nemcsak az értelmetlennek tűnő terrorista merényletek, rasszista atrocitások, de a villódzó, számtalan felesleges vágyat belénk szuggeráló reklámok, környezetünket szélsőségesen egyoldalú módon bemutató filmek, híradások formájában is.