Főkép A nyolcvanas évek Európájában kevés olyan nem angol, ámde mégis meghatározó együttes létezett metal szinten, mint a Helloween. Valami újat, valami nagyszerűt alkottak korai nagylemezeikkel (értem ez alatt az első három korongot) – aki hallotta már ezeket, az tudja, miről beszélek, aki pedig még nem, az sürgősen pótolja a mulasztást.
 
Aztán kiadói huzavona miatt megtört a lendület, Kai Hansen távozott az együttesből és kiadtak két igencsak felejthető stúdióalbumot.
Ez volt a mélypont, ami után egyre jobb lemezeket csináltak (számomra a Better Than Raw és a The Dark Ride ezen időszak teteje), és még mindig aktívak – csak ma már se nem meghatározóak, se nem újítók. Időközben meg is öregedtek – szóval nem vártam tőlük már semmi érdekeset, sőt a visszavonulás szükségszerűségén gondolkodtam velük kapcsolatban. Aztán megjelent ez a válogatáslemez – és bizony leesett az állam.
 
Az Unarmed ugyanis nem szimpla válogatás, amit az újrakeverés álruhájában kívánnak rátuszkolni a vásárlóra, és nem is akusztikus előadás, amivel a koncerteken halláskárosodott rajongókat kímélik a zenekarok. Nem, a Helloween fogta magát, stúdióba vonult és újra felvette az erre alkalmas slágereket – többnyire a korábbitól gyökeresen eltérő felfogásban. Nem tudom, kinek az agyából pattant ki az ötlet, de mindenképpen prémiumot érdemel.
 
Ott van például rögtön a nyitó nóta (Dr. Stein), ami ugye eredetileg egy kimondottan pörgős, dallamos metal opusz volt. Na ez most átalakult, és lett belőle egy jópofa jazz-swing nóta, zongorával, szaxofonnal, fúvósokkal. Egyszerűen zseniális. A lehetőségekhez képest még a dob is variálja a ritmust, miközben igyekszik metalos maradni, ám ez ebben a környezetben szinte lehetetlen. Az egy kicsit vicces, ahogy Andi Deris próbálkozik a jazz témával, szerencsére inkább metalos marad.
 
Az ezt követő „Future World” ehhez képest nem okoz akkora meglepetést, hiszen csupán „lightes” változata az eredetinek, az akusztikus gitárok meglepően kellemesen enyhítik az eredeti fémességét, de nem tompítják a szerzemény nagyszerűségét.
A könnyedség másik hozadéka, hogy az énekes hangja nagyobb teret kap, és ez nem is rossz fejlemény.
 
Aztán következik az általam leginkább kedvelt közepes tempójú szerzeményük (If I Could Fly) - természetesen itt is változtattak a felfogáson. Fémes megközelítés helyett inkább akusztikus kíséretet tettek alá, amitől amolyan optimista balladaszerűség lett belőle. Ahogy időnként belopakodnak a zongorafutamok a refrének közötti szünetekben – az nagyon tetszetős.A „Where the Rain Grows” még ennél is balladisztikusabb, semmi több.
 
Következik az album és a lemez fénypontja, a tizenhét perces, kórussal és nagyzenekarral bővített egyveleg, ami az alábbi számokat gyúrja egybe: „Halloween”, „Keeper of the 7 keys”, „The King for a 1000 Years”. Annak idején a Metallica esetében mindenki el volt ájulva, micsoda munkát végzett Michael Kamen a Symphony and Metallica című lemezen. Ami itt hallható, az semmivel sem kisebb teljesítmény, mivel az eredeti számokat a lehetőségekhez képest átírták egy komplett szimfonikus zenekarra (vonósok, ütősök, meg minden).

Ráadásul alápakoltak egy tisztességes méretű kórust, amitől az egész kiteljesedik, és olyan érzést kelt, mintha ez lenne az igazi változat, nem pedig az évekkel korábbi. Mélysége, tere van az egésznek, amit öncélúskodás nélkül töltenek meg a hangszerek. Egyszerre epikus, aminek hallatán beleborzong az ember, s közben azért az eredeti dallamok is felismerhetőek maradnak.
 
Utoljára a Deep Purple szintén korszakos Concerto For Group And Orchestra albumán hallottam ennyire egységes produkciót gitárbrigád és klasszikus zenekar között. Csak itt kórus is van, meg fejlődött a stúdiótechnika. Ezt valóban csak kellő hangerőn, teljes odafigyeléssel érdemes hallgatni. Csúcspont – ez nem lehet vitás.
 
Ez után kicsit alábbhagy a lendület, aminek köszönhetően a „Eagle Fly Free” képviseli a nyugisabb vonalat a lemezen. Zongora és lüktető ritmus (amit valami kellemes hangú ütőhangszer biztosít), amit ugyan egy rövid időre megzavar egy elektromos gitár, de a végére már csak az énekesek maradnak (Harriet Ohlsson a duett másik fele). Hangszerelésileg ez is nagyon jól sikerült darab, egyébként olyan balladisztikus. A következő „Perfect Gentleman” rockos értelmezése is tetszik, bár az eredetit jobban szeretem. Itt is dicsérnivaló a hangszerelés.

A „Forever And One” című számban már-már szívbemarkoló Andi Deris éneke (meg is lepődtem), s ennek megfelelően a hangszerelés is puritán, semmi harsányság, egy zongora és még pár kósza hangszer. A kórus pedig csak rátesz egy lapáttal az összhatásra.
 
Érkezik az „I Want Out”, én pedig ismét meglepődtem, amikor felcsendült a gyerekkórus. Fura, de teljesen ideillik, ráadásul a tempóváltások ebben a környezetben még jobban érvényesülnek. A ritkán előforduló esetek egyikeként a gitárszólót nem spórolták ki belőle.
 
Utolsó előttiként a „Fallen to Pieces” akkordjai csendülnek fel. Ez egy kicsit keverékre sikerült, hiszen az idő egy részében a normál felállás játszik, időnként pedig a szintis aláfestés válik hangsúlyossá, majd az akusztikus gitár veszi át a szót, miközben befejezéskor jól hallhatóan vonósok is játszanak a háttérben.
 
Az „A Tale that Wasn`t Right” került az utolsó helyre. Ennek az indítása kicsit olyan, mintha a Queen híres filmdalának, a „Who Wants To Live Forever” tökfejesített változatát hallanám. Plusz pontot jelent a szimfonikus zenekar szereplése, mivel az ének és a zene zseniálisan erősíti egymást. Katartikus búcsú.
 
Ehhez képest a ráadásként csomagolt DVD lemez tényleg csak az angolul tudó rajongóknak kedvez, mivel az egy szem vicces videóklippen (Dr. Stein) kívül felpakolt extrák (hogy készült a lemez, hogy készült a videó, fotógaléria, interjú) leginkább számukra jelent csemegét.
 
Úgy sejtem, a keményvonalas rajongóknak nem tetszik majd ez a lemez, mivel gyakorlatilag semmi metalos nincs rajta, azonban a nyitottabb szemléletű rajongók és az újszerű zenére vágyók számára ez egy kihagyhatatlan album.A nagy kérdés persze mindezek után az, hogy vajon innen merre megy tovább a Helloween.
 
Az együttes tagjai:
Andi Deris – ének
Michael Weikath – gitár
Sascha Gerstner – gitár
Markus Grosskopf – basszusgitár
Daniel Löble – dob
 
Közreműködők:
Prágai Szimfonikus Zenekar
Gero Drnek
Andreas Becker – gitár
Albie Donnelly – szaxofon
Matthias Ulmer – upmgpra
Nippy Noya – ütőshangszerek
Harriet Ohlsson
Kalle Karlsson
Johan Bringhed
Richard Naxton, Johnny Clucas, Dan Hoadley, Chris Tickner, Richard Collier, Gerry O`Beime, Gunther Laudahn, Lawrence White, Jan-Eric Kohrs, Rob Fardell – kórus
 
A lemezen elhangzó számok listája:
CD
1. Dr. Stein (Keeper of the Seven Keys, Pt. 2)
2. Future World (from Keeper of the Seven Keys, Pt. 1)
3. If I Could Fly (The Dark Ride)
4. Where the Rain Grows (Master of the Rings)
5. The Keeper`s Trilogy
6. Eagle Fly Free (Keeper of the Seven Keys, Pt. 2)
7. Perfect Gentleman (Master of the Rings)
 8. Forever And One (Neverland) (The Time of the Oath)
9. I Want Out (Keeper of the Seven Keys, Pt. 2)
10. Fallen to Pieces (from Gambling with the Devil)
11. A Tale that Wasn`t Right (from Keeper of the Seven Keys, Pt. 1)
 
DVD
1. Making of Unarmed
2. Making of „Dr. Stein” videoklip
3. Videoclip „Dr. Stein”
4. Unarmed - 25th Anniversary – The Interview
 
Diszkográfia:
Helloween Mini LP (1985)
Jericho (1985)
Judas (1986)
Keeper Of The Seven Keys I. (1987)
Keeper Of The Seven Keys II. (1988)
Live In UK (1989)
Pink Bubbles Go Ape (1991)
Chameleon (1993)
Master Of The Rings (1994)
The Time Of The Oath (1996)
High Live (1996)
Better Than Raw (1998)
Metal Jukebox (1999)
The Dark Ride (2000)
Rabbit Don’t Come Easy (2003)
Keeper Of The Sevent Keys III. – The Legacy (2005)
Gambling With The Devil (2007)
Unarmed - Best of 25th Anniversary (2009)
7 Sinners (2010)
Straight Out Of Hell (2013)