Főkép

Nem tudom, évekkel ezelőtt ki gondolt arra, hogy a Pesti Könyv Lucky Luke sorozata eljut a tizedik füzetig? A rajongókat leszámítva persze, akik csak az egyik szemöldöküket vonják fel például a Mozaik könyvek 5800 forintos árán, és csodálkoznak, amikor a Képregénybörzén 4-6000 forintért lehet hozzájutni az újvidéki Asterix és Lucky Luke számokhoz.
 
Szóval biztosan kevesen tették fel a sorozat tartós létezésére megtakarított forintjaikat, s bár az eddig megjelent füzeteknek örülhetünk, azért messze még a vége, kivált, hogy egy létező, manapság is új címekkel gyarapodó sorozatról van szó.

A folyamatosság megtartásában egyaránt nagy szerepe van a kiadónak (az éves szünetek gazdasági válság ide vagy oda nem tesznek jót), illetve a szülőknek, akik saját jól felfogott érdekükben Lucky Luke, Tintin és Asterix képregényeket adnak csemetéik kezébe.
 
Az első tíz szám alatt minden Lucky Luke rajongóban tudatosult, hogy Banitz Ildikó fordítása más szellemben fogant, mint Kopecky László magyarítása vagy az Alfás kiadások szövege – számomra nem okoz törést, korrekt munka. A kivitelezés is jó, még egyszer sem láttam elcsúszott színeket, rosszul beírt vagy elhelyezett szöveget.
 
Egyet sajnálok csupán: az anyagi megfontolások és a korábban megjelent címek miatt sajnálatos módon kikerülhetetlen válogatást. Milyen jó lett volna az eredeti sorrendben, egymás után olvasni a kalandokat, figyelve, miként fejlődik Lucky Luke alakja. Ezzel még együtt tudok élni, csak legalább a feléig jussunk el a franciául eddig megjelent történeteknek.
 
Azt hiszem, múltidézésként ennyi bőven elegendő, ígérem, a huszadik szám megjelenésekor újra számot vetek az addigi eredményekkel.
 
A jubileumi szám értelemszerűen nem szólhat másról, mint Lucky Luke legkitartóbb ellenfeleiről, vagyis a Daltonokról. Már megint. Ez talán unalmasnak tűnhet, hiszen időről-időre felbukkannak a sorozatban, viszont Morris (és Goscinny) szemlátomást kedveli ezt a négy figurát, akik egyaránt alkalmasak képi és nyelvi humor közvetítésére.
 
A mostani történet egyes elemei ismerősek lehetnek, hiszen az idők során már mások is megpróbálták befeketíteni hősünket a békés polgárok szemében (illetve volt, amikor taktikai megfontolásokból önszántából felcsapott útonállónak).
 
A négy tesó ismét megszökik a börtönből, és szokás szerint bosszúra vágynak. Ez persze nem megy olyan egyszerűen, illetve amikor lehetőségük van végezni a magányos tehénpásztorral, akkor (szokás szerint) szeretnék kiélvezni a bosszút.
 
A végeredmény persze ezúttal sem lehet kétséges, de addig számos mulatságos helyezetnek és beszólásnak lehetünk tanúi. Ahogy például a Daltonok torpedóznak szabadidejükben, vagy kötnek, vagy sajnálkoznak a Lucky Luke megmenekülése miatt sírdogáló Joe felett (24. oldal) - az bizony éri a pénzt.