Főkép

Nem egészen értem, hogy miért kellett eltelnie négy évnek, mire – kis „kerülővel” – hazánkban is megjelenhetett ez a könyv. Megmagyarázom. A szerzők műve ugyanis, melyhez szakértőket (több gyermekgyógyász, klinikai- és oktatáspszichológus, bioenergetikus, bőrgyógyász, pszichológus) is felkértek, spanyolul már 2005-ben, és itt a kis „kerülő”, angolul 2007-ben megjelent. Melyik ügynökség fiókjában pihent vajon? Ha meg nem volt eldugva, miért nem találta meg előbb egy magyar kiadó? Egyszerű halandó számára megválaszolhatatlan kérdések, szóval nem is bosszantom magam tovább. Inkább örvendezek azon, hogy 2009 szeptemberében végre Magyarországon is kezükbe vehették az olvasók – témájából kiindulva ugyebár elsősorban a lányok, akikben ugyebár egyre több kérdés kezd felmerülni, melyekre így vagy úgy válaszokat szeretnének kapni.
 
Optimális esetben ezeket a válaszokat az anyukák (esetleg barátok, barátnők anyukái) vagy az idősebb lánytestvérek szállítják, ám vannak kérdések, amiket a serdülőkorba lépett leányzók nem mernek feltenni senkinek. Ez a jelenség persze megint csak megérne egy-két gondolatot, de ezt most inkább hagyjuk. Inkább beszéljünk Jennie Kent és Maria Villegas könyvéről, hiszen valójában ez lenne a célunk. Illetve célom. Hogy minél több ember figyelmét felhívjam erre a már megjelenésében is különleges könyvre. Mintha csak egy titkos naplót tartanék a kezemben – még lakat és kulcs is van hozzá, hogy el lehessen zárni az illetéktelenek elől. Hiszen a célcsoportba tartozó 9-12 éves lánykák imádják az ilyesmit. Mi legalábbis így voltunk vele, még valamikor a múlt században…
 
Amennyire láttam, a szerzők igyekeztek az élet minden területére kiterjedő információkat összegyűjteni, de azt is hangsúlyozzák, hogy ami ebben a könyvben szerepel, az nem helyettesíti (és soha nem is helyettesítheti) a lányok és szüleik, tanáraik, orvosaik vagy más szakértők közötti kommunikációt. Hiszen egészen biztosan vannak és lesznek is olyan kérdések, melyekre a fiatal olvasók nem, vagy nem kielégítő mértékben kapnak válaszokat. Ilyenkor jó, ha van kihez fordulni, aki kellő türelemmel, megértéssel és felelősségteljesen képes kezelni a helyzetet. Fontosnak tartom hangsúlyozni, milyen veszélyes lehet ebben a helyzetben a fél-, vagy téves információ. Soha nem szabad ilyet adni, inkább segítséget kell kérni.
 
Tetszik, hogy a könyv rengeteg rajzzal, és aránylag kevés, ám lényegre törő szöveggel operál. Semmi túlzott tudományosság, semmi fellengzősség. Persze a teljesen átlagos és hétköznapi témák, mint például a haj-, bőr- és körömápolás, táplálkozás, látás, hallás, fog- és szájápolás, menstruáció és alvási zavarok mellett az olyan kényes témák is, mint például a bántalmazás (szóbeli, fizikai, szexuális), az étkezési zavarok (anorexia, bulimia, falánkság), a függőségek (internet, dohányzás, alkoholizmus, drogok) is bekerültek, amikről senki nem szívesen beszél, pláne ha érintett – akár közvetve, akár közvetlenül.
 
Bár nincs a környezetemben olyan korú kislány, akin le tudnám tesztelni, de meg vagyok győződve róla, hogy a célcsoportba tartozó 9-12 éves lányok haszonnal fogják forgatni ez a könyvet. És remélem mindenki mellett lesz egy vagy több megfelelő ember, aki akar és tud is válaszolni a felmerülő kérdésekre.