Főkép Az egykor maga is reménytelenül írástudatlan, rossz tanulóból lett tanár saját gyerekkori tapasztalataira építve fejtegeti a meg nem értett diákok viselkedésének okait.
Az író soha nem tudja elfelejteni, hogy annak idején neki is néhány lelkiismeretes tanító hozta meg az átalakulást, akik valószínűleg nem is tudnak róla, micsoda változást idéztek elő egy – illetve számtalan – reménytelennek hitt gyerek életében.
 
A tanulók, akik a – valószínűleg nem alaptalanul – rájuk ragasztott problémás, reménytelen jelzők kapcsán nem tudnak, és egy-egy kivételtől eltekintve nem is akarnak megváltozni, már a saját tanítványai.
Ők az ő saját problémás gyerekei, akik azt hiszik, ezzel a bélyeggel számukra sokkal könnyebb, nekik „mentségük van” a lustaságra, a rosszaságra.
Nos, ez a valahai zűrös kölyök számukra keres megoldásokat, irányt mutatva nekik is az élethez.
 
Az író hat fejezetben, hatféleképpen beszéli el érzelmeit:
 
I. Dzsibuti szemétládája
A tanár gyerekkori visszatekintése rossz tanulói mivoltára. Megtudhatjuk, hogy felmenői mind-mind jó tanulók, nincs magyarázat az ő problémás magatartására, hacsak az nem, hogy hat évesen beleesett Dzsibuti városi szemétládájába. Ennek tényéhez Pennac folyamatosan visszatér.
 
II. Mi lesz belőle?
Speciális kérdés, mely minden gyerek kapcsán felmerül szülőben és tanítóban egyaránt, és melynek sorozatos ismételgetése a problémás gyerekekben előbb-utóbb gátlássá fejlődik.
 
III. Oda, avagy megtestesülés a jelenben
Az „Oda én soha nem jutok el.” mondat, mely mögé a rossz tanulók bújnak. Hogy hová az az oda, az már nem világos, és talán mindegy is... ők egyszerűen nem jutnak el arra a szintre, melyet elvárnak tőlük.
 
IV. Szándékosan tetted!
Egy vád, melyet szülő és tanár egyaránt szívesen vág a serdülő fejéhez, megkeresve inkább a viselkedés kiváltó okát, ezzel is elősegítve a magatartás jó irányba terelését.
 
V. Maximilien, avagy az ideális bűnös
Az író saját időskori élménye egy fiúval, akinek viselkedése egy csapásra megváltozik, amikor felismeri benne a potenciális segítséget.
 
VI. Amit a szeretet jelent
Néhány jótevő kollégával közös esettanulmány arról, miként lehet felkarolni problémásnál problémásabb, elveszni látszó nebulókat az önzetlen szeretettel irányt mutatva.
 
A mű egyik sajátossága, hogy írónk folyamatosan ugrál jelenben és múltban, tanár és diák mivolta között. Hol saját gyermekkori élményével, hol tanári tapasztalataival egészíti ki mondanivalóját.
 
Említésre méltó még érdekes tanítási módszere, mellyel közelebb hozza egymáshoz a tanár-diák kapcsolatot, illetve közösséget formál egy problémás osztályból. E módszerek nem éppen mindennapiak, de valószínűleg ez is hozzájárul a nehéznek kikiáltott fiatalok „lelki” megfogásához.
Tanárunk tudja, hogy módszerei néha hagynak kívánnivalót is maguk után, és ha éppen úgy alakulna, a bokáját is megüthetné, de hisz bennük, diákjaiban és saját magában is.
 
A neves francia író könyvével 2007-ben elnyerte az előkelő Renaudot-díjat, mely hűen mutatja, mennyire szükség van Pennacra és a hozzá hasonló tanítókra.