FőképA mangasorozat soron következő darabjában végre kezd egyre világosabban körvonalazódni a történet, vagyis a sok látványos és brutális mészárlás után most már az egymásnak feszülő ellenségek motivációiról is szó esik.

Az aktuális kötet az alapkarakterek mellett vadonatúj, szintén zseniálisan kidolgozott szereplőket is felvonultat, miközben megismerhetjük az eddig háttérből irányító rejtélyes szervezetet, s tanúi lehetünk, ahogy mindkét oldal lázas szervezkedésbe kezd a másik ellen.
Az előjelek alapján egy hatalmas és felülmúlhatatlan háborúra van készülőben.

Az azonos című anime és a könyvsorozat immár csak a szereplők révén mutat hasonlóságot, a történet azonban itt már egy teljesen más, valami nagyobb volumenű végkifejlet felé halad, vagyis éppen most teszi meg első lépéseit.

Hirano Kohta a tinédzserekre oly jellemző lázadó és megbotránkoztatni vágyó mondanivalója a japánok eltérő gondolkodásmódjával párosulva egy számunkra kissé idegen világba enged bepillantást.
A szerző eltökélten törekszik arra, hogy története mindennél monumentálisabb és megbotránkoztatóbb legyen, s talán ez lehet a sikerének titka.

Bár a ránézésre egyszerűnek tűnő ábrázolásmódot egy amerikai képregény látványvilágához képest nem nevezhetnénk profi illusztrációnak, a fekete-fehérre leegyszerűsített oldalak pont a megfelelő hatást és hangulatot érik el - a szereplők aprólékos és sokszor részletgazdag képi megjelenítése, karakterjegyeik mégis tudatosságot és alapos tervezést sejtetnek.

Személy szerint nekem nagyon tetszik ez, és úgy gondolom, hogy Bram Stoker óta vámpír még nem volt annyira „kúl”, mint a Hellsing Alucardja, vagy annak szintén egyedien megálmodott ellenfelei – valahogy így tudom elképzelni modern korunk vámpírjait.

A történetet jellemző  egyre fokozódó feszültség, a cenzúrázatlan erőszak és a sodró lendületű tempó mind csak ráadás ahhoz, hogy a Hellsing különleges világával elvarázsolja az olvasót.