FőképMr. Dashwood halálával birtoka a fiára száll, aki rövid úton kiebrudalja mostohanővéreit, így Elinor és Marienne kénytelenek egy távoli rokon házába költözni. Közben Elinor már szemet vetett bátyjuk feleségének bátyjára, aki ugyan nem szép, nem daliás, de Elinornak megtetszik az esze és intelligenciája. Hamarosan Marianne is találkozik egy férfival, aki hősiesen megmenti, amikor megcsúszik a sárban és megrándul a bokája. Az ígéretes kezdet után azonban meg kell küzdeniük jóakaróik és rosszakaróik pletykáival, ármányaival és cselszövéseivel. És a két nővér harcba indul a szerelemért...

Jane Austen nem titokzatos író, így rögtön nyilvánvaló, hogy a cím két nővérre utal: Elinor a józan, az értelem, míg Marianne a szenvedélyes, az érzelem. Mindkettő a maga módján próbálkozik a szerelemmel, és majd kiderül, kinek van igaza. Az ő kettősüket azonban még több pár tükrözi, felnagyítva mind a jó, mind a rossz tulajdonságaikat. Austen nem a gyomorszorító csavarokra épít, az elején tudni lehet, kivel mi fog történni. Nem is ezért olvassa tovább az ember, hanem mert érdekfeszítő, hogy ki mit reagál arra, ami történik vele, és másokkal. Ez utóbbi fontos; a korabeli angol vidéki élet hajtóereje a pletyka, minél több van belőle (lehetőleg egymásnak ellentmondók és zaftosak), annál inkább él a közösség. Hja, a régi szép idők!

Hogy miért szeretjük Jane Austent még ma is, az misztikum. Talán ugyanazért, amiért a kólaízű kólát vagy jót tanyálni a jégen korcsolyázás közben: „mert van benne valami”. De mi? Austen élete térben is időben igencsak korlátok közé lett szorítva. Rövidke életének harmincöt éve eseménytelenül telt, többnyire a vidéki Angliát ismerte, és a jelek szerint nem is vágyott többre. Regényeinek szereplői ebből a középosztályból származnak, és hasonlóan izgalmas könyvéletet élnek: a fiatal nők jó partira várnak, a fiatal férfiak pedig igyekeznek ezt a várakozást megkerülve célba jutni. Pont.

Hogy mégis miért szeretjük Jane Austent még ma is, az könnyen belátható. Mert jó író. Jellemábrázoló képessége döbbenetes, elképesztő alakokat tud elénk tárni, és szó szerint: olvasás közben látjuk ezeket az embereket, ismerjük őket, nem haltak ki, ezek örök archetípusok, vagy ahogy Arisztotelész ma mondaná: arcok. Ráadásul Austen „élő” cáfolata a feminizmusnak, igazi megelőző csapás: olyan nő, aki képes ironikusan szemlélni főhősnőit, aki nem vadászó férfiakra / áldozat nőkre bontja a világot, hanem embereket lát, esendő embereket. A szerelem nála nem égből pottyant adomány, a szereplők igencsak megdolgoznak érte, és ez a kemény munka, valamint hogy eközben hogyan alakulnak át, az félelmetesen időtálló. Mindennek köszönhető a sok-sok filmfeldolgozás, és a menetrendszerű újrakiadás. Írhatunk bármilyen évet, Austent olvasni, újraolvasni sosem anakronizmus.

Kapcsolódó írások:Julia Barrett: Önteltség és önámítás
Büszkeség és balítélet (BBC mini-sorozat) (DVD)
Büszkeség és balítélet (2005) (DVD)
Pride & Prejudice (Music from the motion picture) (CD)

A szerző életrajza