Böszörményi Gyula: 6... 5... 4...

Böszörményi Gyula a 9... 8... 7... újfent barna tintával nyomtatott folytatásában (egyben a Rémálom Könyvek trilógia második részében) alaposan emeli a tétet. Már az első könyv is érdekes és izgalmas volt, de ez alkalommal nem szimplán továbbviszi az abban megkezdett vonalat, de csavar is rajta egy jó nagyot, és sok-sok újdonságot is beletesz.

 
Ez persze valahol várható volt, hiszen az első résznek két befejezése is volt, és Gyuszi az olvasók szavazatai alapján vitte tovább a történetet. És ha azt hinnénk, hogy előre borítékolható volt az eredmény, akkor jelzem, hogy így is megdöbbentő, ahogy a 6… 5… 4… elindul.
 
Továbbra is egy alternatív Budapesten játszódik a regény, csakhogy ez már megváltozott. Vagyis annyira mégsem, csak itt már néhányan vannak csupán, akik látják a legtöbb emberben lakó démonfattyakat és más efféléket.
A Várost immáron a Fenevad uralja, oldalán a titokban saját tervein dolgozó Synerellával, és erről jószerével senki nem tud.
 
Lilith, a főszereplő tinilány is mintha elfelejtett volna sok mindent, s szeretné is, ha így lenne, és élhetné a maga normális életét, de aztán ismét felbukkannak régi társai, a ködgruftik, és a harc a gonoszok ellen újra fellángol.
 
Lilith-ről pedig kiderül, hogy nagyon fontos szerep vár rá a közelgő végkifejletben, aminek a lényege, hogy a Fenevad szeretne kibújni az egyebek mellett a Bibliában, a Jelenések Könyvében megjövendölt világvégében betöltendő, rá nézve kedvezőtlen szerep alól. És úgy fest, meg is találta a megoldást, hogyan játszhatja ki a Teremtőt…
 
Böszörményi igencsak szabadjára eresztette a fantáziáját, és olyan monumentális véget kanyarít a könyvnek, hogy ha valaki filmre vinné, és jól csinálná, abból valami szédítően látványos kerekedne.
 
Az új szereplők közül meg kell említenem a piros tolókocsiban furikázó fiatal rabbit, aki egészen különleges figura, és akivel némi humor is került az amúgy jobbára komor, sötét, de végig izgalmas regénybe.
 
Tetszik az is, hogy Böszörményi a Jelenések Könyvét, valamint a harmadik Fatimai Jóslatot és Énoch Apokalipszisét nem megfejteni akarja, nem a saját verzióját írta meg, hogy akkor ezek miről is szólnak, ha így tetszik: nem Da Vinci-kódosat játszik, egyszerűen csak története részeivé, sőt mozgató erőivé teszi őket.
 
Emellett érződik a gondos utánajárás a helyszínek kapcsán is (elég súlyos például a Fiatalkorúak Javító- és Nevelőintézetében játszódó rész). S persze megjelenik a szerző a mai világról való, jobbára lesújtó véleménye is, bár úgy érzem, a tinédzserek jellemábrázolását most némileg hanyagolta, s helyettük ilyeneket írt: „A szánalmas férgek, ha fiatalkorúak is, mind erre vágynak: Uralkodni, hogy rajtuk ne uralkodhassanak. Csakis azért gyújtanak meg kukákat, vernek szét parkoló autókat, vagy ütlegelnek másokat, mert így akarják lerázni magukról saját szorongásuk bilincseit.”
 
A történetnek ez alkalommal is két befejezése van, de bármelyiken haladjon is tovább, a befejezés mindenképp még újabb, még izgalmasabb dimenziókkal bővíti majd a Rémálom Könyveket.