FőképMindig reménykedem, hogy jön egyszer egy magyar csapat, aki úgy tolja a stoner rockot, hogy a magyar Kyussként szerethetem majd őket, állandóan mehetek a koncertjeire és érezhetem a hamisítatlan stoner feelinget.
Eddig sikerült megismernem néhányat, de azt a színvonalat mindig csak alulról sikerült mindnek megközelítenie.

Nemrég került kezembe a Stardrive második lemeze, akikről már épp elég jót hallottam ahhoz, hogy megint felgyúljon bennem a remény. Nos, meghallgattam a lemezt egyszer, többször, de végül csak nem az az áttörés, amire vártam.
Ugyan ez a produkció sem áll messze a hőn áhított színvonaltól és ahhoz képest, hogy magyar termék, elég kiemelkedő, de nekem valamiért mégsem elég. Valahogy nem hiteles az egész.

Nem mondom, a srácok rendesen bemagolták a leckét és le is feleltek belőle ötösre, csak azt nem érzem, hogy teljesen értik is az anyagot, bár talán nem is annak készült ez a lemez, aminek én hittem, csak én próbálom megmagyarázni.
Valóban, a Kings and Slaves szerintem inkább egyszerűen „csak” rock n roll, mint stoner.

Ha már az imént az iskolás hasonlattal éltem, akkor itt az ideje, hogy bemutassam a tanárokat is: Black Sabbath, Corrosion of Conformity, Spiritual Beggars és magyarból a Mood.
A tananyagot a nebulóknak úgy sikerült elsajátítaniuk, hogy az oktatók szófordulatai ugyan visszaköszönnek, de szerencsés módon azért kiegészülnek saját gondolataikkal. Ez így rendben is van.

Tudásukat úgy adják el, hogy mindenki megértse és meg is maradjon a hallgatóság fejében, legalábbis egy ideig, de azért annyira mégsem nyűgöznek le az előadásmóddal, hogy évekig emlékezzek rá.
Talán mint a régi szép időkben, hőseinknek is tanulmányútra kellett volna menniük, kicsit kimozdulni a könyv mögül, hogy átérezhessék, megélhessék a tananyagot, nem tudom.

Még jobb lenne, ha annyira profikká lennének, hogy egyszer majd túlszárnyalják a pedagógusokat, hogy ők taníthassák a tárgyat, vagy tehetnének hozzá új eszméket.

Tényleg drukkolok nekik, mert amit a vizsgán előadtak, az már így is eléggé korrekt, csak legközelebb próbálják saját szavaikkal előadni, hogy ne érezzem rajta a tankönyv ízét! Addig is ez itt szimplán egy jeles osztályzatot ér.

Az együttes tagjai:
Cselényi Csaba - ének
Mulicz Zoltán - gitár
Ács Sándor - gitár
Papp Sándor - basszusgitár
Fazekas Pál – dobok
 
Közreműködött:
Marsi Illés – háttérvokál
Kutrás Csaba - djembe
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. War of Souls
2. Breaking Bones
3. Kings and Slaves
4. Welcome to Cumania
5. High Heel Shoes
6. Sunset above the Plain
7. It`s Getting Dark
8. Painful Overdrive
9. Judgement Day
10. Pax Vobis
11. Bottom Line

Diszkográfia:
Rust (2006)
Kings and Slaves (2009)