Margit Sandemo: Megigézve
Írta: Habony Gábor | 2009. 11. 01.
Küzdelemmel telített e könyv: a szerző küzd az önellentmondásos karakterekkel és az időkezeléssel, a fordító küzd a mondatszerkezetekkel és a múlt idő kifejezőeszközeivel, az olvasó pedig küzd a mindezek következtében fellépő unalommal és ellenszenvvel.
Azután az első húsz oldalt legyűrve valahogy kezd kisimulni a kezdetben durvának ható szövet, és ha kiválónak nem is nevezhető, de azért értékelhető mű bontakozik ki előttünk.
A történet Izlandon játszódik a XVII. század végén, és afféle előtörténetként a könyv egy része felidézi a 1650-es évek második felét is. Ez utóbbi vonalon egy pap harcol két boszorkánymester ellenében, eléggé esélytelenül, de máris bepillantást nyerünk az izlandi boszorkányság történetébe és módszereibe.
Egy kis kitérő a jelenbe és máris folytatódik a Jónssonok története a legifjabb utóddal. Azután a szálak hirtelen összefutnak, elbeszélésekből megismerhetjük a múlt egyes szeleteit, de a kötet a továbbiakban a jelenre koncentrálva követi Tirill Dahl, egy konzul mostohalányának napjait.
A romantikus fantasy nem túl elterjedt műfaj hazánkban, de megvan a maga helye a polcon. Ráadásul történelmi fantasy köntösébe bújtatott romantikus regényt vehetünk kézbe, amelynek minden helyszíne megtalálható Izlandon, és szereplőinek java része létező személyként élt az említett időszakokban.
Margit Sandemo regénye biztató első rész; e kötet alapján kíváncsi lettem a folytatásra, és nem rossz értelemben.
Tudom, eléggé olvasóriasztó mondatokkal kezdtem ezt az ajánlót, de úgy vélem, akkor nyújtok teljesebb képet a könyvről, ha az első benyomást is közzéteszem. A folytatás rácáfolt az első benyomásra, oly mértékben, hogy végül viszonylag könnyen, szakaszok átlapozása nélkül végigolvastam.
A kezdeti önellentmondásosságuk ellenére a karakterek szilárdnak tűnnek és egy részük még érdekes is. A stílus néhol idegesítően kislányos, de a romantikus regényeknél ez többnyire megbocsátható, főként egy elismert írónő szerzeménye esetében.
Talán a fordítás az egyetlen, ami kevesebbet javul az élvezhetőségért felelős többi elemnél.
Azután az első húsz oldalt legyűrve valahogy kezd kisimulni a kezdetben durvának ható szövet, és ha kiválónak nem is nevezhető, de azért értékelhető mű bontakozik ki előttünk.
A történet Izlandon játszódik a XVII. század végén, és afféle előtörténetként a könyv egy része felidézi a 1650-es évek második felét is. Ez utóbbi vonalon egy pap harcol két boszorkánymester ellenében, eléggé esélytelenül, de máris bepillantást nyerünk az izlandi boszorkányság történetébe és módszereibe.
Egy kis kitérő a jelenbe és máris folytatódik a Jónssonok története a legifjabb utóddal. Azután a szálak hirtelen összefutnak, elbeszélésekből megismerhetjük a múlt egyes szeleteit, de a kötet a továbbiakban a jelenre koncentrálva követi Tirill Dahl, egy konzul mostohalányának napjait.
A romantikus fantasy nem túl elterjedt műfaj hazánkban, de megvan a maga helye a polcon. Ráadásul történelmi fantasy köntösébe bújtatott romantikus regényt vehetünk kézbe, amelynek minden helyszíne megtalálható Izlandon, és szereplőinek java része létező személyként élt az említett időszakokban.
Margit Sandemo regénye biztató első rész; e kötet alapján kíváncsi lettem a folytatásra, és nem rossz értelemben.
Tudom, eléggé olvasóriasztó mondatokkal kezdtem ezt az ajánlót, de úgy vélem, akkor nyújtok teljesebb képet a könyvről, ha az első benyomást is közzéteszem. A folytatás rácáfolt az első benyomásra, oly mértékben, hogy végül viszonylag könnyen, szakaszok átlapozása nélkül végigolvastam.
A kezdeti önellentmondásosságuk ellenére a karakterek szilárdnak tűnnek és egy részük még érdekes is. A stílus néhol idegesítően kislányos, de a romantikus regényeknél ez többnyire megbocsátható, főként egy elismert írónő szerzeménye esetében.
Talán a fordítás az egyetlen, ami kevesebbet javul az élvezhetőségért felelős többi elemnél.