Kim „Howard” Johnson: A Monty Python Tunéziában – Életem Briannel
Írta: Uzseka Norbert | 2009. 10. 27.
Harminc éve készült el a Monty Python csoport harmadik mozifilmje, a Brian élete, amit az abszurd humor eme úttörői az újabban magyar turisták által is közkedvelt Tunéziában forgattak. Egy kivételesen szerencsés amerikai rajongójuk, Kim „Howard” Johnson ott lehetett a forgatás első hat hetében, és igyekezett mindent feljegyezni, lefotózni – ebből lett ez a könyv.
A filmtörténet eme klasszikus alkotásáról bővebben itt lehet olvasni. Röviden csak annyit, hogy a képzelet és egy rigolyás anya szülte Brian Jézus kortársa volt, és merő véletlenségből őt is Messiásnak nézték, és számos kalandot követően ő is a kereszten végezte.
Bármennyire is úgy tűnjön, hogy Jézus Krisztus életét parodizálja a film, erről szó nincs, aki már látta, az tudja. És nyilván csak annak érdemes elolvasnia ezt a könyvet, aki látta a filmet.
Szóval, Kim „Howard” Johnson egyike volt a Monty Python csoport első amerikai rajongóinak. Létezését maguk a Python-ok is meglepődve tapasztalták, hiszen Howard akkor írta nekik első levelét (amit tonnányi további követett), amikor még nem igen adták az amerikai tévék a Monty Python Repülő Cirkuszát.
Howard akkora fan lett, hogy saját fanzint kezdett készíteni a Pythonokról, mi több, összeismerkedett velük, és aztán úgy alakult, hogy meghívták őt a Brian élete tunéziai forgatására.
Howard a munka első hat, Monastirban töltött hetében volt jelen, számos apróbb szerepet és munkát bíztak rá, s mellette szorgosan jegyzetelt. Egyébként ugyanitt vette fel korábban Zeffirelli a Názáreti Jézus című filmjét. Howard pedig később John Cleese személyi titkára lett. Kicsi a világ.
Bár a forgatás nem indult túl jól, hiszen a The Who dobosa, egyben a címszereplő Graham Chapman országos cimborája, aki maga is szerepelt volna a filmben, nem sokkal előtte hunyt el. Ám hamar kiderült, hogy ez a forgatás sokkal gördülékenyebben megy, mint a Gyalog Galoppé, már csak a kellemesebb klíma miatt is.
Howard számos érdekes apróságot mesél el nekünk, amik kapcsán az olvasó egészen új megvilágításban láthatja a film számos elemét, s nem csupán a forgatás kulisszatitkai miatt, de rengeteg kapcsolódó apróbb sztori, poén, érdekesség okán is.
Átjön, hogy a Monty Python csoport hat tagja milyen elképesztő hatással volt mind egymásra, mind pedig a stábra, hogy tudott pezsegni félelmetes agyvelejük, s mint ontották egyre a jobbnál jobb ötleteket.
Emellett Howard meginterjúvolta nem csak a hatokat, de a filmhez kapcsolódó számos érdekes és fontos személyt is. És azt is megtudjuk, hogy a Beatles-es George Harrison adta a pénzt a film forgatásához.
Ugyanakkor Howard jó sok olyasmit is beleírt könyvébe, amire a legmegveszekedettebb Python-rajongók sem kíváncsiak. Például leírja, hogy egy adott estélyen ki mindenki ült az asztalnál, akiknek aztán semmi szerepük nincs az épp elmesélt sztoriban.
Meg olyanok, hogy Howard mikor ment el képeslapot küldeni vagy telefonálni a szüleinek. Meg hasonlók. Hanem emberünk olyan körmönfontan, egy-két mondatonként adagolja az efféle, amúgy talán 30 oldalt is kitevő sallangokat, hogy nem igazán lehet kiszűrni.
A másik meg, hogy a forgatás idején hülyefrizurás, szemüveges lúzernek kinéző, a könyv hátsó flepnijén már jólfésült lúzer külsővel jelentkező szerző az amúgy bizonyára dicséretes dokumentarista stílusába nem kever humort.
Nem mondom, hogy nincs neki, s talán csak rajongói szerénysége miatt van így, hiszen jószerével valahányszor (és szerencsére jó sokszor) felbukkannak maguk a Python-ok, megjelenik velük a humor is.
Tisztán kiviláglik, mekkora tőrülmetszett poéngyárosok a fickók akkor is, ha épp nem veszi őket a kamera, és nincs nagyobb közönségük egy szem amerikai rajongójuknál. Ennek megfelelően a könyv mégiscsak élvezetes olvasmány.
Ráadásul tele van jobbnál-jobb, illetve rosszabbnál-rosszabb fekete-fehér és színes fényképekkel, melyek közül számos tényleg nem sokat ér, de sok köztük az emlékezetes is. Szóval rajongóknak csak ajánlani tudom.
Kapcsolódó írások:Terry Jones: Könnyed középkor
Eric Idle: Hakni az űrben
Graham Chapman: Egy hazug ember önéletrajza
Holló Színház: Etelka, a tapír
A filmtörténet eme klasszikus alkotásáról bővebben itt lehet olvasni. Röviden csak annyit, hogy a képzelet és egy rigolyás anya szülte Brian Jézus kortársa volt, és merő véletlenségből őt is Messiásnak nézték, és számos kalandot követően ő is a kereszten végezte.
Bármennyire is úgy tűnjön, hogy Jézus Krisztus életét parodizálja a film, erről szó nincs, aki már látta, az tudja. És nyilván csak annak érdemes elolvasnia ezt a könyvet, aki látta a filmet.
Szóval, Kim „Howard” Johnson egyike volt a Monty Python csoport első amerikai rajongóinak. Létezését maguk a Python-ok is meglepődve tapasztalták, hiszen Howard akkor írta nekik első levelét (amit tonnányi további követett), amikor még nem igen adták az amerikai tévék a Monty Python Repülő Cirkuszát.
Howard akkora fan lett, hogy saját fanzint kezdett készíteni a Pythonokról, mi több, összeismerkedett velük, és aztán úgy alakult, hogy meghívták őt a Brian élete tunéziai forgatására.
Howard a munka első hat, Monastirban töltött hetében volt jelen, számos apróbb szerepet és munkát bíztak rá, s mellette szorgosan jegyzetelt. Egyébként ugyanitt vette fel korábban Zeffirelli a Názáreti Jézus című filmjét. Howard pedig később John Cleese személyi titkára lett. Kicsi a világ.
Bár a forgatás nem indult túl jól, hiszen a The Who dobosa, egyben a címszereplő Graham Chapman országos cimborája, aki maga is szerepelt volna a filmben, nem sokkal előtte hunyt el. Ám hamar kiderült, hogy ez a forgatás sokkal gördülékenyebben megy, mint a Gyalog Galoppé, már csak a kellemesebb klíma miatt is.
Howard számos érdekes apróságot mesél el nekünk, amik kapcsán az olvasó egészen új megvilágításban láthatja a film számos elemét, s nem csupán a forgatás kulisszatitkai miatt, de rengeteg kapcsolódó apróbb sztori, poén, érdekesség okán is.
Átjön, hogy a Monty Python csoport hat tagja milyen elképesztő hatással volt mind egymásra, mind pedig a stábra, hogy tudott pezsegni félelmetes agyvelejük, s mint ontották egyre a jobbnál jobb ötleteket.
Emellett Howard meginterjúvolta nem csak a hatokat, de a filmhez kapcsolódó számos érdekes és fontos személyt is. És azt is megtudjuk, hogy a Beatles-es George Harrison adta a pénzt a film forgatásához.
Ugyanakkor Howard jó sok olyasmit is beleírt könyvébe, amire a legmegveszekedettebb Python-rajongók sem kíváncsiak. Például leírja, hogy egy adott estélyen ki mindenki ült az asztalnál, akiknek aztán semmi szerepük nincs az épp elmesélt sztoriban.
Meg olyanok, hogy Howard mikor ment el képeslapot küldeni vagy telefonálni a szüleinek. Meg hasonlók. Hanem emberünk olyan körmönfontan, egy-két mondatonként adagolja az efféle, amúgy talán 30 oldalt is kitevő sallangokat, hogy nem igazán lehet kiszűrni.
A másik meg, hogy a forgatás idején hülyefrizurás, szemüveges lúzernek kinéző, a könyv hátsó flepnijén már jólfésült lúzer külsővel jelentkező szerző az amúgy bizonyára dicséretes dokumentarista stílusába nem kever humort.
Nem mondom, hogy nincs neki, s talán csak rajongói szerénysége miatt van így, hiszen jószerével valahányszor (és szerencsére jó sokszor) felbukkannak maguk a Python-ok, megjelenik velük a humor is.
Tisztán kiviláglik, mekkora tőrülmetszett poéngyárosok a fickók akkor is, ha épp nem veszi őket a kamera, és nincs nagyobb közönségük egy szem amerikai rajongójuknál. Ennek megfelelően a könyv mégiscsak élvezetes olvasmány.
Ráadásul tele van jobbnál-jobb, illetve rosszabbnál-rosszabb fekete-fehér és színes fényképekkel, melyek közül számos tényleg nem sokat ér, de sok köztük az emlékezetes is. Szóval rajongóknak csak ajánlani tudom.
Kapcsolódó írások:Terry Jones: Könnyed középkor
Eric Idle: Hakni az űrben
Graham Chapman: Egy hazug ember önéletrajza
Holló Színház: Etelka, a tapír