Petelei István: Búcsújárás
Írta: Galamb Zoltán | 2009. 09. 10.
Százegynéhány esztendős novelláktól akár archaikusságra, elavultságra is számíthatna az ember. Különösen, ha a fővárostól távoli Erdélyből származnak a szóban forgó művek. Más kor, más életviszonyok, más a kultúra is kicsit. Petelei István írásai mégis ugyanúgy érvényesek és értékesek ma is.
A gondosan kidolgozott, többnyire rövid mondatok nem engedik, hogy elkalandozzon a figyelem. Néhány jellegzetes szóval, pár ecsetvonással felvitt jellemzésekkel és leírásokkal teremtődik meg a helyi színezet, a couleur locale.
Különösen jól megfigyelhető ez a „Mezőségi út” című tárcanovellában, melyben a tárgyilagosság és a tömörség mellett feltűnik még a szegénység és a lepusztultság iránti érzékenység, egyfajta, szinte már szenvtelen, a felszín mögött mégis beleérző attitűd, amely az újságírás és a szépirodalom közös erényeit hordozza magában.
Ám az elbeszélések sem elsősorban történetek, sokkal inkább életképek, egy-egy hangulat megfestései, s nem kevés szempontból hasonlítanak egy amerikai kortárs, Mark Twain írásművészetére.
Ám míg Mark Twain iróniával és humorral oldotta fel az élet igazságtalanságainak fájdalmát, addig Petelei a pszichoanalízissel rokon eszközökkel hatol a sötétség mélyére.
Novellái többsége megalázott, megtört, meg nem bocsátó emberek lelkének gyötrelmes rezdülései.
Lényegében mindvégig a komor tónusok dominálnak a művekben, és a földi kínokat és viszontagságokat legfeljebb a túlvilági bűnbocsánat esetleges ígérete ellentételezi. De mint „A nagyapó” Istent és hazát tagadó, szocialista unokafigurája előrevetíti, talán még ez a lehetőség is elveszett.
Régi, mégsem ósdi; helyhez kötődő, mégis egyetemes: Petelei István novelláit leginkább így jellemezhetnénk. A Búcsújárás című kötetbe beválogatott kisprózák pedig átfogó képet nyújtanak egy el nem hanyagolható életműről.
A könyvben szereplő írások:
Őszi éjszaka
A jutalom
A pehely a szél ellen
A préda
Feltámadás
A vén nemes
Nehéz éjszaka
Mezőségi út
Éjjel a malomban
A szép Katica
A tarvásári búcsú
Búcsújárás
Az ördög
A Lengyel Zsuzsi sorsa
Máli
Az alku
Alkonyat
A fal
Árva Lotti
Jer, édes, a karomba
Az óra
Lobbanás az alkonyatban
Két levél
Téli reggel
Emlékek
A nagyapó
A gondosan kidolgozott, többnyire rövid mondatok nem engedik, hogy elkalandozzon a figyelem. Néhány jellegzetes szóval, pár ecsetvonással felvitt jellemzésekkel és leírásokkal teremtődik meg a helyi színezet, a couleur locale.
Különösen jól megfigyelhető ez a „Mezőségi út” című tárcanovellában, melyben a tárgyilagosság és a tömörség mellett feltűnik még a szegénység és a lepusztultság iránti érzékenység, egyfajta, szinte már szenvtelen, a felszín mögött mégis beleérző attitűd, amely az újságírás és a szépirodalom közös erényeit hordozza magában.
Ám az elbeszélések sem elsősorban történetek, sokkal inkább életképek, egy-egy hangulat megfestései, s nem kevés szempontból hasonlítanak egy amerikai kortárs, Mark Twain írásművészetére.
Ám míg Mark Twain iróniával és humorral oldotta fel az élet igazságtalanságainak fájdalmát, addig Petelei a pszichoanalízissel rokon eszközökkel hatol a sötétség mélyére.
Novellái többsége megalázott, megtört, meg nem bocsátó emberek lelkének gyötrelmes rezdülései.
Lényegében mindvégig a komor tónusok dominálnak a művekben, és a földi kínokat és viszontagságokat legfeljebb a túlvilági bűnbocsánat esetleges ígérete ellentételezi. De mint „A nagyapó” Istent és hazát tagadó, szocialista unokafigurája előrevetíti, talán még ez a lehetőség is elveszett.
Régi, mégsem ósdi; helyhez kötődő, mégis egyetemes: Petelei István novelláit leginkább így jellemezhetnénk. A Búcsújárás című kötetbe beválogatott kisprózák pedig átfogó képet nyújtanak egy el nem hanyagolható életműről.
A könyvben szereplő írások:
Őszi éjszaka
A jutalom
A pehely a szél ellen
A préda
Feltámadás
A vén nemes
Nehéz éjszaka
Mezőségi út
Éjjel a malomban
A szép Katica
A tarvásári búcsú
Búcsújárás
Az ördög
A Lengyel Zsuzsi sorsa
Máli
Az alku
Alkonyat
A fal
Árva Lotti
Jer, édes, a karomba
Az óra
Lobbanás az alkonyatban
Két levél
Téli reggel
Emlékek
A nagyapó