Borisz Akunyin: A koronázás
Írta: Galgóczi Tamás | 2009. 08. 20.
Immáron hetedszer találkozunk a szépreményű Eraszt Petrovics Fandorinnal, aki bizony már túl van ifjúságán: idén, vagyis 1896-ban tölti be a negyvenet. Öt éve távozott az állami hivatalnokok karából, hogy erkölcsi elveinek megfelelően éljen (erről bővebben Az államtanácsos című könyvben olvashatunk), s azóta jól jövedelmező magánpraxist folytat.
A világ számos pontjáról kap felkéréseket, úgy tűnik, a tehetősek nem nélkülözhetik szolgálatait. Ám az, hogy újból felbukkan oroszföldön, az nem egy megbízásnak, hanem személyes bosszúvágyának köszönhető: egy emberrablási ügy során találkozott ugyanis a szuperbűnözővel (doktor Lind), akit eddig nem sikerült elkapnia.
Itt álljunk meg egy pillanatra: nem kell nagy ész a hasonlóság felismeréséhez, hiszen Akunyin és Sir Arthur Conan Doyle főgonosza sok tekintetben hasonlít egymásra: James Moriarty és doktor Lind egyaránt zseniális tervező, kellőképpen elvetemült és nem kötődik egyetlen országhoz sem.
A regény címében említett esemény egyébként nem más, mint az utolsó Romanov cárrá koronázása. Ennek kapcsán – szokás szerint – Akunyin nem csak a többnapos ünnepség menetrendjével és a résztvevők személyével ismertet meg bennünket, hanem a Romanov családdal is. Az így kapott kép nem túl hízelgő rájuk nézve. Az is egészen ügyes megoldás, ahogyan Akunyin beleépíti a krimibe a koronázás legvéresebb tragédiáját, a Hodinka-mezei katasztrófát, ahol eredetileg ajándékokat osztottak volna szét az összegyűlt tömegnek, ám a rend hamar felbomlott és a megvadult tömeg majd másfélezer embert taposott halálra.
Ezt kimondottan baljós előjelként értelmezték a kortárak, s mint utólag kiderült, nem is alaptalanul.
Magát a nyomozás menetét Afanaszij Zjukin meséli el, aki Georgij Alekszandrovics admirális (az új cár közeli rokona) udvarában udvari szállásmesterként ténykedik. Nagyjából ugyanúgy nem ért semmit az eseményekből, mint Holmes társa, doktor Watson. Ebből aztán hol váratlan, hol mulatságos, hol pedig elkeserítő bonyodalmak származnak. Viszont nagyszerűen visszaadja azt a feltétel nélküli ragaszkodást, amit a közember az uralkodói család iránt érez. Komolyan mondom, még azt is tisztelettel említi, amikor az admirális lerészegedik.
A könyv szokás szerint remek, sok rohangálással a korabeli Moszkvában, elszórt utalásokkal Fandorin múltjáról, és egy szerelmi szál is bepróbálkozik, de a hangsúly a cári koronaékszerek tulajdonviszonyán van.