Főkép

Az emberi állapotot nem egy részletén át leírni, bemutatni, elemezni igyekvő, hanem azt továbbgondoló műfajok közül egyértelműen a szatíra a leghatásosabb.
 
Ugyan a sci-fi és az utópia nem-világa szintén a túlzáson és a sarkításon alapul, a szatíra majdnem-világának túlzása és sarkítása kegyetlenebbül közvetlen, hiszen a tér- és/vagy időbeli távolítás helyett a humort használja – többnyire figyelmeztető – kritikájának leplezésére, tompítására.
 
Néha azonban jobb nem belegondolni, mennyire igaz, vagy mennyire könnyen igazzá válhat az, amin oly jóízűen nevetünk.
 
A megtévesztés foka oly hatalmas lehet a szatírában, hogy sokan ténylegesen elhiszik, valósnak vélik a benne leírtakat. 1729-ben például Jonathan Swift „Szerény javaslat”-a váltott ki hatalmas felháborodást – méghozzá éppen saját honfitársai körében.
 
De Swift leghíresebb műve, a Gulliver utazásai, valamint magyar csodálójának, Karinthynak swiftiádjai hiába leplezetlenül fantasztikusak, még így, humorba és a hihetetlenség aurájával körülvéve is pontos képei koruk társadalmának.
 
Ahogy a mai magyar társadalom egészen pontos képét vázolja fel Spiró György Feleségverseny című regénye is. Vagyis… nyilván torznak tűnhetnek az abszurditásig eltúlzott tendenciák, igazságmagjuk azonban elvitathatatlanul része a mai hazai társadalmi-politikai helyzetnek, a huszonegyedik század elején túlélendő viszonyoknak. Hiszen mindez akár valóságos is lehetne.
 
Spiró néhány évtizeddel a jövőbe helyezett víziójában a köznép már teljesen elbutult, a liberális oktatáspolitikának köszönhetően az iskolákban nem is annyira oktatás, mint inkább véleménycsere folyik.
 
Tombol a korrupció, a rendőrök munkaidőn kívül lopnak-fosztogatnak, a politikát pedig a hazudozás határozza meg, miközben pártállásról valójában már beszélni sem lehet, a döntéseket ugyanis nem ideológiai, s főleg nem a nép érdekeit szem előtt tartó, konszenzusos alapon hozzák, hanem zsigeri reakcióként.
 
Legfeljebb a népnyúzó ötletek aratnak osztatlan sikert.
 
Ilyen ötlet a kamatyadó bevezetése, amit az állampolgároknak alanyi jogon kell fizetniük, egyfajta átlagolt (valójában önkényesen meghatározott), életkoronként eltérő aktusszám után.
 
Időközben kitör a cigányháború is, Magyarország sorsát pedig egy kocsmai társaság politikai szerepjátékából vett ötletek alakítják. Így alakul meg a Magyar Kommunista Királyság, aminek uralkodója mellé egy televíziós kiszavazó show keretében választják ki a Regina Hungarissimát, az új állam királynőjét.
 
Színleg róla, Vulnera Reáról szól Spiró története, a szatíra kisördöge azonban a részletekben bújt el: a valós állapotokat épp csak egy parányit eltúlzó-ferdítő ál-korrajzban, a karikatúraszerű, sztereotipizált jellemekben, a nyelvi leleményességben (némelyik, sokszor idegen nyelvű szójátékon a hasamat fogva nevettem), a hihetetlenül humoros névválasztásban, az alpáriság, az ocsmány szavak művészien hatásos használatában. A szeretve bíráló hazafiúságban.
 
És bár a regény közepe felé kissé komorabbá (ugyanis vészesen valósághűvé) válik a hangulat, a kezdet és a vég inkább felszabadítóan hat, hiszen ez itt, és különösen most, azért mégsem lehetséges. Elvégre szatírát, és nem egy realista regényt olvasunk.

Részlet a regényből