Daniel Arasse: Festménytörténetek
Írta: Hegedűs Tamás | 2009. 07. 28.
Amatőr képzőművészként megtanultam, hogy minden ember más módon áll a képekhez. Még ha az üzenetet meg is fejtik, akkor sem biztos, hogy ugyanazon az úton jutnak el a célba.
Ez persze nem baj, hiszen talán pont ez a lényege az egésznek, s nyilván nem lehet mindenkinek ugyanolyan látásmódja, hiszen az egyéniségünk is különböző.
De egyéniségük a festményeknek is van, ami a művész látásmódját tükrözi. Csodálatos, hogy egyazon témát hányféle módon lehet ábrázolni. Mindenki más szimbólumokat, képi elemeket, technikát, vagy színeket használhat ugyanazon téma megjelenítésére, még ha a cél meg is egyezik.
Érdekes, de majdhogynem lehetetlen feladat megfejteni a művészek sajátos szimbólumrendszerét – akár több évszázad elteltével, hiszen e megfejtések végül valószínűleg saját egyéniségünket, gondolatainkat is hozzáadják a magyarázathoz.
Az igazi kritikus, vagy műélvező persze megpróbálkozik vele, megpróbál objektíven közelíteni a vizsgálat tárgyához, és jó esetben óriási felfedezéseket tesz, a legjobb esetben pedig valóban megfejti a talányt.
Daniel Arasse is egy ilyen bátor és kíváncsi lélek, aki akár egy évtizedet sem sajnál arra, hogy kinyomozza egy-egy kép mondanivalóját, megkeresse a rejtett üzenetet, feltárja a művész igazi motivációját.
Kutatásaihoz persze rengeteg szakirodalmon átrágja magát, megvizsgál minden lehetőséget, hogy aztán végül a kép egyszerű szemlélése során ráébredjen a mögöttes tartalomra.
A kötet címéhez méltó módon valódi filozófiai okfejtéseket rejt a képzőművészetről, a festmények pedig legtöbbször csak mint szemléltető eszközök vannak jelen, érdekesebbé varázsolva a hosszú és bonyolult monológot.
A könyv nyelvezete nem egyszerű, nekem A magyar festészet mesterei sorozathoz mérten jócskán túlbonyolított, rengeteg szakkifejezéssel és sok-sok lábjegyzettel.
Egy-egy mű alapos jellemzését kifejezetten érdekesnek találtam és persze azóta más szemmel tekintek rájuk, ám a kevésbé közérthető leírás legtöbbször bőven okozott fejtörést.
Biztos vagyok benne, hogy bárki helytállna egy akármilyen hozzáértő, vagy sznob társaságban ezen filozófiák ilyen módon történő előadásával, de aki kevésbé tájékozott a témában, annak néhány festmény megfejtésén túl valószínűleg meggyűlhet a baja a könyv nyelvezetével.
Ez persze nem baj, hiszen talán pont ez a lényege az egésznek, s nyilván nem lehet mindenkinek ugyanolyan látásmódja, hiszen az egyéniségünk is különböző.
De egyéniségük a festményeknek is van, ami a művész látásmódját tükrözi. Csodálatos, hogy egyazon témát hányféle módon lehet ábrázolni. Mindenki más szimbólumokat, képi elemeket, technikát, vagy színeket használhat ugyanazon téma megjelenítésére, még ha a cél meg is egyezik.
Érdekes, de majdhogynem lehetetlen feladat megfejteni a művészek sajátos szimbólumrendszerét – akár több évszázad elteltével, hiszen e megfejtések végül valószínűleg saját egyéniségünket, gondolatainkat is hozzáadják a magyarázathoz.
Az igazi kritikus, vagy műélvező persze megpróbálkozik vele, megpróbál objektíven közelíteni a vizsgálat tárgyához, és jó esetben óriási felfedezéseket tesz, a legjobb esetben pedig valóban megfejti a talányt.
Daniel Arasse is egy ilyen bátor és kíváncsi lélek, aki akár egy évtizedet sem sajnál arra, hogy kinyomozza egy-egy kép mondanivalóját, megkeresse a rejtett üzenetet, feltárja a művész igazi motivációját.
Kutatásaihoz persze rengeteg szakirodalmon átrágja magát, megvizsgál minden lehetőséget, hogy aztán végül a kép egyszerű szemlélése során ráébredjen a mögöttes tartalomra.
A kötet címéhez méltó módon valódi filozófiai okfejtéseket rejt a képzőművészetről, a festmények pedig legtöbbször csak mint szemléltető eszközök vannak jelen, érdekesebbé varázsolva a hosszú és bonyolult monológot.
A könyv nyelvezete nem egyszerű, nekem A magyar festészet mesterei sorozathoz mérten jócskán túlbonyolított, rengeteg szakkifejezéssel és sok-sok lábjegyzettel.
Egy-egy mű alapos jellemzését kifejezetten érdekesnek találtam és persze azóta más szemmel tekintek rájuk, ám a kevésbé közérthető leírás legtöbbször bőven okozott fejtörést.
Biztos vagyok benne, hogy bárki helytállna egy akármilyen hozzáértő, vagy sznob társaságban ezen filozófiák ilyen módon történő előadásával, de aki kevésbé tájékozott a témában, annak néhány festmény megfejtésén túl valószínűleg meggyűlhet a baja a könyv nyelvezetével.