Főkép

„A reggae utazó nagykövete”… Megtisztelőnek tűnő, de valójában triviális cím. Olyan cím, amit az utókor aggat rá az elődökre, azokra az emberekre, akik életük során tettek valamit, amiért érdemes felnézni rájuk; amit ők, akkor és ott talán nem is tartottak túl sokra, mert számukra ez volt a természetes. Valahogy így van ez Bob Marley esetében is. Egy semmirekellő fehér férfi, és egy fekete bőrű fiatal nő frigyéből született; a családot mágusként tisztelt nagyapja jelentette számára. Kamaszkorában Kingstonba került, ahol a gettókban élő fiatalok nem sok mindenben találhatnak vigaszt: futball, ganja, zene…

 

Bob úgy érezte, a zene segítségével kijuthat a nyomorból. A kezdeti, slágeres próbálkozások után rátalált a hitére, a rastafari vallás követőjévé, később, zenéje révén a rasták szószólójává vált. „Ha Jah mellettünk, ugyan ki lehet ellenünk?” A szó legszorosabb értelmében az éhség hajtotta be a lemezstúdióba, ahol egy pénzéhes kínai-jamaicai producer fantáziát látott benne. Elkészítette az akkor futó slágerek reggae stílusú feldolgozásait, majd két barátjával, Bunny Livingstonnal és Peter Tosh-sal megalakította a Wailerst. Kezdetben kisebb-nagyobb mulatságokon játszottak, majd sorra készítették a lemezeket.
 
Jamaica függetlenné, és ezzel együtt a hatalomra éhes pártok küzdőterévé vált. Bobot a kislemezek olyan sikeressé tették, hogy a pártok vezetői a kegyeit keresték – ha ugyanis egy ilyen népszerű énekes mond valamit, arra odafigyelnek az emberek. Ő azonban inkább a saját útját járta. Megnősült; és feleségével, Ritával, valamint régi és új barátaival létrehozta azt a zenekart, amelyet a világ a Wailers névvel azonosít. Sok olyan csapat volt, amely az akkoriban divatos rockabillyt és skat játszotta, és az amerikai számokra emlékeztető szövegeket énekelt rá a zenére. Bob ebben is újított: ő tartalommal töltötte meg az új alapokra helyezett, reggae-nek elnevezett muzsikát. Olyan szövegeket írt, amelyekkel megszólítja a feketéket, a szegényeket, de a világ valamennyi elnyomottját. Olyan dalokat írt, amelyekben előtérbe kerül a hit, a rasták hite, az egyetlen Istenbe vetett hit. Zenéje a középosztálybeli fehérek köreiben is egyre népszerűbbé vált.
 
Miért is ne? Hiszen kellemes, napfényes muzsika ez, olyan laza, olyan vidám… Igen. Egészen addig, míg oda nem figyelünk a szövegekre: rabszolgaság, elnyomatás, nyomor és kín, de van remény, harcolj, testvér! Nem tinglitangli, „szeretlek, szeretsz” marcipán, hanem: „…míg az ember bőrszínének nagyobb jelentősége van, mint a szeme színének, addig háború lesz.” Jamaica. London. Egyesült Államok. Néhány kiadó fantáziát látott Bobban és a Wailersben. Megjelentek a lemezek. Európai, amerikai turnék. Bob Afrika és a szabadságharcosok ikonjává vált. Európai, amerikai turnék. A siker teljes. Bob már nem éhezett, már élvezte az életet – de nem úgy, mint a többi sztár. Ő valóban hű maradt hitéhez, amennyire lehetséges, rastaként élt. Úgy szívta a ganját, mint más a levegőt. Alkotott, prédikált a színpadról, betartotta vallása szigorú szabályait, kiállt a szabadságharcosok mellett, bárhol is küzdjenek a világban.
 
Sokan szentként tisztelik; sokan karizmáját méltatják, amelynek köszönhetően nemzetközi szinten is komoly politikai eredményeket sikerült elérnie. Persze lehet, hogy „csupán” egy zenész volt, tele mondanivalóval, tele érzésekkel, amelyeket meg akart osztani másokkal. Vagy, még egyszerűbben: jó ember volt. A siker teljes - mindhalálig. A mágusszemű, varázserővel megáldott reggae énekes karrierje rövid volt. Harminchat évesen ment el. Mártír lett. Példakép. Ikon. Fekete és fehér fiatalok nemzedékeinek mutatta meg, hogy érdemes Szent Györgyként küzdeni a sárkánnyal, az elnyomókkal, mert az erőfeszítéseket siker koronázhatja.

Részlet a könyvből