Főkép Ezidáig nem volt szükségem démonűzésre/idézésre és remélem a jövőben sem kell ilyen rituálét végeznem, ebből kifolyólag jelen enciklopédia mágiagyakorlati használhatóságáról nincsenek kézzelfogható ismereteim.
 
Mentségemül szóljon, hogy egészen más okból vettem kézbe a Demonomicont, jelesül kíváncsi voltam, mennyire hasonlít neves elődjére, a Lovecraft által „kitalált” Necronomiconra. A válasz rövid és egyértelmű: semennyire.
 
Értelmezésemben ez a könyv nem más, mint az emberiség eddigi létezése alatt leírt démonok, ördögök (akiket szerzőnk nemes egyszerűséggel démonként kezel, erre vonatkozó magyarázata a kötet hátsó borítóján olvasható), vámpírok és egyéb szörnyek gyűjteménye, kiegészítve pár szócikknyi mágiával.
 
Hatszáz oldalon át sorakoznak egymás után az ókori mitológiák ide vonatkozó szörnyei, és az utóbbi pár évszázad fontosabb, írók által papírra vetett teremtményei (például Drakula, YogSothoth), no meg a különféle természeti népek démonai.
Számomra főként ez utóbbiak jelentettek meglepetést, mivel az első két csoportot nagy vonalakban már ismertem.
 
A szócikkek terjedelme változó, s általában a fellelhetőség helyén kívül az éppen ismertetett lény külső megjelenését és feladatát/szerepét is tartalmazzák, valamint esetleges gyengéit és a hozzá fűződő hagyományokat.
A „fellelhetőség” lehet démonlistát tartalmazó régi könyv, vagy az adott nép megnevezése, aki úgymond „felelős” a démonért.
 
Egyszerűen bámulatos az enciklopédiában felhalmozott ismeretanyag, összegyűjtésük ránézésre is évekig tarthatott, amit a kötet végén található terjedelmes bibliográfia is megerősít.
Elég ha csak belegondolok, mennyi idő lehetett mindezt végigolvasni és kijegyzetelni.
 
Az biztos, a jövőben nem okozhat gondot például a lemures (lemurok – római mitológia) vagy a kappák (japán mitológia) beazonosítása, hiszen immáron a rendelkezésünkre áll az ehhez szükséges enciklopédia.