Főkép Kicsit közhelyes, de igaz: minden ember életében elérkezik egy pillanat, amikor megáll és elgondolkodik. Persze nem biztos, hogy tetszik neki, amit lát. Így van ezzel Dexter barátunk is, aki már korábban is szembesült olyan problémákkal, mint korábban soha, most azonban, a nevével fémjelzett sorozat negyedik kötetében egyenesen kétségbe ejtő helyzetben találja magát.
 
Vegyük például a nászutat, melyet nem ártana túlélnie. Meg aztán ott az a fránya Hold is, ami lépten-nyomon belevigyorog a képébe, mintha csak gúnyolódna vele. Az egész párizsi utat egyetlen aprócska momentum teszi elviselhetővé: a „Jennifer lába” című darab, melyet nagy valószínűséggel csupán ketten élveztek és értékeltek: Dexter és a Sötét Utas. Persze mint ahogy minden jónak, minden rossznak is vége szakad, így a Dexter számára túlságosan hosszú és unalmas nászútnak is. És jöhetnek végre az ismerős terepen egymást követő megszokott napok. Szép dolog a remény…
 
Ám valaki máshogy írta meg a forgatókönyvet, ezért Dexter egy olyan helyszínen találja magát, ahol a látottaktól még ő is elbizonytalanodik. Legalábbis először. Persze véleménye azért van a dologról. Szerinte ez nem az utolsó alkalom, amikor ilyen holttestre bukkannak. Sőt, egyre erősebben érzi, hogy a „művész” még csak most kezd belejönni. Miután húga csaknem belehal a gyanúsítottal való találkozásba, Dexter életében először hagyja, hogy nem létező érzelmei eltérítsék a nevelőapja által kijelölt útról. Ennek az eltévelyedésnek sajnos áldozatául esik egy „ártatlan” ember. Már ez is épp elég nagy baj, hát még az mekkora, amikor kiderül, hogy a gyilkosságról videofelvétel készült. Az áldozat pedig a feltörekvő „művész” szerelme volt.
 
Szóval Dexter magára haragította a művészi hitvallását meglehetősen érdekes módon kifejező fickót, aki globális bosszút tervez ellene. Ennek érdekében nem rest újabb és újabb áldozatokat ejteni, mi több, Dexter újdonsült családjára is szemet vet. Közben Deborah társa és a belső ellenőrzés nyomozója is kínos kérdéseket kezdenek feltenni. Mi több, Dexter régi ellensége, Doakes őrmester sem nyugszik, és mindennek tetejében még az FBI is feltűnik a színen. Úgy tűnik, a baj tényleg nem jár egyedül. Ráadásul Dexter húga éppen a késelés előtt fejtette ki, mennyire nem örül annak, hogy a bátyja sorozatgyilkos. Sőt, az sem igazán hatja meg, hogy a saját apja tette azzá, és hogy csupán olyanokat takarít el a színről, akik egyébként kicsúsznának az igazságszolgáltatás hálójából. Szóval Dexternek akad problémája rendesen. Szegény, hiába az a fene nagy intellektusa, meg a jól felépítettnek hitt álcája, vannak helyzetek, amikor mindez mit sem ér. Ráadásul ebben a helyzetben kénytelen segítséget kérni valakitől…
 
Nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e az irány, amerre a sorozat halad. Merthogy Dexter egyre szerencsétlenebbnek tűnik, ráadásul a körülmények alakulása miatt nem tud eleget tenni a Hold hívásának. Ettől viszont az egész olyan, mintha már nem is róla szólna. Legalábbis nem arról a magabiztos, okos, sármos sorozatgyilkosról, akinek az elején megismertük. Most sokszor egy rakás szerencsétlenségnek tűnik, aki nem hogy nem tudja irányítani az eseményeket, de folyamatosan védekezni kényszerül. Persze értem én, hogy nem könnyű a helyzete, hiszen nappal a törvényt szolgálja, az éjszaka leple alatt pedig megszegi azt. Talán majd a következő részben eldől, merre haladunk tovább…

Kapcsolódó írás:Interjú: Jeff Lindsay - 2011. nyár
 
Részlet a regényből