Főkép Már elég sok utópikus történetet olvastam, de a Sziget olvasása során elkerekedett a szemem, nem is egyszer. Minden utópiában – még akkor is, ha az emberek maradéktalanul boldogak – ott lakozik egy csipetnyi disztópia is.

Az emberi élet valamelyik elhanyagolhatatlan tényezőjét mindig feláldozzák az utópikus közösségekben, legyen az a verseny, a küzdelem, a munka, az érzelmek, a színek, a művészet, bármi.
A Sziget viszont túl tökéletes, lebilincselő, és épp ezért roppant gyanús. Miért lehet akkor mégis szeretni?

Pedig sokminden adhatna okot kritikára. A disztópikus világok leghíresebbjét megalkotó Huxley igazán szép, az újat és régit bölcsességben ötvöző világa Palán, egy dél-ázsiai szigeten terül el, messze a nagyhatalmak játszmáitól.

Itt mindenki békességben él, a felvilágosult szigetlakók a buddhista tanok gyakorlati alkalmazásával megszelídítették önnön lelküket, üvegházaikban különleges, látomást hozó növényeket termesztenek, a vér szerinti családok hátrányait kiküszöbölő örökbefogadási klubok vigyáznak a gyerekekre, de nem kommunisztikus vagy autoriter, hanem mindenkire odafigyelő közösségben.

Huxley nyíltan egzoticizálja Pala barna bőrű, derűtől sugárzó arcait, akik a szerelem jógájának sűrű gyakorlásában semmi kivetnivalót nem találnak, összhangban élnek a természettel és a nagy melegben hiányosan öltözködnek.
Idilli csoportjukat csak a földjük alatt megbúvó olajra éhes katonaállam, Rendang fenyegeti, de jelenlétük a mű előrehaladtával egyre meghatározóbb lesz az események alakulásában.

Végül persze el kell buknia Palának a rendangi csapatok bevonulásával, de a vaskos regény főhőse, Will Farnaby addigra megízlelte a bölcs eszmék vezérelte sziget minden gyümölcsét. Ezek közül is a legérdekesebb a megvilágosodást hozó moksa-gyógyszer, amit minden bizonnyal Huxley meszkalin- és varázsgomba-utazásai ihlettek.

Ennek a szernek a segítségével Pala serdülő lakói előtt megnyílik az egységtudat legtisztább érzése, és életük hátralevő részében ennek az élménynek a fénye szolgál vezércsillagként az erényes életmódjukhoz.

Újdonsült felnőttekként bármikor újra megkóstolhatják a moksa-gyógyszer ízét, de – ahogy azt Huxley helyesen jelzi – egy-egy élmény olyan erős, hogy a szert senki sem kívánja túl gyakran használni, inkább maradnak a nyugalmasabb és visszafogottabb meditációs módszereknél.

Pala képe olyan földöntúli ragyogással mosolyog, hogy akármilyen aprólékosan írja is le a szerző a keleti spiritualitás nyugati technikával és szépirodalommal ötvözött kultúrkeverékét, akkor is a hiteltelenség érzését kelti az olvasóban.

Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy bár sok kritikus állítja az ellenkezőjét, Huxley irodalmi karrierjének végére nem veszítette el a józan eszét. Sőt, a kor ütőerén tartva az ujját, érzékenyen rajzolta meg egy feszültségekkel teli, idealista évtized eszményi világát.

A Sziget ugyanis ízig-vérig a hatvanas évek terméke, a hippimozgalmak trópusi előszele, a dharmikus vallások térhódításának jelképe, a fiatalság ünnepe. Pala egy gyö-nyö-rű álomkép, amiben érdemes megmerítkezni, mert ez az egyszerre külső és belső utazás egy korszak eszméinek megtisztító élményét foglalja össze.