Főkép

Amikor először a kezembe került a könyv, és elolvastam a hátsó borítón található szöveget, azonnal Daniel Keyes Az ötödik Sally című regénye jutott eszembe. Bár ott a főszereplő némileg békésebb, a helyzet ugyanaz: egyetlen testben több személyiség lakik, akik egymással versengve igyekeznek minél több időt úgynevezett első, vagy vezető személyiségként eltölteni. Amíg ők elöl vannak, a többiek vagy teljesen háttérbe szorulnak, és semmiről sem tudnak, vagy van közöttük egy-kettő, akik elég erősek ahhoz, hogy megpróbálják befolyásolni az éppen aktív személyiséget, sőt, akár erőszakosan háttérbe is szoríthatják.

Szóval, míg ők egymással versengenek a jobb helyekért, szegény „gazdatest” felelős minden, a benne lakozó személyiségek által elkövetett cselekedetért – legyenek azok jók vagy rosszak, kellemesek vagy kellemetlenek.

Sidney Sheldon regényében adott három, egymástól mindenben teljesen különböző nő – Ashley Patterson, Toni Prescott és Alette Peters –, több, különböző helyszíneken, ám azonos módszerrel elkövetett brutális gyilkosság, és a nyomokkal alátámasztott bizonyítékok, amelyek egyetlen személyhez vezetnek. Hogyan lehetséges ez? A választ egy bírósági tárgyalóteremben kapjuk meg, ahol a vádlottak padján a három nő egyike, Ashley ül, aki egyes szakértők szerint többszörösen hasadt személyiség. Ez mind szépen is hangzik, ám ennek a betegségnek a létezése még orvosi körökben is komoly vitákat vált ki: egyesek szerint létezik, mások szerint nem.

Vajon a fiatal és tehetséges ügyvéd képes megküzdeni a bírónő, az esküdtek és nem utolsó sorban a közvélemény előítéleteivel? Képes meggyőzni őket védence ártatlanságáról? Ha igen, hogyan tovább? Ha nem, vajon jogosan ítélnek-e halálra valakit egy másik személyiség által elkövetett bűnökért? Érdekes, ahogy Sheldon egyszerre igyekszik olvasóit szórakoztatni és elgondolkodtatni. Ő maga nem dönt, nem ítélkezik, csupán leírja az eseményeket, az erkölcsi döntést nekünk kell meghoznunk.

Már-már olyan érzésem volt, mintha én is az esküdtek padján ülnék, és a tárgyalás előre haladtával elém tárt tények, bizonyítékok, és természetesen saját hitem szerint én is a mindent eldöntő ítéletre koncentrálnék: bűnös vagy ártatlan.


A szereplők teljesen emberiek, amikor érzelmeik, indulataik, kétségeik, hétköznapi problémáik hálójában vergődnek, és természetesen nem képesek „megváltani” a világot, mint egyes regények hősei.