FőképTíz szál gyertya. Megtévesztő cím. Megtévesztő, ahogy megtévesztők a látszólagos fejezetek, és az volt az eredeti műfaji meghatározás, a regény is. Pedig a kötet nem regény; inkább nevezhető novellafűzérnek, amit kizárólag a Lakos-féle vegyeskereskedésben vásárolt gyertyák – szám szerint kilenc – „alakja” köt egybe.

Mert az első és az utolsó novellában egyazon gyertya szerepel. Ugyanaz a gyertya világít Tóbiás János keresztelőjén és halálos ágyánál. Az élet két végső szakasza-pillanata, a születés és a halál közé beillesztett nyolc írás pedig az emberi lét stációit követi nyomon, s mindegyiknél ott lobog egy kíváncsi gyertyaláng.

A gyertyák ugyanis nem teljesen passzív szereplői a novelláknak. Többnyire megfigyelők, szemtanúk, melyek éppúgy a Fekete Istvánra jellemző metaforák és megszemélyesítések részei, mint a fű, a szél, az eső és a természet egyéb megnyilvánulásai.
Alig akad olyan leíró bekezdés ugyanis, melyben ne találkozhatnánk az eleven környezet és az emberi világ költői képekbe sűrített összemosódásával, egymásba olvadásával.

Még inkább jellemző azonban a szerző itt is teljes valójában megjelenő írásművészetére az a naivnak is nevezhető optimizmus, életigenlés és -elfogadás, ami leginkább a mélyen vallásos emberek sajátja.
Fekete István e kötetbe készült novellái gyengéd és szépséggel teli karcolatok és vallomások udvarlásról, borozgatásról, különféle emberi kapcsolatokról, sőt egy esetben a háború borzalmairól.

Ám még ebben, a kötetben szereplő legszemélyesebb és egyben legmegrázóbb írásban is, mely egy valódi ostromnapló stilizált, irodalmiasított részlete, a hit dominál, és a racionális fejjel kizárólag reménytelennek ítélhető körülmények ellenére is megmarad a remény.
Ez az a novella, amiért önmagában érdemes elolvasni a kötet megjelenése után hamarosan mellőzésre ítélt Fekete István Tíz szál gyertyáját.

Hiszen az 1946 után előbb tiltólistára, 1949-től pedig hosszú ideig teljesen ellehetetlenített helyzetbe került szerző egyfajta, akkoriban – a szocialista gondolkodás erőszakolt térnyerésekor – károsnak titulált konzervativizmus képviselője volt, aki a villanyvilágításnál sokkal többre becsülte a kötet címadójául választott, sorra csonkig égő gyertyákat, melyek valóban egy letűnő korszak utolsó jelképei – és melyek éppúgy testesíthetik meg a paraszti-polgári világ emlékezetét, mint a templomok áhítatos, meghitt hangulatát.

Kapcsolódó írás:Horváth József: Fekete István bibliográfiája