Főkép



Bevallom, nem egyértelműen az én zenei világom, amit a ’Round Nine zenekar is képvisel, de amikor meghallottam a „Getaway” című dalukat, már elsőre nagyon megfogott és most örülök, amiért megkaptam a lemezüket, mert ezen további kincsekre leltem.
 
A zenekar egy jól hallhatóan összeszokott társaság: évek óta koncerteznek rendszeresen, a Woodfish pedig az első, szerzői kiadásban megjelent albumuk.

A korong funkys elemekkel ellátott jazz zenét rejt és persze sok más zenei stílusból is merít, a végeredmény pedig kellően populáris ahhoz, hogy sikerre vigye a csapatot - akár nemzetközi szinten is, lévén, hogy angolul íródtak a szövegek.
 
A könnyed eleganciával előadott zene táncra csábít, és a muzsika szeretetét erősíti az emberben.
 
A „Can’t See You” remek indítása a lemeznek, és egyben tökéletesen előrevetíti, mire lehet számítani a későbbiekben. Itt minden zenész megvillantja egy kicsit a tudását. A dalt sok váltás jellemzi és ugyanaz a kellemes hangulat, mint a lemez többi részét.
 
Ezek után nem is könnyű kiemelni olyan számot, ami több, vagy jobb lehet a többinél, hiszen mind eléggé jól sikerült ahhoz, hogy akár sláger is lehessen belőle, így a lemezt egészében érdemes hallgatni.
Mindezek ellenére azt sem mondhatnám, hogy innentől egysíkú a produkció, hiszen a zenét továbbra is a sokszínűség, a témaváltások, és a fülbemászó dallamok jellemzik.
 
Ráaádásul a számok sem egyforma intenzitásúak, s bár a hangulat végig könnyed és légies, azért a harsogós, örömködős alap néha megtörik, s így például a csodálatos „Daydream” visszafogottságával kicsit megpihenteti a hallgatót.
 
Egyszóval az egész produkció eléggé profinak hangzik, s a zenészek teljesítménye mind technikai, mind pedig hangulatkeltés tekintetében lenyűgöző.
Bár kicsit talán igazságtalannak tűnik, ha bárki teljesítményét a többiek felé helyezem, mégis külön meg kell említenem a két női énekes, Hajagos Andrea és Gion Zsófi remek munkáját.

Kellemes hangjukkal és érzésekkel teli énekstílusukkal nagyon sokat adnak hozzá a ’Round Nine zenéjéhez, ráadásul más magyar zenészekhez képest teljesen rendhagyó módon végre megfelelő angolsággal tolmácsolják a dalszövegeket.
 
Ugyan még nem láttam koncertezni a bandát, de el tudom képzelni, hogy élőben még többet tudnak nyújtani. Addig is ajánlom a Woodfisht mindenkinek, aki szereti a jó hangulatú, határok nélküli zenét - és nem csak háttérzenének.
 
Az együttes tagjai:
Hajagos Andrea – ének
Gion Zsófi – vokál
Szalkay Dávid – trombita, szárnykürt
Leposa Balázs – szaxofon
Kovács Gergő – zongora, szintetizátor
Huzella Bálint – gitár
Pordán Ferenc – basszusgitár
Leuszen Dániel – dob
Kárpáti Zoltán – ütőhangszerek
 
Közreműködő:
Kiss Attila – nagybőgő
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Can’t See You
2. Bedfellow
3. Getaway
4. 23rd Street
5. BMX
6. Love is Blind
7. Daydream
8. Grumbling Song
9. Lullaby
10. Don’t
11. Fool