Főkép Itthon még talán ismeretlen előadónak számít a svéd származású énekesnő, Johanna Sillanpaa. Remélhetőleg ez az album segít abban, hogy az énekesnő és az együttes neve ismerősebben csengjen.
 
Johanna gyorsan elkötelezte magát az énekesi pálya mellett, hiszen 14 éves korában már jazz klubokban lépett fel, először szülőhazájában, majd később (19 éves korában vándorútra indult és áttette a székhelyét Kanadába) a tengerentúlon.
Ott egy iskolarendszerű programba (Grant MacEwan Music Program, Edmonton) kapcsolódva csiszolta tovább énekhangját.
 
Az elmúlt évek során többféle zenei stílusban (jazz, R&B, soul, funky) is kipróbálta magát. Különféle zenei formációk tagjaként körbekoncertezte Kanadát és az USA-t is.
 
Az énekesnő párhuzamosan építi szóló és zenekari karrierjét. Az együttes egyébként tele van fiatal muzsikusokkal. Közöttük van többek között a banda másik névadója, a 20-as évei elején járó gitáros, Aaron Young is.
 
Az együttes debütáló albuma 2004-ben jelent meg Better Thing címmel. Ezt követte az énekesnő két szólóalbuma, a Good Life 2007-ben és az One Wish 2008-ban. Egyébként a szólóalbumokon is többségében azokkal a zenészekkel dolgozik együtt, akikkel Sillan & Young név alatt tevékenykedik.
 
Most éppen az együttes új korongján volt a sor, ami Under My Feet címmel került a boltokba. A repertoár 9 saját szerzeményből és egy örökzöldből áll, ami nem más, mint a jól ismert Annie Lennox-Dave Stewart kompozíció, a Here Comes The Rain Again.
A zenei kínálatban szinte mindenféle íz megfordul, van itt jazz, pop, blues és folk, minden ami számít.
 
Johanna hangját gyakran Norah Jones-éhoz hasonlítják - tegyük hozzá nem alaptalanul. Együttesével ő is ugyanazt a finom, de gazdagon hangszerelt, jazzes, bluesos, popos, néhol melankolikus zenét játssza, mint a híresebb pályatárs.
Az itt elhangzó dalok nem csak háttérzenének kiválóak, de még a legkritikusabb hallgatók sem találhatnak bennük kivetnivalót.
 
Azon sem csodálkoznék, ha az album egy-két száma (pl. az All That I Can Do és az It`s Doesn`t Matter) felbukkanna valamelyik moziban, hiszen filmzeneként is remekül megállnák a helyüket.
A lemez alapján érdemes lesz odafigyelni a gitáros, Aaron Young, és a billentyűs, Chris Andrew szóló anyagaira is, hiszen mind a ketten a közelmúltban adtak ki saját albumot. Vélhetően azokon is hasonlóan magas szintű produkciót nyújtanak, mint itt.
 
A Sillan & Young szinte mindegyik számban maradandót alkotott. Ami talán a legfontosabb, hogy nem vesztek el a stílusok bábeli „zűrzavarában”, hanem megvan a zenéjüknek az a karaktere, amitől az egész egységessé és egyedivé válik.
 
Előadó:
Johanna Sillanpaa - ének
Aaron Young - gitár
 
Közreműködők:
Kodi Hutchinson - nagybőgő
Tyler Hornby - dobok
Chris Andrew - billentyűsök
Tom Megee - cselló
 
A lemezen elhangzó számok listája:
1. Under My Feet
2. Here Comes The Rain Again
3. All That I Can Do
4. Wrecking Ball
5. It Doesn`t Matter
6. In Her World
7. Tomorrow
8. Where Did You Go
9. Yours Truly
10. Faithful
 
Diszkográfia:
Better Thing (2004)
Under My Feet (2008)