Főkép A Tengely a Hugo-díjas Pörgés folytatása, egyben egy trilógia második része, bár a Vortex című befejező rész még messze nincs kész. Olyan hard sci-fi, mely sokat merít az Arthur C. Clarke-i hagyományból, és a tudomány épp akkora szerepet kap benne, mint a filozófia vagy a pszichológia.
 
A Pörgés befejezése óta 30 év telt el. A könyv azzal ért véget, hogy a földönkívüli Feltételezettek, akikről (vagy amikről) gyakorlatilag szinte semmit nem lehet tudni, az Indiai-óceánban felállítják az Átjárót, mely egy másik bolygóra vezet.
Azóta az emberiség el is kezdte belakni ezt az Újvilágot, és Wilson társadalomkritikája a Tengelyben épp abban jelenik meg, ahogy fajunk ezen az új planétán viselkedik.
 
A kikötővárosok, ahova a hajók befutnak a Földről, vonzzák az emberiség aljanépét, a földrész javát borító sivatagban pedig hamar elindul az ásványi kincsek bányászása, vagyis a bolygó kiszipolyozása, és így tovább.
Magyarán szó nincs új Édenkertről, tiszta lapról, meg ilyenek.
 
Ám a történetnek ez csupán háttere. A főszereplők, akárcsak a Pörgésben, ezúttal is fontos személyek, de elsősorban emberek.
Már az első résznek is nagy erőssége volt az emberi psziché, illetve az ember és ember közti kapcsolatok mélyreható ábrázolása, bár a Tengely más viszonyokat, más szereplőket hoz.
 
Az első könyvből csak egyvalaki, Diane Lawton bukkan fel. Ő negyedik: egy marsi biotechnológia segítségével meghosszabbított életű földi ember.
S míg a Marson szigorúan szabályozott keretek között tartják a negyedik létkor létrehozását, illetve a kezelésen átesettek jogait és lehetőségeit, addig a földi és Újvilági társadalomban az eljárás tiltott, a negyedikek pedig törvényen kívüli üldözöttek.
 
De még csak nem is ez a regény központi szála, hanem egy kísérlet, amit az Újvilág sivatagában, egy eltitkolt bázison próbál kivitelezni tudósok és negyedikek egy csoportja: szintén marsi technológiával megpróbálnak létrehozni egy olyan emberi lényt, aki képes lesz összeköttetésbe lépni a Feltételezettekkel.
Egy fiúról van szó, akit Isaac-nek hívnak, és akibe még az anyaméhben fecskendezték be a hatóanyagot… Szóval erkölcsi kérdésekben sincs hiány…
 
Az eseményeket azonban elsősorban Lise Adams, a nyomtalanul eltűnt apja, egy neves tudós után nyomozó fiatal nő, illetve Török Findley, egy kalandor lelkületű, napjait épp repülésből tengető férfi szemszögéből tárja elénk Wilson.
Az eseményeket, amik azzal veszik kezdetüket, hogy az égből hamu kezd hullani az Újvilágra, melyben furcsa alakzatokat lehet felismerni, például fogaskerekeket, gépek alkatrészeit…
 
És itt értünk el a könyv másik fontos témájához. A szereplők ugyanis arra a következtetésre jutnak, hogy a hamu a Feltételezettek elhasznált, elhalt részeiből származik.
Wilson igen érdekes verzióval áll elő, mely szerint a világegyetemet átszövi a Feltételezettek önmagát reprodukáló, információt kereső, hordozó és cserélő, elképzelhetetlenül nagy hálózata, és hogy ilyen formában ők irányítják az univerzumot.
 
Mondhatni, ők az isten, mely/aki nem is érzékeli az egyes emberi életet, mert annál sokkal-sokkal nagyobban „gondolkozik”, tervei, minden mozdulata évek ezreiben, akár eónokban mérhetők.
És innen nem is nehéz eljutni addig a gondolatig, hogy így minden élőlény gépezet…
 
Súlyos gondolatokkal van hát tele a Tengely, a sztori is elég bonyolult, megköveteli az olvasó alapos figyelmét és kitartását. Pláne, hogy a fordítás, illetve szerkesztés hagy némi kívánni valót maga után.
Elismerem, hogy iszonyat nehéz munka lehetett magyarra ültetni ezt a szövevényes, nehéz szöveget, pláne, hogy a befejezés sem ismert, mégis több a magyartalanság, a hiba, a befogadást nehezítő apróság, mint amennyi még belefér.
 
És az sem tetszik, hogy a könyv hátoldalán csaknem az utolsó oldalakig összefoglalják a cselekményt, függetlenül attól, hogy még a legvégén is okoz meglepetést a regény.
 
Ezzel együtt a kortárs sci-fi fontos alkotásai a Tengely és a Pörgés, és bízom benne, hogy a nyitva maradt számos kérdést a befejezés majd megválaszolja.
Biztos az is ütős olvasmány lesz, de tény, hogy Wilson rémítően magasra emelte ebben a regényben a téteket, illetve a lécet, olyannyira, hogy a Vortex-nek minimum katartikusnak kell lennie, tele olyan gondolatokkal és megfejtésekkel, amiket még hónapok múltán sem tudunk majd kiverni a fejünkből. Végtére is, ilyenek a jó sci-fik, nem?!
 
Részlet a regényből