FőképNem értjük meg egymást. Gyakran ellentétes oldalakon, viták során hallhatjuk: „Bizonytalan vagyok, mégis úgy gondolom, hogy...”, „Szilárd meggyőződéssel vallom...”, „Bár nincsen elegendő bizonyítékunk, mégis kijelenthetjük, hogy...”, „Elég nagy a valószínűsége annak, hogy...”, „Bizton állíthatom...”

De tényleg bizton állíthatjuk-e? Biztosak lehetünk-e saját álláspontunkban? Van-e elég hitünk, kellő erkölcsi és ismereti alapunk, hogy (f)elismerjük azt a tekintélyt, azt az érvrendszert, melyre nyugodtabban bízhatjuk magunkat?
Van-e okunk elvetni ellenfelünk álláspontját pusztán azért, mert az csupán a hiten, belső megérzéseinken nyugszik, vagy csak az embertől távol álló, steril kísérletek során, lombikban született igazságok rendezetlen halmaza?

Sokkal több a kérdés a tudomány és a hit viszonyában, mint a válasz, és azok sem minden(ki)t kielégítőek.

Az ezredforduló előszobájában Szegeden és Bécsben gyűltek össze magyar egyetemisták, hogy felhevült vagdalkozás és egymás elutasítása helyett meghívott vendégeikkel kulturált vitaestek során beszélhessenek vallás és vizsgálódás, tudomány és erkölcs kapcsolatáról.
Az 1998-tól számított hét év során e tudós hívők és ateisták egy vékony kötetre elegendő gondolatot osztottak meg hallgatóságukkal. Ezeket a téveszméket eloszlató, toleráns és tiszteletreméltó beszélgetéseket most kétszáz oldalba sűrítve foghatja kezébe a kíváncsi olvasó.

A kötetben megszólalnak teológusok és tudományfilozófusok, írók és genetikusok, kémikusok, geológusok és filozófusok, de a legszembetűnőbb mégsem ez a sokszínűség, hanem az egymás kölcsönös tiszteletére és figyelmére épülő hangnem, az érveket ütköztető, nem leflegmáló, hanem egymásra reflektáló vitapartnerek magatartása.

Üdítő, és sajnos, kivételes alkalom, hogy a vallási fundamentalizmus és az erkölcstelennek feltüntetett, állami finanszírozású kutatások korában, a kultúrák legdurvább ütközésének idején van még hely, idő és igény az európai hagyományt követő, intézményes vitákra.

A hat beszélgetés a kortárs ellentétek feloldására, vagy legalábbis feltárására kínál lehetőséget. Felszólalóink a könyv első felében a teremtés és az evolúció, a darwinizmus és az értelmes tervezési mozgalom összekülönbözésének történetét elevenítik föl, valamint megoldást kísérelnek nyújtani a hitüket és ismereteiket összeegyeztetni vágyók számára.
Minderről érdekfeszítő meglátások révén győzik meg hallgatóságukat úgy, hogy közben az általuk képviselt oldal sztereotípiáit sikeresen levetkezik magukról, és emberként nyilatkoznak meg.

A kötet második fele, ha lehet, még gondolatébresztőbb: benne olyan erkölcsi kérdéseket feszegetnek, mint pl. a genetika határai és etikai vetületei, vagy a fenntartható fejlődés és környezetvédelem keresztény szemmel felismert összefüggései.
Ezekben az eszmecserékben kiderül, hogy a morális felelősségtudat az igazi tudósok sajátja is, és az egyház sem érzéketlen a modern társadalom gondjai iránt, tud közérthetően, korszerűen és rokonszenvesen gondolkodni környezetünkről, munkaviszonyunkról és fogyasztási szokásainkról.

Nagy ajándéka az emberiségnek, hogy, ha egymást nem is értjük, szót még értünk a másikkal. Bár nem egyezik véleményünk, azt az udvariasság és az ésszerűség szabályai szerint tudjuk összemérni. Nem az ellenfél megtörésére, lekicsinyítésére játszunk, hanem képesek vagyunk úgy véleményt fogalmazni, hogy az elfogadható legyen a másik fél számára is.

A veszekedésben, vagdalkozásban megfáradt, értelmes vitára éhező olvasóknak ajánlom e könyvet. Akik szerint még érdemes reménykedni, akik szerint a cinizmus nem győzhet, mert nem építi a közösséget, akik hisznek abban, hogy jöhetnek még jobb idők, és tudják, hogy csak a másik megértésével lehet elindítani második nagy kiemelkedésünket.