FőképLassan közhelyszámba megy nálam, ha egy regényt furának titulálok - de ezt ezúttal sem tudom elkerülni, ugyanis a fiatal spanyol író, filmrendező, forgatókönyvíró műve igen fura hangulattal bír, miközben szépen belesimul a ritkán, de legalább évi egy kötettel jelenlévő, a mai fiatalokról szóló szépirodalmi művek közé.

Égből pottyantak - bevallom őszintén, a történet végére sem jöttem rá, mi köze van a címnek a történethez.
Elvégre szó sincs benne földönkívüliekről, ejtőernyősökről, csupán egy fiatal srácról, akinek egy vágya van: környezete ne foglalkozzon vele (ne fárasszák folytonos kérdésekkel a vonzó külseje miatt körülötte cirkáló lányok, és persze a felnőttek is hagyják békén).
Nos, egy nap, amikor ártatlanul lopással gyanúsítják egy áruházban, elpattan benne valami.

A kisregény arról szól, mik történnek ezután, mit csinál, hogyan reagál erre családja, és az egész ország, ugyanis a média kiéhezett kisgyerekként csap le a témára, s ezt a képzeletbeli cubákot csontig lerágják.

Merthogy a spanyoloknál is helyzet van, ami azt jelenti, hogy ott is találunk olyan tizen-huszonéves emberpalántát, aki másként látja a világot, mint a felnőttek.
Ez persze önmagában nem egy nagy mutatvány, hiszen a fiatalok alapban másként látnak, nekik egészen más kötöttségek és szokások a fontosak, betartandók, mint a „felnőtteknek”.

Az egészet a nihilizmussal, és a road movie-kkal rokon hangulat lengi be. Mindezt gyönyörű mondatok tarkítják, időnként meghökkentő gondolatok társaságában.
Egyszóval kortárs szépirodalom, amelynek főszereplőjével képtelen vagyok azonosulni, hiszen a puszta létezés, ami teljesen érthető egy amőbánál, teljesen idegen tőlem.

Kapcsolódó írás:Virginie Despentes: Dugj meg!