Főkép

Micsoda eljárás ez kérem? Mivé lesz a világ, ha egy Agatha Christie krimiben sem Miss Marple, sem Poirot nem bukkan fel!? Az egyáltalán nem jelent kárpótlást, ha kerekded belgánkat csupán futólag emlegetik! Különben is, miféle hóbortos ötlet majd egy évvel a kulcsfontosságú haláleset előtt kezdeni a történetet? Vagy pusztán az írónő osztja meg velünk véleményét az egyik szereplőn keresztül?

„Szeretem a jó detektívregényeket – mondta. – De tudják, egyik sem a megfelelő momentummal kezdődik! Folyton a gyilkossággal kezdik. Pedig a gyilkosság már a vége! A történet már jóval előbb elkezdődik… olykor évekkel előbb… Mindazon okokkal és eseményekkel, melyek egyszer csak bizonyos embereket egy bizonyos időben s egy bizonyos helyen összehoznak.
…
Minden egy adott hely felé tart… és amikor eljön az ideje… célba ér. Éjfél. Igen, mind éjfél felé tartanak…”

Úgy vélem erről van szó, mivel minden előzetes háborgásom ellenére, Christie ráérősen kezdi meséjét, amiben felbukkan pár érdektelen, a fősodorhoz látszólag nem kapcsolódó szál – de ezek szinte elvesznek a lényeg, egy rokoni-baráti társaság őszi egybegyűlésének fojtott szenvedélyektől izzó napjainak krónikája mellett. Elismerem mindez banálisnak hangzik, de semmi efféléről nincs szó, az olvasó érzi, valami nagyon nincs rendben, fenyegetés ólálkodik a vidéki ház, egyébként hangulatos falai között. Ráadásul mindezt úgy, hogy a terjedelemi kötöttségek miatt, minderre meglepően kevés hely jut.

Hamarjában arra sem emlékszem, általában mennyit foglalkozik könyveiben Christie az elvált házaspárokkal (a Halál a Níluson rémlik, mint valami házaspári csűrcsavar). Mindenesetre most bepótolja az esetleges mulasztásait, és alaposan kihasználja az egy férj, két feleség (egy régi és egy jelenlegi) adta lehetőségeket. Életének ismerői, kutatói szerint Audrey (a régi ara) és Neville Strange alakjához a fiatal Christie és első férje állt „modellt”. Az biztos, hogy a sportszenvedély nem összetartó, hanem szétválasztó hatással volt kapcsolatukra – az ifjú feleség ugyanis inkább zongorázott. Természetesen ez csak feltevés, hiszen az érintettek sosem beszéltek erről. Ám ha mégis igaz, akkor hálásak lehetünk, mivel a csalódás megtapasztalása hozzájárult egy remek krimi megírásához. Csak dicsérni tudom a regényt, nem is értem, miért ilyen ritkán adják ki. Pedig az életmű egyéb, sűrűbben megjelenő darabjaihoz képest ez igazi gyöngyszem.

A szerző életrajza

Kapcsolódó írások:

Hadnagy Róbert-Molnár Gabriella: Agatha Christie krimikalauz
Agatha Christie képregények
Interjú Mathew Prichard-dal, Agatha Christie unokájával – 2010. november