FőképHmmm.

És még egyszer hmmm.

Némileg tanácstalan vagyok, miként is dicsérjem ezt a nyilvánvalóan egyedi alkotást.

Feltétlenül tétova módon kell kezdenem, elvégre a regény is nehezen indul be, illetve nem a felvezetés tart sokáig, hanem a hozzám hasonlóan lelkes olvasónak kell szerfölött sok idő, mire tudatosul: itt nem űroperáról, és nem tudományos sci-firől van szó, hanem egy szemérmetlen módon többféle irányzattal kokettáló, ám ezt remekül leplező művészkönyvről.

Ami alatt pusztán azt értem, hogy a történet főszereplője művész, a talán nem is olyan távoli jövőben élő és alkotó ember.
Ott, a számunkra pillanatnyilag elérhetetlen időben már nem képeket vagy szobrokat neveznek műalkotásnak, hanem konvergenciákat vagy minek is nevezzem.

Szóval olyan mozgó rendszereket, melyek hónapokig, kiválóbb esetekben évekig tartó ciklus alatt eljutnak a kiinduló pontból a beteljesedésig, majd az egész újraindul, közben művészi élményben részesítve a szájtáti látogatókat.

Ha nem teljesen világos jelen művészet lényege, akkor velem van a baj, bár azt hiszem ez is tök egyszerű, ha egyszer látta vagy átélte az ember, akárcsak a negyedik dimenzió feletti dimenziók esetében.

Amikor aztán sikerül azonosulni az olvasmánnyal, nem válik könnyebbé a világ, mivel művészkém látásmódja, válaszai a környező világra, s nem utolsó sorban kapcsolatai (macska is van köztük) kiszámíthatatlanok, de legalábbis nehezen érthetőek - ezáltal némileg próbára teszik az események után kullogó lelkes olvasót.

Ami azért is vicces, mivel szó sincs túlbonyolított történetről, a főszereplő csupán olyan alapvető szükségleteiért kever-kavar, mint a mindennapi betevő, fűtött szállás, ruha, egy nő és hogy ne verjék halálra minden utcasarkon.

Ám mindezen nehézségek ellenére javallott sci-finek tartom a Halott csillagokat, mivel a zavarosnak tűnő körítés mögött igazi gyöngyszem lapul, ami bemutatja a nagyvárosi életet, a világűrben széthintett élőhelyeket, a művészetet, az emberi kapcsolatokat és egyáltalán, bolygónk jövőjét.

Ja, és a borítókép értelmezésem szerint egyértelmű utalás a Mátrixra, ami teljesen helyénvaló, még abban az esetben is, ha itt egészen másról van szó.

Regényrészlet:
Részlet Jean-Claude Dunyach: Halott csillagok című könyvéből