Judy Blume: Nyári nővérek
Írta: Galgóczi Móni | 2008. 10. 23.
Vix élete azon a kora nyári napon változik meg örökre (bár erről természetesen ekkor még fogalma sincs), amikor osztálytársnője, Caitlin meghívja nyaralni egy távoli szigetre. Pont őt, aki visszahúzódóan üldögél az általános iskola hatodik osztályában, és bármit megtenne a másik lány barátságáért.
Szülei beleegyezése után már semmi akadálya a nagy nyári kalandnak, ahol természetesen minden teljesen más, mint otthon.
Nincsenek filléres gondok, nem várják el tőle a felelősségteljes viselkedést, és általában, úgy élhet, mint egy gyerek. Döbbenetes élmény, amit hazatérve sem tud elfelejteni.
Sőt, ettől kezdve csak az foglalkoztatja, hogy vajon a következő nyáron is megismétlődik-e a csoda.
Amikor aztán bekövetkezik a titkon remélt invitálás, madarat lehetne vele fogatni. Az életében ezután minden fontos esemény nyáron történik, a „pótcsaládjával” átéltek formálják az egyéniségét, és ezen kívül nekik köszönheti a lehetőséget a továbbtanulásra, a kitörésre a szülői házból.
De a történet nem kizárólag erről szól, hanem a közösen eltöltött napokról, hetekről, kettejük változásáról, felnőtté éréséről.
Időszakokról, amikor a fiúk még titokzatosságot jelentettek számukra, és idejük nagy részét vágyakozással töltötték. Lázadozásaikról a család kötöttségei, és szüleik elvárásai ellen.
Bár időnként (barátnőkhöz nem illő módon) összevesznek, a kettejük között meglévő - kívülállók számára talán felfoghatatlan - kapcsolat sosem gyengül meg.
Hangulatilag olyan a regény, mint egy meghitt nappali, ahol a központi helyen ül Vix, és megosztja emlékeit az olvasóval.
Amikor elfárad, vagy éppen bizonyos pillanatok felidézésekor elhagyja az ereje, a család egy éppen ott tartózkodó tagja átveszi a szót, bár van, aki nem vár a sorára, hanem beszólásaival úgymond a helyére teszi a régen volt eseményeket.
Ettől aztán még jobban felerősödik a mesélő személye, aki szeretettel beszél barátnőjéről, ifjúságáról, családjáról. Az olvasó meg csak bámul. És talán egy kicsit irigykedik is.
Szülei beleegyezése után már semmi akadálya a nagy nyári kalandnak, ahol természetesen minden teljesen más, mint otthon.
Nincsenek filléres gondok, nem várják el tőle a felelősségteljes viselkedést, és általában, úgy élhet, mint egy gyerek. Döbbenetes élmény, amit hazatérve sem tud elfelejteni.
Sőt, ettől kezdve csak az foglalkoztatja, hogy vajon a következő nyáron is megismétlődik-e a csoda.
Amikor aztán bekövetkezik a titkon remélt invitálás, madarat lehetne vele fogatni. Az életében ezután minden fontos esemény nyáron történik, a „pótcsaládjával” átéltek formálják az egyéniségét, és ezen kívül nekik köszönheti a lehetőséget a továbbtanulásra, a kitörésre a szülői házból.
De a történet nem kizárólag erről szól, hanem a közösen eltöltött napokról, hetekről, kettejük változásáról, felnőtté éréséről.
Időszakokról, amikor a fiúk még titokzatosságot jelentettek számukra, és idejük nagy részét vágyakozással töltötték. Lázadozásaikról a család kötöttségei, és szüleik elvárásai ellen.
Bár időnként (barátnőkhöz nem illő módon) összevesznek, a kettejük között meglévő - kívülállók számára talán felfoghatatlan - kapcsolat sosem gyengül meg.
Hangulatilag olyan a regény, mint egy meghitt nappali, ahol a központi helyen ül Vix, és megosztja emlékeit az olvasóval.
Amikor elfárad, vagy éppen bizonyos pillanatok felidézésekor elhagyja az ereje, a család egy éppen ott tartózkodó tagja átveszi a szót, bár van, aki nem vár a sorára, hanem beszólásaival úgymond a helyére teszi a régen volt eseményeket.
Ettől aztán még jobban felerősödik a mesélő személye, aki szeretettel beszél barátnőjéről, ifjúságáról, családjáról. Az olvasó meg csak bámul. És talán egy kicsit irigykedik is.