Részletek a Hasítás - Magyar rocknovellák című könyvből

Eljárogattam hát hozzá szabadon, aztán diskurálgattunk egy-egy kávé mellett, zenét hallgattunk sercegő bakelitről, mintha valaki épp palacsintát sütne a jó húzós gramofonon, és bár vibrált köztünk valami, nem estünk neki egymásnak. Egyszer ugyan, amikor Mamas & Papast hallgattunk, éppenséggel tettem egy kis célzást amolyan alkalmi hecc formájában – a magam szeretett anyanyelvére váltva szerbről –, hogy mi tulajdonképpen miért is ne játszanánk egy kis mamás és papást, ha már ilyen szépen együtt vagyunk, szeretjük egymást, picskumater, azonban Gina, aki amúgy törte a magyart, nem reagálta le ezt az idétlenséget. (Balázs Attila)

 

– Hogyhogy nem jössz? – Maja igyekezett minél szenvtelenebb hangon kiejteni a szavakat, aminek csak az lett az eredménye, hogy úgy beszélt, mint egy depresszióval küszködő robot. – Erre várunk nem tudom, mióta. Hogy összeomoljon a rendszer, és végre elmehessünk egy Stones-koncertre. A rendszer összeomlott, van jegyünk a Stonesra, erre te is itt összeomlasz nekem. – Próbálta viccesre hangszerelni a jelenetet, mintha csak félreértésről lenne szó. A szájában azonban hirtelen valami fémes íz képződött. – Már nem érdekel a dolog. Túl késő. Van olyan, hogy valami túl későn jön, nem? Hogy kicsúszik alóla az idő. Meg az akarás. Nem megyek Prágába. Ne haragudj. Öreg vagyok én már az ilyen tömeges hajcihőkhöz. (Bán Zsófia)

Az Európa Kiadó hajdani, lengyelországi turnéján a zenekar technikusa s egyben sofőrje kétségbeesett tiltakozásának adott hangot, mikor egy pihenőnél a gitáros, GASner János  arra vetemedett, hogy bicskájával a szalonnát a road vadonatúj, világoskék Dáciájának motorházán porciózza. GAS késhegyre tűzött egy katonát, s csak ennyit mondott, sajnálkozva: – Úgy látom, hogy neked fogalmad sincs róla, mi a rock ’n’ roll! (Bárdos-Deák Ágnes)

A barátom történelemre felvételizett, a lány meg én angolra, kéthétnyi feladatlap-megoldás éjjel-nappal, önkínzás fulltime, nyögvenyelős magolásba fojtott reménytelen vágyakozás. Szép lakás volt, hegyi, budai, panorámás, értelmiségi, képek, könyvek, tengernyi lemez, csupa klasszikus, meg két kakukktojás, és minket csak az érdekelt, a szóra érdemes lemezek: az Abbey Road a Beatlestől, meg a Pink Floyd prizmája. Váltogattuk a kettőt, egy teljes napot szólt az egyik, ugyanannyit a másik, néha óránként cseréltük a bakelitkorongokat, néha számonként, és amikor úgy éreztük, kiütést kapunk tőlük, kínunkban feltettünk valami Brahmst, vagy Lisztet, vagy Mahlert, csak hogy csönd ne legyen. (Békés Pál)

Hevimetál? Azt tudod, hogy mi a hevimetál? Ájronméjden? Igen, az ájronméjden az a hevimetál. Szóval az ájronméjdenről, arról már hallottál?
Igen? Szóval nem értesz hozzá, de annyit még te is tudsz, hogy az a legkirályabb? Az ájronméjden? Méjden, hagyjál már a méjdennel bazmeg, nem azt mondom, hogy szar a méjden, mert szarnak azért nem szar, nem, bazmeg, kurvára nem, sokáig az volt a kedvenc zenekarom, dikinzonnak elég jó hangja is van, nem mondom, csak az a baj, bazmeg, hogy mindent a dzsudásztól nyúltak, bazmeg, námber ofdőbiszt, bazeg, miről szól már bazeg, hatszászatvanhat, bazeg, a fenevad száma, bazeg, na aztán, bazeg, behugyozok, bazeg, mondom, bazeg, az egészet a dzsudászról nyalták, bazmeg. Tudod mi lesz a méjdenről szóló könyvnek a címe bazmeg? Megmondom bazmeg: hogyan lettünk a dzsudász előzenekara! (Dragomán György)

Megint csak néhány évvel később, a fesztivál utolsó napján Félix reggel tízig kint mulatott a szigeten, ferdén sütött a nap, vizet árultak a K-híd előtt, és mikor mondta, hogy nincs pénze, adtak ingyen egy palackot. Gyalog ment haza, már volt saját lakása, a levegő nyúlós volt a melegtől, nem sok mindenre emlékezett a hazaútból, és már két órája aludt ruhástul az ágyon, mikor csengettek. A postás volt, ajánlott levelet hozott, Félix ledobta a konyhaasztalra, visszadőlt az ágyba, és miközben elaludt, arra gondolt, mert rángott egy izom az arcában, hogy Hérakleitosz az alvókat is dolgozóknak mondja. A rakendrolból visszaevickélni a polgári hétköznapokba, ez bizony sosem egyszerű, sosem zökkenőmentes feladat. (Garaczi László)

Sóki barátom felépülése után együtt próbáltunk fölcsábítani három csinos, szakközepes lányt a lakásba. Azt ígértük nekik, meghallgathatják a legújabb számainkat. A lányok kétkedve fogadták a legújabb jelzőt; nem is tudtuk, hogy vannak számaitok, mondták, sőt, azt sem, hogy ti egy zenekar volnátok, már bocs, már pedig mi egy zenekar vagyunk, mondta Mátó barátom, aki alig egy hét alatt kitúrt engem az énekesi és frontemberi pozícióból, és én vagyok az énekes, mondta. Kigomboltam az „irregular” besorolású, és sajnos lopott, ámde Levi’s márkájú farmerkabátomat, és hozzátettem, hogy de a számokat én írom. (Grecsó Krisztián)

Negyvenedik jubileumi koncert volt, még összeállt a zenekar, bár utálták egymást, meg a dobos már nem is élt, a gitáros fia szállt be. Összeálltak, mert elfogyott a pénz. Az énekes épp belefogott egy új házasságba, a billentyűs meg le akarta cserélni a kocsiját, még egyszer az életben, mondta, és most azért csak megérdemlek egy jobb fajtát, s megint felhozta a hetvenes éveket, amikor egy szar, porszínű Zsigulival kellett a cuccokat szállítani, ráadásul az összeset, mert a többiek piálni akartak. A basszusgitárosnak, de őt kár mondani, mert neki akkor is rosszul ment, amikor a többieknek jól. (Háy János)

A rock&roll olyan, mint amikor véletlenül jól tökön rúgnak a kung-fu edzésen. Ez persze tilos, mert nem szabad bevinni a rúgásokat, ütéseket, de véletlenül előfordulhat olykor. Ilyenkor egy-két hétig iszonyatos élményben lehet részed, és a fájdalomküszöböd megemelkedése mellett megvan az az előnye is, hogy esetleg impotens leszel, s akkor soha többé nem kell óvszert használnod. Engem is tökön rúgott a harmadik feleségem! Pedig vannak, akik sokat fizetnek azért, hogy sterilizáltassák magukat. Noha kis szerencsével bárki elérheti eme állapotot, egy a testet és szellemet egyaránt serkentő edzésen, vagy egy válás előtti konfliktusban. Szóval a rock&roll is tud olyan lenni sokszor, mintha ingyen és bérmentve tökön rúgnák az embert. Ezt nevezem én igazi muzsikának! (Hazai Attila)

Hajolj csak közelebb, intett Szásának Irén, vodkaszagod van! Na és, kérdezte Szása, és nevetett, vodka van és pálinka, a vodkát jobban bírom, az mindig van otthon is. Ne hencegj, torkolta le Irén. Mellénk sodródott egy első bés lány, Szása máris kinézte magának. Nem akarsz velem táncolni, kérdezte. Hát nem, felelte a szeplős, aki nagyon szűkszavú volt velünk, mert eggyel feljebb járt. Kár, mondta Szása, képzeld, az apám tervezte ezt a házat. Úgy érted, az épületet, csodálkozott a lány, na ne, hiszen ez legalább száz éves. Nagyon öreg ám az apám, nagyon öreg, bizonygatta Szása, és képzeld, a Rákóczi utat is az ő tervei szerint készítették, csak az aluljárót tolták el, mert kihagyták a mini-állatkertet, eredetileg az lett volna a közepén, és madárház a közlekedési csomópontban, egyébként táncolhatnál velem flamencót, nem akarsz? Te részeg vagy, fintorgott a lány, és ott hagyott minket. (Kapecz Zsuzsa)

A rockzene Los Angeles-i ikonjai a legegyszerűbben majmolható formációnak tűnnek. A dobos, Matt nőfaló rock n’ roll-arc, ujjai között olykor megpörgeti a dobverőt – a hatás leírhatatlan. Nem sokkal marad el mögötte a basszusgitárt nyüstölő Duff, hangszerét a térdénél hordja – egy időben disznószerűre puffasztja a vodka, de legalább van minek örülni, ha lefogy. A cilinderes Slash a világ legjobb gitárosa. A Sweet Child of Mine ikonikus gitárszólóját órákon keresztül lehet hallgatni, amíg a kétkazettás bírja szusszal – szóló, tekerés, szóló, tekerés. A non plus ultra azonban a sebzett vadként nyargaló énekes. Axl Rose úgy váltogatja fellépő ruháit, mint más a partnerét boldogtalan szerelemben – hol amerikai zászlós felsőben, hol, puritán neveltetés, félmeztelenül vágtat, de a felülmúlhatatlan provokáció a skót szoknyával megvadított favágóing. Axl Rose megér egy misét: gyerekkorában a templomi kórusban kezdte, ahonnan egyenes út vezetett a börtönig. Nem szeretjük, de rajongunk érte. Közönséges bunkó, becserkészhetetlen félisten. Hatalmas homlok, hatalmas ész. Három tüdeje van. (Kiss László)

Az első taktusok után, amikor Vikidál énekelni kezdte a Pokolba tartó vonatot, Centi  Komlóska felé kapta a fejét, és felüvöltött:
     – Megöllek, Komló!
     – Azt hittem, szereted – dünnyögte Komlóska, de mire kimondta, jobb a békesség, már ki is kapcsolta a magnót. Bal keze továbbra is a kormányon pihent, jobbjával emelte ki a kazettát, a kesztyűtartóba dobta, és ugyanazzal a laza mozdulattal egy másikat tett a Sanyóba.
    A fiatalok a Skoda hátsó üléséről figyelték a jelenetet. Nem szóltak, a két idősebb úgyse hallgat rájuk, és egyébként is másnaposak voltak, akárcsak az elöl ülők.
    Az új kazettát Centi jól fogadta, feltekerte a hangerőt, és megint üvölteni kezdett, de ezúttal nem Komlóskára, hanem csak úgy, magának: ő így énekelt. Erre Nyeső, Mika és Belus is bedurvult a hátsó ülésen, csak Komlóska hallgatott még egy ideig, ám amikor jött a szám második szakasza, elengedte a kormányt, és már ő is ordított a többiekkel: 
     – Elkopik a bőrnadrág, / a hosszú hajat levágják, / meghíznak a rockerek, / ééén akkor is ilyen leszek!  (Kiss Ottó)

Az első igazi gitárját, egy csehszlovák Melódiát a katonaság után vette. Akkor még szép volt az élet, azóta minden csak kínlódás, és csak remélni lehet, hogy a nagy kínnal összekuporgatott hangfalaktól minden jobbra fordul. Ezzel a cuccal már lesz tartásuk, és a minőségi zenére hivatkozva visszamondhatják az idióta lakodalmakat. Az embernek a pöcse is föláll, ha belegondol, miként löki majd a mélynyomó a Black Magic Woman alá a basszust, nem beszélve arról, hogy ezzel a technikával végre Zappát is lehet majd nyomatni. Róla a pólyás babák is tudják, hogy egyszer koncert közben lestimmelődött a gitárja, mire levágott egy olyan improvizációt, amibe beleszőtte a hangolást. Ha ezt a trükköt nem is, de a Certified Bluest meg lehet majd próbálni. (Majoros Sándor)

Kurvára másnapos vagyok. Én mondtam, hogy inkább hagyjuk kint a pálinkát az őrnek, de az a nagyokos Zoli erősködött, hogy ő nem hagyja kint, inkább igyuk meg mind a másfél litert. Milyen hülyeség az, hogy biztonsági okokból nem lehet pálinkát bevinni a koncertre. Én még nem hallottam, hogy pálinkával leszúrtak volna valakit. Mondjuk az is igaz, mire beértem a helyemre már ülni is alig bírtam. Szép kis biztonság. A Füst a vízenre meg már nem is emlékszem. (Podmaniczky Szilárd))

Harmadikosak voltunk, amikor a Szentandrási kapott egy Terta magnót karácsonyra. Az összes Elvis számot megszerezték, üvöltött a sékrákendroll. Kétfelé voltak osztva a számok: az este elején mentek a rendes rokkendrollok, a Good Rockin` Tonight, vagy a Jailhouse Rock, a Mystery Train és a Tutti Frutti! Később, amikor már rendesen hatott a kommersz rum, jöttek a lassú gyönyörűségek: Love me tender, love me true... A Kisjutkával behúzódtunk egy félhomályos sarokba, és vadul csókolóztunk. Crying in the Csepel! Olyan blúz volt rajta, amelynek nem volt pántja, hanem a melle fölött fodros-szoros gumi tartotta a szövetet. Egy alkalmas pillanatban becsúsztattam a kezem a gumipánt alá, boldogan simogatva Kisjutka gyönyörű bal mellét. I Want You, I Need You, I Love You.  Aztán változtattam volna a fogáson, de mert beakadt a karórám felhúzója, már nem tudtam a kezem kihúzni. Mire nagy kínosan közös erővel kiszabadítottuk, véget is ért a románc. Kisjutka lehülyézett, és hazament. (Szüts Miklós)

A szíve hirtelen a duplájára nőtt tőle, s mindenáron távozni akart a mellkasából, egyszerre minden lehetséges irányba. Tibi érzékelte a hangszerek jelenlétét a kéjes káoszban, legelőbb a dob buffogását, majd a kísérő gitár vijjogását – mintha az ő pattanásig feszülő idegszálait pengetnék. Az idegen nyelven énekelő férfihangokat utoljára különítette el a füle. Tulajdonképp nem is énekeltek, inkább kiabáltak, csakhogy három szólamban, olyan keményen és tisztán, amitől Tibinek sírhatnékja támadt.
– Mi ez? – kérdezte újra, ezúttal félhangosan.
– A Bitlesz! – Periklész. Úgy ejtette, ahogyan a hívő katolikus a Jézus Krisztust. – Ki az a Bitlesz? – Tibi, tétován, talán tudnia kéne. Már a fiúk is, a lányok is abbahagyták a gyakorlatokat. Bámulták a horgonyt vető vitorlást, melynek tatján egy férfi és egy nő táncolt. Rokiztak, összeszokottan, ahogyan régi órák belsejében a táncospár. De régi óra halkan jár, táncospárja ábrándosan keringőzik, míg ez a zene zúgott, mint a szél, hullámzott, mint a (magyar) tenger, tombolt, mint a vihar, s ugyanakkor mégis zümmögött, mint az a nyár. (Vámos Miklós)

A kiadó engedélyével.

Kapcsolódó írás:Hasítás – Magyar rocknovellák